joe biden
Több száz amerikai céget ért összehangolt kibertámadás
Joe Biden amerikai elnök szombaton utasította az Egyesült Államok hírszerzési ügynökségeit, hogy vizsgálják ki a több száz amerikai céget érintő, zsarolóvírussal elkövetett nagyszabású kibertámadást. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok reagálni fog, amennyiben kiderülne, hogy Oroszországot terheli a felelősség a kibertámadásért. Biden Michigan államban tett látogatása alkalmával kijelentette, hogy egyelőre nem biztosak abban, ki állhat a történtek mögött.Csökkent Biden támogatottsága, aggódnak az amerikaiak a növekvő megélhetési költségek miatt
Csökkent Joe Biden amerikai elnök támogatottsága, elsősorban a demokraták körében, miközben kormányzata a kongresszussal csatározik a kampányígéretek teljesítése érdekében, egyre több amerikai aggódik a növekvő megélhetési költségek miatt – derül ki a Reuters/Ipsos közvélemény-kutató szerdán ismertetett felméréséből.Megtagadhatja az abortuszpárti Biden áldoztatását az amerikai püspöki kar
Ferenc pápa hétfőn fogadta Antony Blinken amerikai külügyminisztert az amerikai püspöki kar vitatott felvetése nyomán, amelynek értelmében megtagadhatják az abortuszt támogató politikusok áldoztatását, így akár Joe Biden amerikai elnök esetében is. A Szentszék szűkszavú közleménye szerint a mintegy negyvenperces megbeszélés barátságos légkörben folyt az Apostoli Palotában.Donald Trump: Vissza fogjuk venni Amerikát, mindezt hamarosan
Donald Trump volt amerikai elnök szombaton az Ohio állambeli Wellingtonban ostorozta a Biden-kormány bevándorlási politikáját. A helyszínen arra szólította fel támogatóit, hogy segítsenek a republikánusoknak visszaszerezni a kongresszusi többséget. Szombaton az őt ünneplő több ezer híve előtt elismételte régóta hangoztatott sérelmeinek egy részét, bírálva egyebek közt az amerikai választási rendszert, de mindenekelőtt az Egyesült Államok déli határain át bejutó illegális bevándorlók számának növekedését hangsúlyozta.Nemzeti emlékhely lett egy orlandói melegbár – Biden felszólította a kongresszust: hozzon az LMBTQ-közösség jogait védelmező törvényeket
Joe Biden amerikai elnök pénteken nemzeti emlékhellyé nyilvánította a floridai Orlandóban álló Pulse Nightclub épületét az öt éve ott történt fegyveres mészárlás 49 halálos áldozatának emlékére, és felszólította a kongresszust, hogy hozzon az LMBTQ-közösség jogait határozottan védelmező törvényeket.Az LMBTQ-jogokért felelős különmegbízottat jelölt ki Joe Biden
A Fehér Ház pénteki közleménye szerint Joe Biden az OutRight Action International nevű emberi jogi jogvédő szervezet ügyvezető igazgatóját, Jessica Sternt jelölte az amerikai külügyminisztérium LMBTQ-jogokért felelős különmegbízotti posztjára. Jessica Stern feladata lesz, hogy az amerikai diplomácia és segélypolitika világszerte támogassa és védelmezze a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű közösség tagjainak jogait.A republikánusok szerint Bidenék képtelenek fékezni a migrációt – Trump a mexikói határhoz látogat
Több mint ötven republikánus képviselő levélben szólította fel Joe Biden amerikai elnököt, hogy tétlensége miatt mentse fel alelnökét, Kamala Harrist az illegális bevándorlás megfékezésének feladata alól – jelentette az amerikai sajtó, köztük a Fox televízió.Trump szerint a kritikai fajelmélet tanítása nemzeti öngyilkosság
Véleménycikkben kritizálta Biden elnök oktatáspolitikáját Donald Trump. A volt elnök kifejtette, hogy a gyermekek szélsőséges ideológiákra való oktatása erkölcstelen, és egyben a nemzeti öngyilkosság programja, amit Biden elnök teljes mértékben támogat. Az etnikai alapon megosztott társadalom felépítésére Donald Trump szerint a legjobb példa a Biden-kabinet legújabb terve, amivel az iskolai tananyagba illesztenék be a szerinte leginkább Amerika-ellenes elméletet, a kritikai fajelméletet.Hurrá, a veterán katonáknak az USA-ban ingyenes lesz a nemváltoztató műtét!
Ingyenessé teszik az Egyesült Államokba hazatért veterán katonák számára a nemváltoztató műtéteket – jelentette be szombaton Denis McDonough demokrata veteránügyi miniszter. Sokak szerint ezt a tervet a demokraták a szavazóbázisuk kiszélesítése érdekében találták ki, ezeket a megtört embereket csupán ki akarják használni. Az amerikai katonák közül sokan a negyvenes éveikben mennek nyugdíjba, és külföldi szolgálat után sokan közülük mentálisan, lelkileg sérülnek, ezáltal könnyebb őket befolyásolni, az ingyenes nemváltás által pedig a demokraták táborába terelnék a túlnyomó többségében még mindig republikánus érzelmű veteránokat – mutatott rá a New York Post cikkét szemléző Origo.Ajánljuk még

















