jobbik
Az ellenzék október 23-án is október 13. lázában égett
Az 1956-os forradalomról az ellenzéki pártok is megemlékeztek: az ott elhangzott ünnepi beszédekből válogattunk egy csokorra valót. Sneider Tamás elnök arról beszélt a Corvin közben, hogy a Jobbik a legnagyobb ellenzéki párt, amely éppen főnixmadárként éled újjá, szavait azonban a résztvevők száma nem támasztotta alá, ellenben több bekiabálás arról tanúskodott, hogy hazaárulónak tartják őket. Az egykoron nemzeti radikálisnak mondott pártból kilépett Toroczkai László és a Mi Hazánk megemlékezése viszont békésen zajlott, a mozgalom elnöke pedig arról beszélt, hogy az a „sátáni erő”, amelyet 1956-ban bolsevizmusnak neveztek, ma a balliberalizmus, ám a magyar olyan nemzet, amely azt is képes legyőzni. Az MSZP megemlékezésén Kunhalmi Ágnes ezúttal nem mutatott be semmilyen performanszot, ellenben úgy fogalmazott, hogy október 13-a megmutatta azt, hogyan érjék el a negyedik köztársaság megalapítását. A Demokratikus Koalíciónak a hősök emlékezete helyett valamiért fontosabb volt Orbán Viktor rendszerének lebontását emlegetnie, mert Gyurcsány Ferenc azt mondta: a jelenlegi kormányt „a politika poklára kell küldeni”. A Jobbik, mint váltópárt? Vicc!
Nagyon komoly cuccot használhatott a jobbikos Jakab Péter – talán Rig Lajos segített beszerezni azt –, mikor váltópártnak nevezte a múlt heti helyhatósági választások után a Jobbikot; vagy túl fáradt volt; esetleg tudta, hogy jelen helyzetben – mikor a Jobbik önállóan nem létezik – bármi „bemondható”. Persze, aki elnök akar lenni, az nem mondhatja azt, hogy „villanyt leoltani jöttem, támogass, pajtás”. A számok viszont makacs dolgok, és bárhonnan csavarjuk is meg a valóság egy-egy kis szeletkéjét, azt látjuk, hogy az egykori radikális mozgalom bizony jó két éve bukórepülésben van; és hogy már önálló, szuverén mozgalomról szó sincs. Mindenesetre most Jakab – ahogy egykor Vona is – mindenki számára győzelmet ígér, talán annyi különbséggel, hogy mivel csak 2022-ben lesz ismét komoly megmérettetés, így csupán a közvélemény-kutatások és az effajta „bemondások” alapján tudunk arról tájékozódni, hogy hol tart (vagy hol nem) a mozgalom. Annyi azonban biztos, hogy ha összevetjük az elmúlt három helyhatósági választás számszerű eredményeit – ami jó képet ad arról, hogy milyen mély a társadalmi beágyazottsága a pártnak –, akkor bizony zuhanóban van az egykor szebb napokat látott mozgalom; váltópártiságról pedig a mostani eredmény után beszélni inkább tűnik kortesbeszédnek, mint valódi víziónak. A most elnyert nagyon kevés mandátum mögött ráadásul ott áll az összefogás árnyékából bármikor előbújó Gyurcsány Ferenc.