jófogás
Karácsony nem veszi észre, ha a háta mögött szétszedik a fővárost? (Pesti Riporter videó!)
Budapest zűrös ügyeitől hangos a sajtó hosszú napok óta, a főpolgármester nem tudja kézben tartani a dolgokat, látható, hogy a háta mögött mennek a nagy ügyek. Ilyen többek között az, hogy állítólag a főváros eladná a Városháza épületét, melyről dokumentumok is vannak, ám Karácsony Gergely ezt továbbra is tagadja. Ezért hétfőn a Pesti Riporter stábja úgy döntött, utánajár az igazságnak. Karácsony Gergelyt sajtótájékoztatója után arról kérdeztük, mit szándékoznak még pénzzé tenni, hiszen mint azt szeptemberben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elkottyantotta: Budapestnek nincs már pénze, csődközeli állapot uralkodik a fővárosi önkormányzatban. Pénteken a PestiSrácok.hu írta meg először, hogy a főváros vagyonkezelője a Jófogás.hu nevű börzeportálon hirdet meg több fővárosi telket és épületet, többek között a Tétényi úti piacot, 13 milliárd forint értékben. Vasárnap a Bennfentes.hu hozott le egy hangfelvételt, amin egy eddig nem ismert férfi a Fővárosi Önkormányzat egy ingatlanának korrupciógyanús megvásárlásáról beszélt. Később kiderült, hogy az Anonymus által megjelölt helyrajzi számon egy Nagytétényi úti telek van bejegyezve, amit több mint 100 millió forintért adtak el. Az ügy kulcsszereplője az elbeszélés szerint Berki Zsolt volt. Az ingatlan a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat tulajdonában volt anno. Ajánljuk még
Prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot – IMEI-be zárják a letartóztatott angyalföldi gyilkost
Az angyalföldi gyilkos prostituáltat keresett a weben, előre tervezte a gyilkosságot, hogy pénzhez jusson, amiből fegyvert akart venni, hogy politikusokra vadásszon. Nem csoda, hogy mindezek tükrében az IMEI-be zárták, mert kétséges, hogy rendben van az elmeállapota. Ruszin-Szendinek csak kint volt nagy a szája, a rendőrségen már mindent tagadott
A tiszás vezér azt az egyszerű tényt elfelejtette közölni a hívekkel, hogy korábban ő maga és Toka tábornok is elismerte, hogy a "szakértő" fegyvert tartott magánál a tiszás fórumokon. Hadházy kijelentette, hogy Orbán szilveszterkor zebrát evett
Amikor valaki zebrákat lát Magyarországon, az vagy állatkertben van, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt, általában, persze nem mindig. Így Hadházy Ákos is biztosan teljesen józanul talál zebrákat minden bokorban, de az, hogy most már Orbánék szilveszteri menüjében is...na az már aggasztó. Megfizetnek az istenkáromlásért - Négy embert büntetett meg a rendőrség Hadházy Ákos tüntetése után