joe biden
A szlovén kormányfő akkor gratulál Joe Bidennek, ha hivatalos eredmény születik
A választások akkor érnek véget, ha a másik fél elismeri a vereségét, vagy ha kihirdetik a hivatalos eredményt, minden más előtte politika – mondta Janez Jansa szlovén kormányfő hétfőn a parlamentben az amerikai választásokkal kapcsolatban. A kormányfő szerint Szlovénia jó viszonyt ápol az Egyesült Államokkal, függetlenül attól, milyen adminisztráció áll annak élén, mindazonáltal érdekesnek nevezte az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetését, miszerint a bíróságok még nem döntöttek, de már ünneplik a győztest.Biden koronavírus-tanácsadó testületébe került az időseket a társadalom számára haszontalan tehernek tartó professzor
A botrányos utilitarista nézeteiről elhíresült amerikai onkológusprofesszor is bekerült Joe Biden koronavírus-tanácsadó csapatába. Ezekiel Emanuel az idős emberek társadalmi haszontalanságáról írt tanulmányával került korábban a figyelem középpontjába. Az orvos-kutató, aki mellesleg Barack Obama tanácsadója is volt és az amerikai egészségbiztosítási rendszer megújításáért felelt, máig büszkén vállalja véleményét, miszerint az embernek hetvenöt éves koráig kellene élnie, mert azt követően már csak hanyatlunk és egy idős ember kvázi terhére van a társadalomnak és terheli az egészségügyi rendszert. A koronavírus köztudottan az időskorúakra és a krónikus betegekre jelenti a legnagyobb veszélyt. Nem csoda, hogy komoly botrányt keltett a hír, miszerint jelen állás szerint Amerika következő elnökének tizenhat tagú koronavírus-tanácsadó csapatának oszlopos tagja éppen egy olyan orvos, aki elvitatja az időskorúak egészségügyi ellátására szánt forrásokat.Addig nincs vége, amíg nincs vége – Magyarics Tamás és Szilvay Gergely a Plebejus Polbeatben
Az angolszász hagyomány szerint a republikánusoknak kell bebizonyítani, hogy milyen csalások történtek az Egyesült Államokban a választás során. Amíg ez nem történik meg addig a demokraták ártatlanok – mondta el Magyarics Tamás a Plebejus Polbeatben. Az ELTE tanára szerint lelkiekben fel kell készülnünk arra, hogy Joe Bidennek hívják majd az USA negyvenhatodik elnökét, bár Magyarics egy baseballjátékost idézve azt is mondta: „addig nincs vége, amíg nincs vége”. A műsor második felében becsatlakozó Szilvay Gergely arról beszélt, aggodalomra adhat okot az, hogy Biden elszólta magát nemrég, és hazánkat, valamint Lengyelországot Belarusszal említette egy kalap alatt. Az újságíró szerint valószínűleg egy újabb André Goodfriendet kaphat hazánk a nyakába, ha a demokraták jönnek ki győztesként a végén.Trump kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel
Donald Trump amerikai elnök kitart a perek mellett, újabb jogászt kért fel, aki azt ígérte, hogy több tagállamban megfordítják a választási eredményeket. A republikánus elnök és jogászcsapata jelenleg öt tagállamban –Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában – nyújtott be perkeresetet. Ezek egy részét a szavazatszámlálás során előfordult, vélelmezett csalások miatt nyújtották be, másik részüket pedig annak érdekében, hogy a tagállami hatóságokat megakadályozzák az eredmények igazolásában, amellyel hivatalossá tennék Joe Biden demokrata párti jelölt győzelmét. Georgiában még tart a szavazatok egyenként, kézzel végzett újraszámlálása.Obama: Mélyült az amerikai társadalom megosztottsága az elmúlt években
Barack Obama szerint mélyült az amerikai társadalom megosztottsága az elmúlt években, és ennek a folyamatnak a megállításához az idei elnökválasztás önmagában nem lesz elég. A volt amerikai elnök a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, szerdán műsorra kerülő, egyes részleteiben a BBC által előre ismertetett interjúban kijelenti: Amerika most megosztottabb, mint amikor ő 2008-ban megnyerte az elnökválasztást.Trump: Joe Biden csak az álhírterjesztők szerint nyert
Az elviekben republikánus médiának számító Fox News egyik adásában a műsorvezető azon tűnődött, hogyan nyerhetett Joe Biden a választáson, ha olyan gyenge volt a kampánya. Erre reagált Donald Trump hivatalban lévő elnök nemes egyszerűséggel Twitter-bejegyzésében: Joe Biden nyert, mert elcsalták a választást.Valójában az életpárti és az életellenes erők küzdelme zajlik a „nyugati világban” – Borús, de tűpontos elemzés az amerikai választás margójára
Bár a helyzet úgy áll, hogy még biztosan jókora csatározások tanúi leszünk majd az amerikai elnökválasztás kapcsán, mégis: bizonyos következtetések máris levonhatók a történésekből. Amennyiben pedig ezeket a következtetéseket tovább is gondoljuk, rá kell jönnünk, hogy az Egyesült Államok elnökválasztása által felszínre került helyzet nemcsak az USA-ban áll fenn, hanem sok más helyen is, az úgynevezett „fejlett, nyugati világban”. Mindez nagy veszélyeket hordoz és hosszú távon a jelenlegi világrend, és az ezeréves, keresztény civilizáció felszámolását is magával hozhatja, amelynek folyamatát ráadásul meggyorsíthatja Joe Biden győzelme. Elemző írásomban ennek részleteiről kívánok szólni.Egyre nő Trump esélye a fogadóirodák szerint
Annak ellenére, hogy a média már elkönyvelte Joe Biden győzelmét a 2020-as amerikai elnökválasztáson, vannak, akik egészen másképp látják az esélyeket. A fogadóirodák jelzései egyre nagyobb esélyt látnak Donald Trump hivatalban maradására – írja a Magyar Nemzet.Az EBESZ szerint alaptalan az amerikai elnökválasztás kapcsán felmerült csalásgyanú
A kételyekre okot adó tényezők ellenére alaptalannak nevezte az amerikai elnökválasztás kapcsán felmerült csalásgyanút Urszula Gacek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelésért felelős vezetője. Gacek szerint a vádak aláássák a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat.Ajánljuk még
















