Pesti Srácok

Főváros: Szia, uram! Bármi érdekel? – Karácsonyék a Jófogáson hirdetnek több mint tízmilliárd forint értékben

null

Míg Karácsony Gergely azzal próbál kibújni a Városháza eladása körül kialakult botrányból, hogy az ügyet feltáró Indexet bírálja, addig egy érdekes dologra lett figyelmes a PestiSrácok.hu. A nyakig eladósodott önkormányzat a Jófogás nevű aukciós oldalon hirdet százhuszonhétmillió forintért egy erdőkertesi házat, amely szociális otthonként üzemelt, de már nem tartanak rá igényt, hiszen kell a pénz lóvéra. Az önkormányzat vagyonkezelő cége a portálon ezeken felül több mint egy tucat telket és/vagy ingatlant hirdet, amelyeknek összértéke hozzávetőlegesen tizenhárom milliárd forint.

Egy hónappal azután, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szeptember elején bejelentette, sikerült eltapsolniuk a Tarlós István által hátrahagyott több mint száznyolcvan milliárd forintos pénzügyi keretet és Budapest azóta hitelből ketyeg, a főváros elkezdett túladni ingatlanain. A PestiSrácok.hu-n is többször foglalkoztunk azzal, hogy a Fővárosi Önkormányzat még a Városháza épületét is eladná, annyira kiürítették a kasszát, ám portálunk úgy értesült, Karácsonyék mást is hirdetnek, ráadásul a Jófogás internetes börzeoldalon.

A portálon azt írják, hogy egy pályázati felhívás keretében a Budapest Főváros Önkormányzata 1/1 tulajdonát képező 2113 Erdőkertes, Petőfi Sándor utca 49. szám alatt található, 563. helyrajzi számon nyilvántartott, összesen 5762 négyzetméteres telket a rajta lévő szociális otthon megjelölésű ingatlant a rajta lévő, 1292 négyzetméter alapterületű felépítménnyel Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság által nyilvános, kétfordulós pályázat útján adnák el. A tájékoztatás szerint a második forduló pályázati (elektronikus) árverés formájában zajlik.

Erre már nincs szüksége a fővárosnak. Fotó: Jófogás.hu
PestiSracok facebook image

Karácsonyék ceruzája ráadásul vastagon is fog, ugyanis az épület szemmel láthatóan is rossz állapotban van – bárki lesz a vevő, sokat kell majd rá költeni. A fővárostól félórás autózással megközelíthető telket és a rajta a korábban szociális otthonként üzemelő építményt százhuszonhétmillió forintért adnák el. A hirdetés feladója amúgy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. volt – Karácsony Gergely a Városháza eladása körüli botránnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy bármilyen eladást a vagyonkezelő végez, ahogy amúgy jelen esetben is.

Ha valaki szívesen bizniszelne a főpolgármester úrral, még nem késett le semmiről, ugyanis december 13-ig kell beadni a pályázatot, a pályázati dokumentáció pedig október 13. és december 9. között vásárolható meg.

– írták a hirdetésben.

Az eladósorba került erdőkertesi ingatlan. Fotó: Jófogás.hu

Elvtársak, pénzhez kell jutni!

Végigpörgetve, miket hirdet eladásra a fővárosi vagyonkezelő, látható, mekkora is a baj a főváros háza táján: összesen tizenhárom aktív hirdetésük van fent, amelyek összértéke megközelíti a nyolcmilliárd (!) forintot. Ezek közül a teljesség igénye nélkül a legértékesebbek:

  • egy újpesti beépítetlen telek 889 millióért,
  • egy fejlesztési telek a Pomázi úton 1,9 milliárdért,
  • egy intézményi épület a XV. kerületben 863 millióért,
  • egy II. kerületi villa telekkel 900 millióért és
  • a Tétényi út piac telkét és magát az épületet kétmilliárdért.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Fővárosi Önkormányzat sajtóosztályának, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük!

Forrás és vezető kép: Jófogás.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.