kampányfinanszírozás
Nem bírja abbahagyni: Márki-Zay Péter megint ellentmondásba került önmagával az amerikai dollárok ügyében
Saját magát cáfolja meg folyamatosan az ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje a dollárbaloldal botrányos kampányfinanszírozási ügyében – írja a drot.info. Kezd kínossá válni az a magyarázkodás, amellyel Márki-Zay Péter próbálja menteni a menthetőt és valahogy kievickélni a rendszerváltoztatás utáni Magyarország legnagyobb politikai botrányából, amelynek során külföldi erők próbálták befolyásolni az áprilisi országgyűlési választások eredményét. Szembetűnő, hogy csakúgy, mint április 3-án éjjel, a többi ellenzéki vezető mélyen hallgat arról, hogy mennyi pénzt kapott pártja a 3 milliárd forintnyi dollárból, miközben a hódmezővásárhelyi polgármesterrel igyekeznek elvitetni a balhét.Teljes káosz a baloldalon az amerikai dollárok körül: Márki-Zay beismerte, Budai letagadta, hogy dollárból kampányolnak Jászberényben
Márki-Zay szerint támogatják amerikai pénzzel Budai Lórántot a jászberényi időközin, a volt polgármester szerint azonban erről nincs szó – azt azonban elismerte, hogy kapott pénzt a Mindenki Magyarországa Mozgalomtól. Úgy tűnik tehát, hogy egészen Jászberényig gurulnak a dollárok.A dollár sosem elég: kampányra gyűjt Márki-Zay, és várja a külföldi támogatókat is
Megint adománygyűjtésbe kezdett Márki-Zay Péter: a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője ezúttal a jászberényi időközi önkormányzati választás kampányának támogatására kér pénzt, illetve toboroz aktivistákat a közösségi oldalán kedden közzétett – némiképp meglepő módon magyar nyelven írt – felhívásában. Meglepő, mivel az Action for Democracy ezúttal akár ismét akcióba léphet a demokráciáért, hiszen MZP a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: elfogadna a kampányra külföldi támogatást – de kérdés, hogy vakon mi lett a választások után (!) utalt százmilliók sorsa, ha most ismételten „mikroadományokból” kell kalapozni a pénzt. Persze nem lennénk meglepve, ha a jászberényi demokráciát az „USA-ban élő magyarok” tízezrei viselnék szívükön.A dollármédia igazán aljas húzása – Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben
A választási vereség után kibukott a dollárbaloldal és a magyar demokrácia történetének egyik legsúlyosabb botránya. Szinte természetes, hogy a baloldal csatolt részeként működő dollármédia igyekszik ezt minden erejével elhallgatni. Bár valóban számos kihívással kell megküzdeni a politikai szintéren, a tény, hogy a baloldali sajtó próbálja eltussolni a botrányt, azzal egy három évtizedes vitát sikerült végre lezárni, mégpedig a patrióta-konzervatív oldal kiütéses győzelmével – írja Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzet Véleményváró rovatában, amelyben ezentúl kéthetente szerdánként jelentkezik majd "A tudatos polgár" című sorozatával.A bíróság szerint bocsánatot kell kérnie az Origónak és a Metropolnak Korányitól
A főváros kötelékéből távoznia kellett Korányi Dávidnak, a dollárbaloldal-botrányban központi szerepet betöltő Action for Democracy vezetőjének, vélhetően nem függetlenül az ellenzék gyanús kampányfinanszírozási ügyétől. Ehhez képest most a bíróság arra kötelezte a témában aktívan cikkező Origót és Metropolt, valamint azok kiadóit, hogy kérjenek bocsánatot a dollárokat oly szorgosan gyűjtő Korányitól.Tölgyessy Gulyás Márton műsorában is ki merte mondani: a baloldal külföldi finanszírozásának szálai az amerikai kormányhoz vezetnek
Nem látjuk teljesen át, hogyan alakult az ellenzék finanszírozása, de vannak olyan szálak, amelyek esetleg az Egyesült Államok kormányáig vezetnek, ezek nagyon valószínűek – jelentette ki a Partizán című műsorban Tölgyessy Péter korábbi SZDSZ-es politikus.Pindroch Tamás a PS-nek: A brüsszeli korrupciós ügy modellértékű a magyar baloldalra nézve - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
A napokban kirobbant brüsszeli korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa. Eva Kaili és lebukott hálózata után újabb ügyek fognak felszínre kerülni – állítja Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzője. Másrészt nagy a hasonlóság a magyar baloldal kampányfinanszírozási botránya és a brüsszeli korrupciós ügy között. Úgy tűnik hasonló elvek mentén működik a globális baloldal – mondja az elemző. A Brüsszelben tanyázó NGO-k mind-mind lobbiznak valamilyen számukra fontos ügyért és ha kiderül, hogy minden ilyen ügy mögött guruló dollárok vagy eurók állnak, akkor egyértelmű, hogy minden ilyen esetben idegen erők akarnak komoly befolyást szerezni az Unióban, vagy éppen Magyarországon. Milyen erők mozgathatják az európai baloldalt, és vajon megérkezhetnek-e hiánytalanul az uniós források Magyarországra - a többi között ezt beszéltük ki Pindroch Tamással. Részletek a videóban!Megállás nélkül hazudozik a dollárbaloldal
Az Action for Democracy szerint kizárólag külföldi magyarok, míg Márki-Zay Péter szerint mások is adományoztak pénzt a dollárbaloldalnak – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet: a szivárványkoalíció korábbi miniszterelnök-jelöltje azzal védekezik, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nem párt, így nem követtek el törvénytelenséget. A Századvég szerint a baloldal rendszeresen trójai falóként használja a civil szervezeteket, ezért változtatni kell a szabályozásokon.Gulyás Gergely: nem szerencsés időzítés, hogy a bizottság a választások egyértelmű eredménye után két nappal indította a kondicionalitási eljárást
Az európai egység megőrzése a cél, mert ha a vitákban nem a tények számítanak, hanem az, hogy egy kormány szimpatikus vagy sem, akkor az szét fogja verni az Európai Uniót – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter A merész igazság Magyarországról című podcastben.Ajánljuk még