joe biden
Amerika ígéri, hogy a katonai és az energiabiztonságunkra is vigyáz
A románok aggódva figyelik az orosz mozgást, a lengyelek harciasak, az Egyesült Államokat pedig továbbra sem hatja meg más, csak a saját érdekei – lényegileg ezek derültek ki a NATO keleti határvidékén található tagállamok bukaresti csúcstalálkozóján. Az érintett tagállamok a június végi, madridi NATO-csúcs előtt egyeztettek a védelmi szövetség új stratégiai koncepciójával kapcsolatban.Jön a recesszió: az USA kormánya egybillió dollárral többet nyomtatott a kelleténél
Az amerikai gazdaság a recesszió közelébe jutott, ami idővel az egész nyugati világot magával fogja rántani. Ugyanakkor az amerikai vezetők bajban vannak az igazmondással: csak nehezen, mismásolva ismerik el, milyen nagy is baj. Kivéve Elon Muskot, a világ leggazdagabb emberét, aki szerint a recesszió másfél évig fog tartani, és ennek fő oka, hogy az USA kormánya egybillió – ezer milliárd – dollárral többet nyomtatott, mint amennyire fedezete van.Migránskaraván indult Mexikó déli részéről az Amerikai Államok Szervezetének júniusi csúcstalálkozójához időzítve
Újabb migránskaraván indult hétfőn Dél-Mexikóból az Egyesült Államok felé; a főként közép-amerikai, haiti és venezuelai bevándorlókból álló több ezres tömeg képviselői szerint ezzel akarják felhívni a figyelmet ügyükre a menetet az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) Los Angelesbe tervezett e heti csúcstalálkozójához időzítve.Mire gondolhatott Biden? – Az amerikai elnök ismét megcáfolta magát
Ember legyen a talpán, aki képes megfejteni, hogy éppen mire gondol az amerikai elnök. Joe Biden hétfőn még arról nyilatkozott, hogy országa semmiképpen nem küld nagy hatótávolságú fegyvereket Ukrajnának, aztán kedden kijelentette, hogy de, mégis. Mindenesetre megnyugtató, hogy a világ legerősebb hatalmának vezetője ennyire határozott.Saját magáról töltött fel szexvideókat a legnagyobb pornós oldalra Joe Biden fia
Joe Biden amerikai elnök fia, Hunter több tucat videót töltött fel a Pornhub pornóoldalra magáról, amint prostitutáltakkal közösül, számolt be a 444 a Timesra hivatkozva. Az információk Hunter Biden laptopjáról származnak, amelyet Biden még 2019-ben hagyott el. Mint arról korábban beszámoltunk, a Daily Mail birtokába jutott egy felvétel, amelyen az amerikai elnök fia, Hunter Biden arról mesél egy örömlánynak, hogy orosz kábítószer-kereskedők ellopták a laptopját, és attól tart, hogy az azon talált bizalmas információkkal zsarolni fogják. A brit lap szerint ezzel együtt Joe Biden fia már három laptopot hagyott el, bár az első kettőt szövetségi ügynökök segítségével sikerült visszaszerezniük.Újabb lövöldözés az USA-ban, Biden a fegyvertartás szigorítására szólított fel
Három ember meghalt csütörtökön abban a lövöldözésben, amely egy templom közvetlen közelében zajlott le az egyesült államokbeli Ames városban, Iowa államban. Nem sokkal korábban Joe Biden amerikai elnök szenvedélyes beszédet tartott az elmúlt hetek amerikai fegyveres ámokfutásairól, és a fegyvertartás szabályainak szigorítására szólította fel a kongresszust.Biden elnöksége alatt eddig több mint egymillió illegális bevándorló érkezett az Egyesült Államokba
A The Washington Times hozta nyilvánosságra az amerikai Népszámlálási Iroda áprilisi népességfelmérését, amely szerint Joe Biden amerikai elnök hivatali idejének kezdete óta eddig mintegy kétmillióval nőtt meg a külföldi születésű lakosok lélekszáma az Egyesült Államokban; ebből 1,35 millióra becsülik az illegális bevándorlók számát.Listázni fogják az "erőszakos" rendőröket az Egyesült Államokban
George Floyd halálának második évfordulóján, szerdán Joe Biden amerikai elnök aláírta azt a rendeletet, amelynek célja, hogy növelje az amerikai rendőrség hatékonyságát és a szervezet tagjainak elszámoltathatóságát. A szerdai elnöki rendelet túlnyomórészt a szövetségi rendvédelmi erőkre vonatkozó előírásokat tartalmaz, köztük például olyan adatbázis létrehozását, amely a "problémásnak" ítélt, vagyis erőszakos viselkedésű rendőrök neveit tartalmazza.A Reuters/Ipsos felmérése szerint mélyponton Biden népszerűsége
Korábban már beszámoltunk az AP-NORC májusi felméréséről, ahol megállapították, hogy tíz amerikai állampolgár közül mindössze kettő gondolja úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok az Egyesült Államokban, és az amerikai gazdaság jó állapotban van. Most a Reuters/Ipsos kutatásából következtethető, a Demokrata Párt jó úton halad afelé, hogy novemberben elveszítse az irányítást a Kongresszus legalább egy kamarája felett.Ajánljuk még

















