joe biden
Sejthető volt, hogy Biden Soros kottájából játszik majd – megvalósulhat a nyílt társadalom
Ha hivatalosan is Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akkor egy ember már biztosan jól jár: Soros György – vélekedik a V4Agency. A portál szerint egyértelmű, hogy a demokrata párti politikus első 100 napjában a tőzsdespekuláns szívéhez közel álló ügyekben tenne lépéseket.Minden, ami Amerika – Magyarics Tamás és Szilvay Gergely lesznek a szigorítások előtti utolsó "rendes" Plebejus Polbeat vendégei az R56-ban
Donald Trump annak idején a bezárkózás politikáját hirdette, nem szólt bele az országok belügyeibe, ha azok nem voltak közvetlen hatással az USA-ra. Biden ezzel szemben nem csak a hazai konzervatívokat regulázná meg, de elővenné a világ "illiberális" vezetőit, hogy azokat is elszámoltassa. Az amerikai választásokat még soha nem figyelte hazánkban ennyi ember ilyen érdeklődéssel, ennek oka pedig az, hogy az egyelőre instabil végeredmény a mi életünket is befolyásolja majd. A Plebejus Polbeatben Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, illetve Szilvay Gergely újságíró, Amerika-szakértő lesz Ambrózy Áron és Dezse Balázs vendége. A mai műsor azért is különleges, mert ez az utolsó alkalom a szigorú járványügyi szabályok és kijárási korlátozások előtt, amikor a közönség is részese lehet a beszélgetésnek az R56 Sörözőben (19 óra, kedd, Bem rkp. 53.). Ahogy mindig, a közönség soraiból természetesen ezúttal is kérdéseket tehetnek fel a meghívott vendégeknek.Amikor majd macskás videót sem posztolhatsz a Facebookra, mert Trumpra szavaztál
Őszintén, tud-e valaki bármi valósat mondani, ami rossz dolgot Trump tett elnökként? Persze, az elmúlt négy évben folyamatosan azt láttuk-hallottuk a médiában, hogy micsoda szörnyeteg. Hogy buta pojáca. Rasszista, fasiszta, homofób… A szokásos stigmák, amit mindenki megkap az igazság kizárólagos birtokosaitól. Magyarországon is divat lett gyűlölni Trumpot. De őszintén, a szlogeneken, egyszavas minősítéseken túlmenően tud-e valaki bármi valósat mondani, ami rosszat tett?Benyújtották a perkeresetet a republikánusok a pennsylvaniai választások miatt
Donald Trump amerikai elnök jogászcsapata benyújtotta hétfőn a perkeresetet a pennsylvaniai választások miatt. A keresetet a pennsylvaniai szövetségi bíróságon nyújtották be, annak gyanújával, hogy a tagállam levélszavazási rendszere nélkülözött minden átláthatóságot és ellenőrizhetőséget, amely a személyes szavazások esetében biztosított volt.Lemondott az észt belügyminiszter, miután korruptnak merte nevezni Joe Bident és fiát
Lemondott az észt belügyminiszter, miután vasárnap korruptnak nevezte a megválasztott amerikai elnököt és annak fiát, Joe és Hunter Bident. A belügyminiszter fia pedig ugyanabban a rádióinterjúban egyértelmű amerikai választási csalásról beszélt és arról, hogy végül akár vérontás árán, de győzni fog Donald Trump. Mindkettőjüket megdorgálta az észt miniszterelnök, mondván, hogy alaptalan állításaikkal sértik az észt-amerikai kétoldalú kapcsolatokat.A WHO főigazgatója Joe Bidenhez dörgölődzik
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felfüggesztette az Egészségügyi Világszervezetnek nyújtott amerikai finanszírozást, és júliusban bejelentette országa kilépési szándékát, ami heves nemzetközi bírálatokat váltott ki. Joe Biden a választási kampány során leszögezte, hogy már legelső hivatali napján vissza fogja vonni Trump döntését a távozásról. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn kijelentette, hogy szorosan együtt kíván működni Joe Biden jövőbeli kormányával.Amerikai elnökválasztás – Putyin a gratulációval megvárja a hivatalos végeredményt
A Kreml szerint Vlagyimir Putyin államfő részéről akkor lesz korrekt gratulálni az Egyesült Államok megválasztott elnökének, ha már kihirdették a hivatalos végeredményt – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a különbség a jelenlegi helyzet és az 2016-os között, amikor Putyin azonnal gratulált Donald Trumpnak, Peszkov rámutatott, hogy a hivatalban lévő amerikai elnök jogi eljárásokat jelentett be a választás ügyében, ezért a Kreml szerint a korrekt eljárás a hivatalos bejelentés megvárása. Emlékeztetett rá, hogy négy évvel ezelőtt nem érkezett óvás a vesztes demokrata párti jelölt, Hillary Clinton volt külügyminiszter részéről.Perre megy Trump a gyanús demokrata győzelem miatt
Bár a média már szombaton kikiáltotta Joe Bident az amerikai elnökválasztás győztesének, a harc a bíróságokon folytatódik a Fehér Házért. Trump elnök ugyanis már döntetlen állásnál jelezte, jogi lépéseket fog tenni, hogy felfedje a demokraták csalásait. Az amerikai választási rendszer sajátosságaiból adódóan pedig egyáltalán nem kizárt, hogy érdekes dolgokat találnak a vizsgálatok, ellenőrzések során. Mindent azonban nem lehet kiszúrni, hiszen a rendszer a szavazatok begyűjtésétől a regisztráción át a feldolgozásig leginkább az egyének becsületességére épül, ami ebből kifolyólag sok ponton kijátszható. Ezek közül mutatunk be néhányat, miközben a későbbiekben beszámolunk az újraszámlálás legfrissebb fejleményeiről.Deák Dániel: a Jobbik ismét szembeköpte magát
Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője a saját közösségi oldalán, egy 2014-es - a Jobbik saját orgánumának számító - Alfahíren megjelenő cikk tükrében elemezte és értelmezte a párt legújabb érthetetlen megnyilvánulását. Mint ismert és ahogy ezt vasárnap mi is megírtuk, a Jobbik közleményben reagált az amerikai választások eredményére, és szinte elsők között gratulált a baloldali liberális Joe Biden-nek, aki finoman szólva is gyanús körülmények között győzte le Donald Trumpot. Az elemző többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a hat évvel ezelőtti cikk szerint Biden még az a cionista ördög volt, aki közvetlenül irányította Orbán Viktort.Ajánljuk még

















