Pesti Srácok

Soros-istállóban és józsefvárosi MSZP-s ingatlanmutyikban edződött figurákból verbuvált kampánystábot Bolba Márta

A józsefvárosi ellenzéki képviselőjelöltek aktivistáinak múlt szombati összecsapása és rugdosódásba torkolló balhéja után sem csitulnak a balos indulatok a VIII. kerületben, továbbra is egymást vádolja az MSZP által is támogatott Dopeman csapata és a liberálisok független jelöltjeként induló Bolba Márta egyik aktivistája. A minap újabb részletek derültek ki a tettlegességig fajuló vitáról. Az Echo Tv videója szerint ugyanis Bolba Márta embere női mivoltában sértegette Király Lajosnét, Dopeman kampánystábjának egyik tagját és "rózsadombi kurvának" nevezte a hölgyet. Bolbát egyébként nem csak a szocialistákat provokáló Erőss Gábor támogatja, hanem az a Molnár György is, aki korábban sokáig a Magyar Szocialista Párt VIII. kerületi elnöke volt és aki 2004-ben az akkori baloldali városvezetés által véghezvitt durva ingatlanmutyikhoz is asszisztált. Molnár akkor is elfordította a fejét, amikor az egyik józsefvárosi önkormányzati lakás dobra verésén több mint 12 milliót bukott az önkormányzat. Pikáns az is, hogy Bolba Márta kampányának koordinátora egy olyan civil szervezet tagja, amelyet időnként nagyvonalúan kistafíroz Soros György egyik alapítványa.

Újabb részletek derültek ki a múlt hétvégi józsefvárosi balos rugdosódásról és tettlegességig fajult vitáról. Mint ahogy azt a PestiSrácok.hu megírta, a VIII. kerületi időközi önkormányzati választáson az MSZP által is támogatott Dopeman csapata szombaton rátámadt a liberálisok független jelöltjeként induló Bolba Márta egyik aktivistájára, Erőss Gáborra. Az akkori hírek is arról szóltak, hogy Erőss Gábor provokálta a Dopeman mellett kampányoló szocialistákat, de az Echo Tv néhány napja bemutatott fenti videójából az is kiderül, hogy Bolba Márta aktivistája női mivoltában sértegette az MSZP-s Király Lajosnét és "rózsadombi kurvának" nevezte a hölgyet.

"Egyedül élek, betegen, és ezt érem meg 63 éves koromra, hogy engem egy ilyen szar nyikhaj rózsadombi kurvának mond, amikor a nyomorban élek. Szóval felháborító" - nyilatkozta az Echo Tv-nek Király Lajosné. Erőss Gábor ugyanakkor a szocialistákat vádolja, amiért belerúgtak.

A PestiSrácok.hu utánanézett és kiderült, Bolbát nem csak a szocialistákat provokáló Erőss Gábor támogatja, hanem az a Molnár György is, aki korábban sokáig a Magyar Szocialista Párt VIII. kerületi elnöke volt és aki 2004-ben az akkori baloldali városvezetés által véghezvitt durva ingatlanmutyikhoz is asszisztált.

PestiSracok facebook image
Bolba Márta (elöl), mellette Molnár György, a kép jobb szélén pedig a kerület jelenlegi LMP-s képviselője, Jakabfy Tamás.

Molnár politikai tevékenységéhez is kapcsolódó kétes ügyről Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere beszélt decemberi közmeghallgatásán.

Molnár György úgy válaszolt Kocsis Máténak, hogy nem tudja miről van szó, mindig vigyázott arra, hogy tisztességesen menjenek az ügyek, de lehet, hogy valami felett elsiklott...

Kocsis Máté polgármester decemberi közmeghallgatásán tárta nyilvánosság elé a helyi MSZP korábbi ingatlanmutyiját.

Molnár György és Bolba Márta a magukat civilnek valló, valójában politikai aktivistákkal Józsefvárosban működő Közöd Civil Társaság tagjai, Bolba a szervezet vezetője. A társaság tagjai rendszeresen találkoznak ellenzéki képviselőkkel, de már kormányellenes tüntetésen is megjelentek.

Pikáns az is, hogy Bolba Márta kampányának koordinátora az az Udvarhelyi Tessza, aki a Soros György egyik alapítványa által időnként nagyvonalúan kistafírozott Város Mindenkié mozgalom tagja. A Bolba Márta vezette Közöd Civil Társaság egyébként rendszeresen együttműködik a mozgalommal. A lelkésznő politikai irányultságára utal, hogy a balliberális Kettős Mércén publikált is, és többször összeakasztotta a bajszát Kocsis Máté fideszes polgármesterrel politikai ügyekben, ami egy egyházi személyiségtől meglehetősen szokatlan.

"Szoktunk velük együtt dolgozni" - írja a Város Mindenkiért a Bolba vezette civil szervezetről.

A lelkésznő politikai tevékenységével egyébként már foglalkoztunk korábban. Januári cikkünkből kiderült, hogy Románné egy zártkörű beszélgetésen elhangzottakat hozott nyilvánosságra a Kettős Mércén, ráadásul érdekes tálalásban, mivel Kocsis Máté polgármester a leírtak egy részét később határozottan cáfolta. A nő olyan kijelentéseket adott Kocsis szájába, amelyeket sem akkor, sem azóta nem tudott bizonyítani. Akkori cikkünk megjelenése után egyébként Románné is visszakozott, és elhatárolódott az Indextől, amiért a portál az egyik állítását kiforgatta.

A vezető kép Bolba Mártáról 2013 októberében készült, amikor a Budapesti Fővárosi Önkormányzat közgyűlésén a Város Mindenkié aktivistáival demonstrált a hajléktalan emberek kriminalizációja ellen. Forrás: Facebook.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.