jobbik
Zsebtolvajok és prostik tették élhetetlenné Siófokot a jobbikos volt rendőrkapitány polgármestersége alatt
Helyszíni riportban mutatja be a Ripost, hogy miközben Siófok saját honlapján családbarát településként mutatkozik be, sétányát ellepték a zsebesek, a prostituáltak és az erőszakos árusok, akik miatt szinte már élhetetlen a Balaton fővárosa. Bár Siófok mindig is a buli városa volt, abszurd módon a helyzet azóta csak romlott, hogy a város polgármestere a Jobbik támogatásával a korábbi rendőrkapitány lett. Lengyel Róbert ahelyett, hogy a biztonságra kiemelten költene, még a biztonsági szolgálatra költött forrást is csökkentette a portál szerint.Szar-ügy: a szennyvíziszap ellen ágáló Jobbik saját korábbi polgármester-jelöltje az iszapot behozató cég jogásza
Két hónapja szajkózza megállás nélkül az ellenzék a szennyíziszap-ügyet. A "szarozásban" – hogy stílszerűek legyünk – a Jobbik jár az élen, tüntetéssel, helyszíni sajtótájékoztatókkal, fórumokkal és külön a témának szentelt Facebook-csoportokkal, oldalakkal. Bár a szennyvíziszap rekultivációs felhasználása egyáltalán nem új keletű, a kampányban most kapóra jött, mint a lakosság felheccelésre alkalmas és hangzatos téma két nagyvárosban, Székesfehérváron és Pápán is. Mindkét településen téglagyári bányagödrök rekultivációjára használnak szennyvíziszapot az ahhoz szükséges hatósági engedélyekkel már évek óta. A pápai Jobbik-elnök felfigyelése a vissza-visszatérő bűzre és nyomozása a bűz forrása után jó eséllyel megrendezett színjáték csupán, hiszen éppen a Jobbik öt évvel ezelőtti pápai polgármester-jelöltje a jogi képviselője és jogi tanácsadója a külföldi szennyvíziszap behozatalára szerződött pápa-tapolcafői téglaipari cégnek.Vona Gábor visszatér a politikába
Vona Gábor az Új Refomkor Alapítány alapítójaként tart jövő kedden sajtótájékoztatót – derült ki a politikus titkárságától az ATV-hez eljuttatott meghívóból, amelyet az atv.hu közölt pénteken.Százmilliós áfacsalás miatt került ismét célkeresztbe a Jobbik volt szakértője és bűnbandája
Újabb bűncselekmény miatt rendeltek el nyomozást a Jobbik volt szakértője, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese által irányított bűnszervezethez kapcsolódóan- tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint ezúttal nem az ügyészség, hanem a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) vizsgálódik egy olyan feljelentés alapján, amely a bűnbanda segítőjének tartott egyik nagykereskedő szerepére tért ki.Ungár és Nacsa a Polbeatben: Gyurcsány soha nem juthat a hatalom közelébe (videó!)
A jobbikos Jakab Péter szint alatti megnyilvánulásaiban, Gyurcsány Ferenc katasztrofális kormányzásában és a 2006-os tüntetések céljaiban, valamint egy-egy bírósági döntéssel szembeni kritika megfogalmazásában is egyetértett a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában Ungár Péter és Nacsa Lőrinc. Az LMP-s és a KDNP-s országgyűlési képviselő Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére azt is kifejtette, hogy Gyurcsány Ferencnek nem szabad újra hatalomba kerülnie, de az LMP haláltusáját, esetleges jövőjét is kommentálták a politikusok. "Engem picit jobban érdekel az, hogy mi történik Magyarországgal, mint hogy mi lesz az LMP-vel" - mondta Ungár Péter. Nacsa Lőrinc az ellenzék történelmi hibájának nevezte, hogy tavaly nyáron nem csatlakoztak az Orbán Viktor által meghirdetett, 2030-ig tartó ország- és nemzetpolitikai programjához.Cuki: Együtt az MSZP és a pápai Jobbik-elnök, akinek "minden tisztelete" Endre báé, aki szerint a holokauszt csak holokamu
Antiszemita, holokauszt-tagadó bejegyzések, kommentek is megjelenhettek a pápai Jobbik-elnök által működtetett és moderált Facebook-csoportban, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok néhány hete nagy csinnadrattával még közös nyilatkozatot is kiadtak arról, hogy csatlakoznak az úgynevezett választási emberi jogi minimumhoz és kiállnak a rasszizmusmentes kampány mellett. A vállalást a jelek szerint Pápán nem sokáig sikerült betartani, pedig a Veszprém megyei városban ezt duplán is indokolná, hogy az önkormányzat az egész évet holokauszt-emlékévnek nyilvánította. Az országos receptúra szerint itt is összeborult ellenzék egyik vezéralakja a Jobbik helyi elnöke, Süle Zsolt, aki az általa üzemeltetett csoportban nemcsak probléma nélkül megtűrte a durván antiszemita, gyűlöletkeltő kijelentéseket, hanem még parolázott is a kommentelővel, "Endre bával", reményét kifejezve, hogy mielőbb személyesen is összefutnak és beszélgethetnek.Hamarosan dönthetnek a jobbikos Farkas Gergely elleni vádemelésről
Heteken belül dönthet az ügyészség a jobbikos Farkas Gergely elleni vádemelésről, miután a nyomozás érdemi része véget ért – értesült a Magyar Nemzet. A lapot a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője arról tájékoztatta: a Farkas Gergellyel szembeni, a választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban a jobbikos politikusnak biztosították az iratmegismerést. Costopulos Orestis közölte: az ügyészség az érdemi döntésről közleményben tájékoztatja a nyilvánosságot.Ajánljuk még

















