josep borrell
Az EU aggódik, mert Irán felfüggeszti az atomalku egyes fejezeteinek alkalmazását
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az EU nevében kiadott nyilatkozatában fejtette ki aggodalmát, mert Teherán felfüggeszti az iráni atomprogrammal kapcsolatban kötött nemzetközi megállapodás (JCPOA) átláthatóságra vonatkozó rendelkezéseit kiegészítő jegyzőkönyv ideiglenes alkalmazását.Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének leváltására szólították fel az Európai Bizottság elnökét
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének leváltására szólította fel az Európai Bizottság elnökét az Európai Parlament ötvenöt tagja, akik megalázónak nevezték Josep Borrell múlt heti kétnapos moszkvai látogatását. A Riho Terras észt néppárti EP-képviselő kezdeményezésére írt, időközben a Twitter közösségi portálra is kikerült levélben a képviselők feleslegesnek nevezték a véleményük szerint megalázó kimenetelű, két nappal Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus elítélése után tett látogatást, amely – mint írták – rendkívül romboló hatása van az Európai Unió megítélésére.Orosz külügyminiszter: Moszkva megbízhatatlannak tartja az Európai Uniót, de törekedik az együttműködésre
Oroszország és az Európai Unió a köztük lévő nézetkülönbségek ellenére kész a pragmatikus együttműködésre – jelentette ki az orosz és az uniós diplomácia vezetője pénteken, Moszkvában. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásait követő közös sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a nézetkülönbségek ellenére "vannak területek, ahol együtt tudunk dolgozni". Mint mondta, az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikussal szembeni bánásmód miatt a viszony "mélypontra" jutott. Borrell elmondta, hogy tárgyalópartnerének kifejezte aggodalmát Navalnij bebörtönzése és az őt támogató több ezer tüntető őrizetbe vétele miatt. Mint mondta, tolmácsolta, hogy az unió az ellenzéki politikus szabadon bocsátását és megmérgezésének kivizsgálását kívánja.Borrell: a vakcinák globális szintű elosztása jelent megoldást a koronavírus-járvány megfékezésére
A koronavírus-járvány megfékezésére megoldást a vakcinák méltányos, globális szintű elosztása jelenthet, amely nemcsak a szolidaritás okán, hanem Európa saját egészségügyi biztonsága miatt is fontos – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.Az Európai Unió elítélte az Alekszej Navalnij támogatói ellen alkalmazott rendőri erőszakot
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében elítélte szombaton az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista támogatására, hatósági tilalom ellenére tartott aznapi oroszországi tüntetések számos résztvevőjének őrizetbe vételét és az ellenük alkalmazott aránytalan erőszakot. Üzenetében Borrell hangsúlyozta, hogy hétfőn, az uniós külügyminiszterek videokonferenciáján feltétlenül tanácskozni fognak a válaszlépésekről.Uniós főképviselő: a globális szolidaritás az egyetlen eszköz a koronavírus okozta válságból való kilábaláshoz
A globális szolidaritás az egyetlen eszköz ahhoz, hogy a világ a koronavírus-járvány okozta válságból kilábaljon –jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén kedden. Josep Borrell az unió kül- és védelempolitikájáról, valamint az emberi jogok nemzetközi tiszteletben tartásáról folytatott EP-vitán hangsúlyozta, a koronavírus-járvány megfékezését célzó globális, de mindenekelőtt a partnerországokkal való szolidaritás mellett az Európai Uniónak továbbra is védelmeznie kell a demokráciát és az emberi jogokat világszerte.Borrell: a Capitolium ostroma figyelmeztető jel az európai demokráciák számára
Az Európai Unió első számú diplomatája szerint a Capitolium ostromának figyelmeztető jelként kell szolgálnia az európai demokráciák számára, mivel rávilágított arra, hogy milyen veszélyekkel jár az, ha engedik a demokratikus értékek fékevesztett gyengülését és a hamis információk terjedését a közösségi médiában.EU: a venezuelai választások nem feleltek meg a nemzetközi normáknak
A venezuelai választási folyamat hitelességének, átláthatóságának és a politikai pluralizmus biztosításának hiánya miatt a tavaly decemberi választások nem feleltek meg a nemzetközi normáknak – jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője az unió nevében közzétett közleményében, szerdán.Megfélemlítések Ukrajnában az európai integráció árnyékában
Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő 2014 óta áll ki a kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok jogaiért. A keddi plenáris ülés Keleti Partnerségről szóló vitája során a képviselő az Ukrajnában élő magyar közösséget ért támadások mellett a személyét érintő fenyegetésekre is felhívta a figyelmet, miszerint felkerült az ukrán Mirotvorec weboldal úgynevezett „halállistájára”. A képviselő a vita során arra kérte Josep Borellt, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy tegyen konkrét lépéseket és szólítsa fel Ukrajnát, hogy szüntessék meg a Mirotvorec nevű weboldalt, továbbá biztosítsa az Ukrajnában élő magyar közösség, és az alapvető emberi és kisebbségi jogokért kiálló személyek biztonságát – olvasható Bocskor Andrea, az Európai Néppárt képviselője, és Gál Kinga fideszes EP-képviselő keddi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.Ajánljuk még
















