Pesti Srácok

Egyre nő Trump esélye a fogadóirodák szerint

Egyre nő Trump esélye a fogadóirodák szerint

Annak ellenére, hogy a média már elkönyvelte Joe Biden győzelmét a 2020-as amerikai elnökválasztáson, vannak, akik egészen másképp látják az esélyeket. A fogadóirodák jelzései egyre nagyobb esélyt látnak Donald Trump hivatalban maradására – írja a Magyar Nemzet.

A fogadóirodák szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy Donald Trump marad a Fehér Házban, méghozzá arra hivatkozva, hogy Donald Trump egyelőre nem ismerte el választási vereségét, és a szavazatszámlálások sem értek még véget. Ezzel párhuzamosan a fogadóirodákban már arra lehet megtenni a téteket, hogy Trump jogi lépései végül célba érnek-e, azaz sikerül-e a republikánus elnöknek továbbra is a Fehér Házban maradnia. A londoni székhelyű Financial News ezzel kapcsolatban azt írta: annak ellenére, hogy a vezető amerikai médiumok és nyomukban a világ vezetői Joe Bident kiáltották ki a választások győztesének, a fogadóoldalakon egyre nagyobb annak az esélye, hogy Trump zsebében marad a Fehér Ház kulcsa.

A fogadóirodáknak kifizetésekre vonatkozó kivárása egyébként korántsem meglepő, tekintve, hogy 2016-ban volt olyan cég, amelyik nagyon pórul járt, amiért hallgatott a média előrejelzéseire. Az írországi Paddy Power számára például elég költségesnek bizonyult az a döntés, hogy egy nappal az elnökválasztás napja előtt kifizették azokat az ügyfeleket, akik Hillary Clinton akkori demokrata elnökjelölt győzelmére fogadtak. A fogadóirodának közel egymillió dollárjába került a túlságosan is gyors teljesítés.

Márpedig annak ellenére, hogy az amerikai médiumok tényként kezelik Biden győzelmét, az eredmény még korántsem hivatalos, és nemcsak a még mindig tartó szavazatszámlálás és a jogi procedúra miatt. Ehhez ugyanis az alkotmány szerint az szükséges, hogy minden állam hivatalosan is igazolja, mely jelölt győzött, ezt pedig legkésőbb december 8-ig juttassák el az elektori kollégiumhoz, amelynek tagjai december 14-én ülnek össze, hogy a beérkezett eredmények alapján szavazzanak az Egyesült Államok következő elnökének személyére. Ennek ellenére Biden és csapata már lázasan dolgozik a demokrata politikus adminisztrációjának összeállításán; sajtóértesülések szerint például azt fontolgatják, hogy Hillary Clinton egykori külügyminiszter lesz a Biden-adminisztráció ENSZ-nagykövete.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Branden Camp

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.