Ami "menő", és ami nem
Évek óta hallgatjuk, hogy fideszesnek, meg jobboldalinak, meg konzervatívnak lenni nem menő. A mai napig nem tudok ezzel a kijelentéssel mit kezdeni, meg azokkal sem, akik összekeverik a politikát valamiféle menőségi versennyel. Mintha az lenne egy politikus egyetlen dolga, hogy “menő” legyen – persze nem baj, ha az, de a politika sokszor nem erről szól. Egyébként meg nehéz megmondani, hogy mi számít menőnek: szerintem például az, amikor valaki külföldön tárgyal azért, hogy legyen olcsó energiája a belpesti dologtalanoknak, hogy fel tudják tölteni a hatszázezres telefonjukat, meg az, amikor valaki idehoz egy gyárat, hogy az embereknek legyen munkája. Ja, és az is, amikor valaki szereti a hazáját, és napi szinten küzd érte. Szóval jobboldalinak lenni valahol mégiscsak menő.
De mivel sokkal nehezebb választ adni arra, hogy mi számít menőnek, vagy minek kellene annak lennie egyáltalán, nézzük meg, hogy mi az, ami semmiképpen nem menő, illetve leginkább vérciki, kínos, és/vagy gyomorforgató.
Elmenni a brüsszeli Pride-ra pózolni, miközben az illető csődbe vitte a várost. De az sem szexi, amikor valaki kibiciklizik a rakpartra TikTok-videókat felvenni, miközben semmihez nem ért. Nem menő ezen kívül egy nárcisztikus pszichopatát csodálni azért, mert virágot locsol, és az sem menő, amikor ez a valaki olyan szintű gyűlöletet szít, annyira okádék módon hergel egy országban, hogy a jobboldaliaknak már tényleg napi szinten kell félni a szektásoktól, mert nem tudni, hogy melyik mikor őrül meg és bánt tényleg valakit.
De például nem menő tüntetni az “ellehetetlenítési törvény” ellen úgy, hogy éppen nincs ellehetetlenítve, hogy tüntessen ellene. Ezt rémisztő butaságnak hívják, de a „megvezetett birka” szókapcsolat is remekül passzol azokra, akik a betiltott szabadság miatt az utcára mennek, mert mehetnek. Továbbá nem menő, sőt, mélységesen elszomorító, rendkívül ijesztő és a legsötétebb lélekre utal az, amikor valaki a másikat fenyegeti a közösségi médiában. Egyesek még mások gyerekeinek a halálát is kívánják, és egyébként az sem menő, amit legszívesebben ezekkel csinálnék.
De tudják, hogy mi kimondottan hányingerkeltő, és semmiképpen sem menő? Az, amikor valaki kimegy Brüsszelbe, brutális pénzeket keres azzal, hogy a saját hazája ellen dolgozik, például azért, hogy ne kapjunk nekünk járó pénzeket, amikből mondjuk kórházakat lehetne felújítani. És nem menő ezek után azokba a kórházakba elmenni, amik emiatt nem lettek még felújítva.
Ja, nem menő még amikor valaki Szamuely Tiborhoz hasonlít, és hasonló dolgokat akar megválasztása esetén.
De tudják, mi nem menő még? Sőt! Leginkább hazaárulás? Összejátszani az ukrán titkosszolgálattal Magyarország ellen.
Szintén nem menő, viszont sátáni, amikor valaki azért dolgozik, hogy ne legyen béke, és egy megnyerhetetlen háborúban naponta ezrek haljanak meg. Az sem menő, amikor meg büntetnek olyanokat, akik viszont békét szeretnének. Nem menő továbbá felnőttként szivárványos zászlóval, bugyiban vonaglani Budapesten, és azt tartani az emberi identitás legfontosabb elemének, hogy ki kivel szeret szexelni.
Hasonlóan menőségmentes az, ha valaki a jólétben hülyeségeken gondolkozik, majd emiatt hisztériázik egész nap, és semmi mást nem tesz hozzá a társadalomhoz, csak azt, hogy mások életkedvét tönkre akarja tenni. Például azzal, hogy hidakat zár le.
Hosszasan sorolhatnám még a nem menő dolgokat, viszont közben eszembe jutott pár dolog, ami kétségtelenül menőnek számít: kereszténynek lenni, családot alapítani, gyereket vállalni, küzdeni azért, hogy a hazádnak jobb legyen, betartani az ígéreteidet, munkahelyeket teremteni, napi szinten megvívni azokat a harcokat, amiket más nem mer felvállalni, megvédeni a határaidat, közösséget építeni, harcolni a békéért, humanitárius segítséget biztosítani fegyverküldözgetés helyett, minden héten kiállni és órákon keresztül válaszolni a hergelők kínos és rosszindulatú kérdéseire is. De az sem kutya, amikor valaki egy egész kontinens jövőjét is jobbá akarja tenni, miközben itthon is akad dolga bőven.
Az a helyzet, hogy a politika kőkemény munka. Felelősség. Döntések sora, például azzal kapcsolatban, hogy tíz év múlva hogyan lesz még munkahely, iskola, család, közösség. A politika nem önkifejezés. Nem identitásjáték. És sokszor az igazán menő dolgok, a valódi tettek és a komoly döntések teljesen láthatatlanok.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
