jótollú magyar újságíró-díj
Swendt Pál és Szentesi Zöldi László kapta a Jótollú magyar újságíró-díjat (PS-videó!)
Második alkalommal osztották ki a Médianéző Központ által tavaly létrehozott Jótollú magyar újságíró-díjat. A tavalyi egy után idén már ketten részesültek az elismerésben, hogy ne csak a sokak által kedvelt „sztárok” tevékenységét, hanem az alapos újságírói munka jelentőségét is kiemelhessék a nyilvánosság előtt. Publicistaként Szentesi Zöldi László, újságíróként pedig Swendt Pál gyarapítja mostantól a jótollú magyar újságírók táborát. A díj odaítéléséről döntő kuratórium tagja Nagy Katalin, a Kossuth Rádió vezető szerkesztője, Néző László, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője, Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, valamint Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője, a Jótollú magyar újságíró-díj tavalyi díjazottja. Boros Bánk Levente, az intézmény igazgatója úgy fogalmazott a díjkiosztó rendezvényen, hogy ez a díj többek között a bátorságról szól, hiszen a jobboldali újságíróknak ellenszélben, liberális véleménydiktatúrában kell megállniuk a helyüket, megtartva a szakmai és az ügy iránti alázatot is. Hozzátette: vannak, akik ezt a bátorságpróbát elbukták, és a liberális dicsfényért korábbi elveiket, sőt, akár a szakmaiságot is elárulták. Nézze meg videónkat! Találó fricska Varga Istvánnak: "Jótollú magyar újságíró" díjat alapított a Médianéző Központ, holnap lesz a díjátadó
Újságírói díjat alapított a Médianéző Központ; a "Jótollú magyar újságíró" elismerést március 14-én, csütörtökön 11 órakor adják át Budapesten az Alkotmány utcában, a Nézőpont Intézetben. A Jótollú magyar újságíró díj első tulajdonosa még nem ismert - a Médianéző Központ holnap a díjátadón jelenti be a díjazott újságíró nevét -, de az kiderült, hogy az elismerésről a Nagy Katalin (Kossuth Rádió), Néző László (Napló, főszerkesztő) és Szarvas Szilveszter (PestiSrácok.hu, főszerkesztő-helyettes) alkotta három tagú kuratórium döntött. A díjátadón Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője és Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója mond köszöntőt. A díj célja, hogy olyan újságírók munkáját ismerjék el, akik valósághű, tényszerű cikkeikkel, riportjaikkal hozzájárulnak nemcsak a közvélemény tájékoztatásához, hanem az újságíró-szakma hagyományos értékeinek megőrzéséhez is.