jobboldal
Milyen nevet adjunk a jobboldali “woke”-nak?
Az a helyzet, hogy legalább másfél évtizede a másik fülébe kell sugdosni, amikor Nyugat-Európában egy kint élő havert "Negro" cukorkával kínál az ember, nehogy megbántson egy arra járó illegális migránst, aki két nemi erőszak, meg három bolti lopás között akár meg is késelheti az embert. Ugyanennyi ideje nincs nagyon más az átlag jobboldalinak, mint a kocsmában hőbörgés – nyilván szigorúan ellenőrzött baráti körben – ha az ember nem akarja, hogy munkanélküli vegánok hülyeséget írogassanak róla a Redditen, vagy kirúgják a multis pozijából. Ugyanez jár, ha beteg a gyerek, ezért nem tudott a vállalattal kimenni a Pride-ra. És az a helyzet, hogy már mindenkinek a töke tele volt évek óta, csak mifelénk a legtöbben úriemberek, ezért nem mondtak semmit, végighallgatták a kékhajúakat, megpróbálták elfogadni a nem binárisak személyes névmásait, pusztán azért, mert így neveltek minket a szüleink. Na, de eljött a pillanat, elég volt, végre történik valami, és el kell gondolkozni, hogy akkor most kell-e, lehet-e valami jó nevet adni a “normalitás párti woke-nak” – és már csak azért is kellene valami más, mert mi nem vagyunk kommunisták, sem szélsőséges vesztesek, plusz mi nem felébredtünk, hiszen mindig is ébren voltunk, csak éppen most k!rv@ra elegünk lett.Bejöhet Macronék gusztustalan, összeborulós taktikája – a közvélemény-kutatások szerint Le Penéknek nem lesz meg az abszolút többség
Az előrejelzések szerint a Nemzeti Tömörülés csak 205-230 mandátumot szerez a vasárnapi szavazáson, kevesebbet a 289-nél, ami a többséghez kell. Franciaországban a jobboldali Nemzeti Gyűlés (RN) pártja valószínűleg nem éri el az abszolút többséget a vasárnapi parlamenti választásokon, az OpinionWay üzleti napilap, a Les Echos számára készült közvélemény-kutatás pénteken közzétett eredményei szerint — jelentette a Reuters.Német államfő: károkat okozhat az uniónak az EP-választáson megerősödött populisták sikere
Frank-Walter Steinmeier német államfő arra figyelmeztetett kedden, hogy az európai parlamenti (EP-) választásokon megerősödött populisták sikere károkat okozhat az Európai Uniónak.Győztünk is, de mások is nyertek az EP-választáson – EUnuch
Lezárult az EP-választás, ezért úgy döntöttünk, hogy a szokásos stílusban fogunk reagálni az eseményekre. Abban egyetértettünk, hogy elmaradt a "mindent elsöprő jobboldali fordulat", az viszont nem kérdés, hogy ha a konzervatívok élni tudnak a lehetőséggel, akkor igenis elkezdődhet valami.Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Tanuljunk a lengyelek kárából!
Igencsak tanulságos, hogy miként juthattak hatalomra a hazaárulók Lengyelországban. Az elmúlt években azt láthattuk, hogy a lengyel szuverenista politika elfáradt, és – főleg az orosz–ukrán háború nyomása alatt – a nemzeti oldal összezavarodott – olvasható Huth Gergely, Tudatos polgár című sorozatának legújabb cikkében. A PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzet hasábjain arról ír, a lengyelek önvédelmi képessége lecsökkent, még a nemzeti médiahálózat kiépítéséről is megfeledkeztek, ellenben ölbe tett kézzel nézték végig, amint a sajtó nagy része a globális világboldogítók kezébe, mi több, konkrétan Soros György alapjainak hálójába kerül.Az a jó rendszer, amiben feleslegesen nyer a jobboldal – The Right Brothers
Csodálatosak a WOKE-haladók kedvenc választási rendszerei. Például a holland, ahol hiába nyer valaki elsöprő többséggel, nem fog tudni kormányt alakítani. Nyilván, ha éppen egy baloldali emberről van szó, akkor ezen változtatni kell, de most épp kapóra jön, hiszen egy fehér férfi nyert választást, aki nem szereti, hogy illegális migránsok késelgetnek és erőszakolgassanak. Na, őt nyilván nem akarják hatalomba engedni. Szóval megpróbáltuk kibeszélni a holland rendszer igazságtalanságait, és megfejteni, hogy vajon mennyire náci Geert Wilders.A jobboldali újságírók titkos élete – The Fair Right (videó)
Mivel rengeteg sztereotípia kering a jobboldali újságírók életéről, úgy gondoltuk, most rákontrázunk ezekre. A mai videóban bemutatjuk nektek a konzervatív újságírók titkos életét négy különböző szemszögből. Mit gondol rólunk a baloldal? Mit gondolnak a rajongók? Mi a valóság? Az összes sztereotípiát persze nem tudtuk összeszedni, de a meglévőket a végletekig kisarkítottuk. Nézzétek meg a teljes videót!Tranzit fesztivál: a jobboldal intellektuális fölénye és a közösség ereje
Harminchárom esztendő telt el a rendszerváltoztatás óta, s immáron a magyar jobboldal harmadik nemzedéke, a tihanyi jobboldal is megszületett. Borzalmas érzés lehet a libsiknek, hogy alig ért véget a tusványosi tábor, máris itt van a Tranzit fesztivál, ami egyrészről (ismét) alátámasztja a jobboldal intellektuális előnyét, másrészről pedig megmutatja azt az élő értékközösséget, amit joggal irigyelnek el bárhol a világon. Ilyen szellemi horizontjuk a Szadesszel össszeborult posztkomcsiknak sem volt a ’90-es évek végén, pedig ők minden külső támogatást megkaptak a múltból átmentett igaztalan előnyük fenntartásához. A jobboldal maga építette mindezt föl, önerőből, szorgalomból, a hazáért való elkötelezettségből. Hűségből és hitből – ahogy a politikai közösség neve is utal rá.Ajánljuk még