jogerős ítélet
Barkóczi Balázst, a DK szóvivőjét testvérével együtt ítélték el, bátyja, Gyurcsány volt testőre nyolc hónap felfüggesztettet kapott garázdaságért (Videóval frissítve!)
Ismert, Barkóczi Balázs, a DK szóvivője eltitkolta, hogy bírósági ügye volt a múltban, 2009-ben ugyanis az elsőfokú döntést követően a másodfokon eljáró bíróság is elítélte garázdaság és más bűncselekmény miatt őt és társait. A többi elkövetőről eddig nem tudtunk semmit, azonban a PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok egyértelművé tették, hogy az elfogadásról, békéről és demokráciáról papoló álszent gyurcsányista bátyjával együtt követte el 2006-ban azt a bűncselekményt, amelyért jogerősen elmarasztalták őket. A korábban rendőrként dolgozó B. Richárd, a DK-s szóvivő bátyja volt a garázdasági ügy elsőrendű vádlottja, akit ugyancsak bűnösnek mondott ki a másodfokú bíróság is, így nyolc hónap börtönbüntetést kapott, amelyet két év próbaidőre felfüggesztettek. A Barkóczi fivérek és egy másik, korábbi szocialista politikus, E. Róbert ugyanis bement egy hölgy udvarára, ott lécekkel fenyegették meg a sértetteket, miután a kiskaput addig rugdosták és ütötték, míg az betört. Baloldali politikusoktól a felelősségvállalást ritkán szokhattuk meg, most sem így történt, hiszen Barkóczi egyrészt eltitkolta az ügyet, ahogyan azt is, hogy a Gyurcsány volt testőreként szolgáló testvére volt az elsőrendű vádlott. Szép baloldali mese az épülő Szeretetországról.Az ügyészség indítványa ellenére jogerősen enyhítette M. Richárd büntetését a Fővárosi Törvényszék
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen három és fél év fogházra enyhítette pénteken a Fővárosi törvényszék M. Richárd büntetését, aki egyike volt annak a két vétkes sofőrnek, akik két ember halálát okozták több mint négy esztendeje Budapesten, a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca kereszteződésében. A másik vádlott, a szabálytalanul kanyarodó N. József egy év három hónap, két évre felfüggesztett fogházat kapott, ami ugyancsak enyhítést jelent. Utóbbi terhelt esetében a bíróság előzetes mentesítést alkalmazott, ami azt jelenti, hogy nem minősül büntetett előéletűnek. M. Richárdot a törvényszék véglegesen eltiltotta a járművezetéstől is. Kiszel Zoltánné Nyekita Györgyi bírói tanácsa egyetértett az ügyben első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábbi megállapításával, hogy a tragikus balesethez M. Richárd gyorshajtása és N. József szabálytalan kanyarodása együttesen vezetett. M. Richárd korábban – egyebek mellett – azzal védekezett, hogy vészfékezéssel igyekezett elkerülni az ütközést, az ügyben eljáró igazságügyi szakértő azonban megállapította, hogy a fenti módon nem, hanem visszakormányzással lehetett volna elkerülni a karambolt.Pert veszített Karácsony Gergely, akinek bocsánatot kell kérnie Tiborcz Istvántól
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen kimondta, Budapest regnáló főpolgármestere jogsértést követett el, amikor választási kampányában Tiborcz István nevének jogosulatlan felhasználásával, a „Tiborcz-adó” kifejezést használta. Karácsony Gergelyt a bíróság eltiltotta a további jogsértésektől és kötelezte a nyilvános bocsánatkérésre, valamint kártérítés megfizetésére. A sérelemdíjat Tiborcz István jótékony célokra szeretné fordítani – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.Jogerősen is hat és fél év fegyházat kapott a bódult állapotban autózó bonyhádi drogkereskedő
Kábítószer-kereskedelem, bódult állapotban történő járművezetés és egészségügyi termék hamisítása miatt jogerősen hat és fél év fegyházbüntetésre ítélték kedden azt a bonyhádi férfit, aki marihuánát és amfetamint árult – tájékoztatta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden az MTI-t.Jogerősen tíz évet kapott a budai szálloda recepciósát megkéselő, tizenhét évig Mexikóban bujkáló tettes
Jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki 2001-ben megkéselte egy budai szálloda recepciósát, majd tizenhét évig Mexikóban bujkált – közölte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön, a bírósági honlapon.Úzvölgyi katonatemető – Jogerős ítélet erősítette meg Csíkszentmárton tulajdonjogát a sírkert fölött
A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden jogerős ítéletben utasította el Dormánfalva város arra irányuló keresetét, hogy érvénytelenítsék az úzvölgyi katonatemetőt Csíkszentmárton közvagyonává nyilvánító önkormányzati határozatot. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A másodfokon eljáró táblabíróság elutasította Dormánfalva polgármesteri hivatala fellebbezését a hasonló első fokú határozat ellen. Innen egy új fejezet nyílik a temetővel kapcsolatos pereskedésben és ez csakis a mi javunkra fog szólni – értelmezte a döntést videoüzenetében Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, aki azt is elárulta, hogy születésnapjára kapta ajándékul az ítéletet.Jogerős ítélet a kőbányai futónő támadójának ügyében
A vád szerint az éjjeli órákban támadt egy futó nőre egy férfi; a bíróság jogerősen három év hat hónapra ítélte, csökkentve a büntetés tartamát, az ügyészség fellebbezése alapján azonban fogház helyett börtön fokozatot állapított meg.Fertőtlenítőt, gumikesztyűt és maszkot lopott egy mentős a munkahelyéről Tatabányán
A Tatabányai Járásbíróság egy év tizenegy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy mentőst, aki az állomás egészségügyi raktárából fertőtlenítőt, maszkokat és gumikesztyűket tulajdonított el március végén; az ítélet jogerős – közölte a Tatabányai Törvényszék sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.Vesztegetés miatt jogerősen is elítélték Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat elnökét
Helybenhagyta a Balogh Jánosra, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökére első fokon vesztegetés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést a Debreceni Ítélőtábla. Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írta: az első fokon eljáró bíróság tavaly októberben ítélte vesztegetés bűntette miatt egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre a vádlottat.Ajánljuk még

















