joe biden
Tisztességtelen eszközök, tömeges csalás segítheti Joe Biden hatalomra kerülését Amerikában? – Karanténvlog
Az e heti Karanténvlogban természetesen az amerikai elnökválasztás volt célkeresztben, hiszen napok óta nem dőlt el, hogy Donald Trump vagy Joe Biden lesz az elnök. Emellett egyre több jel utal arra, hogy a demokraták nem feltétlenül a legtisztességesebb eszközökkel fordítottak a csatatérállamokban. Szabó Gergő mellett szokás szerint itt volt Dezse Balázs és Szalai Szilárd, a vendég pedig Palóc André, a Századvég vezető elemzője volt, akivel a srácok részletesen kivesézték a külpolitikai és hazai eseményeket. Szóba kerültek az egyre vadabb és agresszívabb muszlimok is, akik a bécsi robbantásért is felelősek, miközben az osztrák állam pipogya módon kommunikál az esetről és a bevándorlást tartják továbbra is a legjobb útnak a jövőt illetően, de a Karanténvlog bemutatott egy videót is, ahol a pakisztáni Iszlamabadban kisgyermekeket oktatnak a fejlevágás nemes művészetére a muzulmán tanárok. Hazai vizekre evezve a srácok kibeszélték a svábokat és a solymári fideszes polgármestert gyalázó Bárány Balázs gusztustalan hangfelvételét és Őrsi Gergely látványpolitikáját is. A II. kerületi polgármester ugyanis a korábbi fideszes kerületvezetés által előkészített projekteket örömmel adja át, csak éppen azt felejti elmondani, hogy az nem az ő munkája volt. Végül a srácok nem hagyhatták ki Zsiday Viktor befektetési menedzser óriási gondolatát sem, miszerint Orbán Viktor nem kezeli félre a járványt, csupán a hatalom megtartását tűzte ki célul, ehhez pedig akár tízezer magyar halála sem jelent gondot számára. Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor!Koronavírussal fertőződött a Fehér Ház kabinetfőnöke
Fertőzött lett a Fehér Ház kabinetfőnöke, Mark Meadows is – jelentette a The Hill című lap péntek éjjel. Nem ő az első, aki Trump elnök stábjából elkapta a vírust; nemrégiben maga az elnök is átesett a betegségen, napokkal az elnökválasztás kezdete előtt gyógyult fel.Pennsylvaniában is életre kelt a szellemhadsereg, ott is átvette a vezetést Biden (Cikkünk frissül)
Ha a jogszerű voksokat számolják, akkor ő nyerte a választást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban, csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján. A Republikánus Párt már három tagállamban nyújtott be perkeresetet. A Trump-kampány szóvívője, Jason Miller szerint péntekre egyértelmű lesz, hogy Donald Trump az Egyesült Államok elnökeként folytatja a következő négy évben is. A legfrissebb hírek szerint ugyanakkor Joe Biden átvette a vezetést Georgiában; ha ez így marad, Trumpnak nem sok esélye van. Magyar idő szerint délután 3-kor frissültek újra az adatok; ekkor kiderült, hogy már Pennsylvaniában is Biden vezet, Trump esélyei pedig ezzel legfeljebb matematikailag értelmezhetőek csupán.A járványtól leginkább sújtott amerikai megyék zömében Trumpra szavaztak
Az Egyesült Államokban a koronavírus-járványtól leginkább sújtott megyék elsöprő többségében Donald Trump jelenlegi elnök hívei vannak többen – adta hírül az AP amerikai hírügynökség.Így lehet csalni az amerikai választásokon
Legalább háromféle módon lehet csalni az amerikai választásokon, és mindhárom inkább a demokratáknak az érdeke. A PragerU jobboldali online szabadegyetem a lehetséges amerikai választási csalásokról szóló, még februárban készült videójában Eric Eggers, a Government Accountability Institute oknyomozója kifejti: nem a külföldi befolyás a nagy veszély egy amerikai választáson, hanem a belföldi manipuláció lehetősége. A szakértő három módszert említ: a névsor-manipulációt, az úgynevezett szavazatszüretet és az illegálisok voksolását. A Mandiner részletesen bemutatta a három módszer lényegét.A Facebook letiltotta a Trump-hívők szavazat-újraszámlálásért küzdő csoportját
A Facebook közösségi hálózat csütörtökön letiltotta a Stop the Steal – Állítsd meg a lopást – nevű népes amerikai csoportot, mert állítása szerint annak több tagja erőszakra buzdított, sokan pedig hamisan állították, hogy a Demokrata Párt elcsalja az elnökválasztást.Donald Trump a szavazatszámlálás leállítását követeli
Több amerikai tagállamban még tart a szavazatok számlálása, a republikánusok még több pert indítottak csütörtökön. Donald Trump elnök egy mikroblog-bejegyzésben ismét a szavazatszámlálás leállítását követelte.Tüntetések kezdődtek az USA-ban, Trump pert indít a szavazatok újraszámlálásáért
Több amerikai városban tüntettek Donald Trump amerikai elnök hívei és bírálói is szerda este. Trump hívei az egyes csatatérállamokban még tartó szavazatszámlálások leállítását követelték, míg bírálói valamennyi voks megszámlálása mellett álltak ki.Amerikai elnökválasztás – Még nincs hivatalos eredmény, a demokraták már a Biden-kormány terveiről beszélnek
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a közösségi médiában írt arról, milyen lépésekkel kezdené elnöki karrierjét. A volt alelnök már korábbi felszólalásaiban is az USA klímasemlegessé tételét nevezte egyik elsődleges feladatának.Ajánljuk még

















