józsefváros
Kocsis Máté: A választók a gengszterkultúrának üzentek
Ez egy világos üzenet, annak a "gengszterkultúrának", amit Dopeman képvisel, nincs helye, politikai többsége, társadalmi támogatottsága - fogalmazott Kocsis Máté, józsefvárosi polgármester a vasárnapi időközi választásokkal kapcsolatban, amelyet a jobboldali jelölt nyert. Kocsis hozzátette, nem lehet összeadni a baloldali szavazatokat, hiszen aki egy evangélikus lelkészre szavaz, az nem szavazna Dopeman-re.Tarolt a Fidesz, Józsefváros nem kért Dopemanből
Portálunk információi szerint jelentős győzelmet aratott a fideszes Sánta Péterné a józsefvárosi időközi választáson. Úgy tudjuk, Dopeman, az MSZP jelöltje jelentősen lemaradva a második helyen végzett, de a legkevesebb szavazatot így is a jobbikos jelölt kapta. A hivatalos végeredmény éjfél környékén várható.Ma kiderül, lesz –e Dopeman-ből képviselő
Hat településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: négy helyen polgármestert, két fővárosi kerületben egyéni képviselőt választanak.Egymással összejátszva sározza a józsefvárosi fideszes jelöltet a bazmegoló Dopeman és az álcivil Bolba
Először egymásnak ugrottak, majd meggondolták magukat és inkább kéz a kézben a Fidesz-KDNP józsefvárosi jelöltjét vádolták meg illegális plakátolással és kampányolással a VIII. kerületi ellenzéki jelöltek. Bolba Márta és Dopeman azok után próbálja lejáratni és besározni a fideszes Sántha Péternét, hogy a napokban valakik a Mátyás téren a trágár repper kampányposzterével ragasztották le Bolba Márta plakátjait. Az eset után Bolba kampánycsapata a Facebookon Dopemant és stábját vádolták meg a törvénytelen plakátolással, majd rövid szájkarate után inkább összefogtak egymással és a kormánypártok jelöltjére húznák a vizes lepedőt. A józsefvárosi plakátolásról portálunk a VIII. kerületi fideszes politikusokat is megkereste, akik a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkoztak, abszurdak a vádak, a párt soha nem ragasztana Dopeman posztereket Józsefvárosban és elhatárolódnak az esettől.Soros-istállóban és józsefvárosi MSZP-s ingatlanmutyikban edződött figurákból verbuvált kampánystábot Bolba Márta
A józsefvárosi ellenzéki képviselőjelöltek aktivistáinak múlt szombati összecsapása és rugdosódásba torkolló balhéja után sem csitulnak a balos indulatok a VIII. kerületben, továbbra is egymást vádolja az MSZP által is támogatott Dopeman csapata és a liberálisok független jelöltjeként induló Bolba Márta egyik aktivistája. A minap újabb részletek derültek ki a tettlegességig fajuló vitáról. Az Echo Tv videója szerint ugyanis Bolba Márta embere női mivoltában sértegette Király Lajosnét, Dopeman kampánystábjának egyik tagját és "rózsadombi kurvának" nevezte a hölgyet. Bolbát egyébként nem csak a szocialistákat provokáló Erőss Gábor támogatja, hanem az a Molnár György is, aki korábban sokáig a Magyar Szocialista Párt VIII. kerületi elnöke volt és aki 2004-ben az akkori baloldali városvezetés által véghezvitt durva ingatlanmutyikhoz is asszisztált. Molnár akkor is elfordította a fejét, amikor az egyik józsefvárosi önkormányzati lakás dobra verésén több mint 12 milliót bukott az önkormányzat. Pikáns az is, hogy Bolba Márta kampányának koordinátora egy olyan civil szervezet tagja, amelyet időnként nagyvonalúan kistafíroz Soros György egyik alapítványa.Ökölpolitizálás: Rátámadt a józsefvárosi liberális képviselőre a bazmegoló Dopeman kampánycsapata
Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát a bazmegoló, korábban Orbán Viktor hungarocell-szobrát ledöntő és annak fejével focizó Pityinger Dopeman László és kampánycsapata: A VIII. kerületi időközi önkormányzati választáson az MSZP által is támogatott Dopeman csapata ma rátámadt a liberálisok független jelöltjeként induló Bolba Márta egyik aktivistájára, Erőss Gáborra. A PestiSrácok.hu megtudta, tettlegességig fajult a vita a józsefvárosi időközi választás hajrájában, ráadásul pont két ellenzéki jelölt kampánystábja között. A portálunknak nyilatkozó Erőss Gábor elmondta, egyelőre nem tett feljelentést, de azt azért fájlalja, hogy a Dopeman stábja gyermekei szeme láttára rúgták meg őt.Szobrot emelnek Lech Kaczyńskinek Budapesten
Immár 10 éve minden év március 23-án a nagy múltú lengyel-magyar barátság előtt tiszteleg a két nemzet - közölte Kocsis Máté, a Budapesti Fidesz elnöke.Eldőlt: az MSZP az őket „lebazmegoló” Dopemant támogatja (Videó!)
Három hetes vajúdás után az MSZP végre rászánta magát a nagy lépésre, és bejelentette: támogatja a trágár dalszövegeiről elhíresült Dopemant az április 23-ai józsefvárosi időközi önkormányzatiképviselő-választáson.Nem vagyok MSZP-jelölt, de támogathatnak – PS-interjú a Kocsis Mátéval bajszot akasztó lelkésznővel
Noha az MSZP egykori józsefvárosi elnöke is tagja az általa vezetett civil szervezetnek, Románné Bolba Márta azt visszautasítja, hogy a szocialisták jelöltjeként indulna a VIII. kerületben az április 23-ai időközi önkormányzatiképviselő-választáson. A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban az evangélikus lelkésznő arról beszélt, több párttal informális kapcsolatban van, de felkarolni egyik sem szeretné, a szocialisták sem keresték meg hivatalosan, viszont nekik is elküldte a programját. Ám ahhoz ragaszkodik, hogy ha el is fogadja bármelyik párt támogatását, nem nevezhetik őt a saját jelöltjüknek, pártlogójuk nem kerülhet a szórólapjaira, mivel ő „független jelölt”.Ajánljuk még