jogvédők
Polgári Szilvia: Insallah (riport Georg Spöttle előadásáról)
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Bundeswehr nyugalmazott hadnagya, a Német Szövetségi Nyomozó Hivatal volt munkatársa tartott előadást március 21-én a Polgárok Házában. Az Európa Védelmében, a migrációról hétről hétre című előadássorozat harmadik megszólalójaként a legfrissebb adatok alapján elemezte a párhuzamos társadalmak jelenléte által okozott németországi feszültségeket, beszélt a bűnözésről, nemkülönben a beilleszkedési akarat hiányáról. Spöttle azt mondta, a migráció olyan, mint az orosz rulett – ha nem fogják el a bevándorlókat és nem adják el rabszolgának, ha nem fulladnak bele a tengerbe, vagy nem éri őket egyéb baleset az út során, túlélhetik. Aztán hogy Európa túléli-e ez a kísérletet, már más kérdés. De ne feledjük, minden egyes ember halála Merkel, Soros és a brüsszeli elit lelkén múlik.Jogsértő lehet a menedékkérők körében végzett, nemi identitást firtató kutatás
Számos jogsértés gyanúját is felveti, hogy a Helsinki Bizottság a menedékkérők nemi identitását kutatja a tranzitzónákban - írja szerdai cikkében a Magyar Idők, amely szerint feltételezhető az is: a Soros-féle szervezet kutatása azt célozza, hogy ne lehessen visszatoloncolni a migránsokat. Ifj. lomnici Zoltán szerint a menedékkérők körében végzett, nemi identitást firtató kutatás nemcsak provokációnak tűnik, de számos jogsértés gyanúját is felveti.Félmeztelenül mászott emlékművet egy ukrán jogvédő aktivista
A Femen ukrán jogvédő szervezet egyik aktivistája félmeztelenre vetkőzve felmászott kedden Kijev belvárosában emlékműként kiállított tüzérségi ágyúra, így sajátos módon emlékezve a november 7-i oroszországi bolsevik hatalomátvétel századik évfordulójáról.Előzetesbe került az Amnesty törökországi vezetője
Fegyveres terrorszervezet támogatása miatt került előzetes letartóztatásban hat, már korábban őrizetbe vett aktivista Törökországban- jelentette a Dogan török hírügynökség.Bírókat befolyásolnak a jogvédők
Több mint száz bíró és igazságügyi alkalmazott vett részt az elmúlt évben a Soros Györgyhöz köthető szervezetek által bőkezűen támogatott Magyar Helsinki Bizottság képzésein – közölte a Magyar Időkkel az Országos Bírósági Hivatal (OBH). A foglalkozások középpontjában a migránsok, a homoszexuálisok és a társadalom peremén élő egyéb csoportok problémái állnak.Ajánljuk még