kampányfinanszírozás
Halász János feljelentést tett a NAV-nál a baloldal külföldi kampányfinanszírozása ügyében
A Fidesz frakcióvezető-helyettese feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében. Halász János az MTI-nek szombaton elküldött videónyilatkozatában kijelentette, hogy nem fogynak a kérdések a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügyében, pedig több hatóság és a titkosszolgálatok elemző, értékelő munkája is folyamatban van. Hozzátette: a helyzetet nem könnyíti meg, hogy Márki-Zay Péter és a többi baloldali szereplő rendszeresen ellentmondásokba keveredik.A Telex is rádöbbent, hogy az Action for Democracy összevissza hazudozik a dollárbaloldal 3 milliárdjáról
A Telex a vonatkozó cikkében lényegében elismeri, némi propagandistázás mellett természetesen, hogy a magyar jobboldali sajtó és a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés minden állítása igaz az ellenzék tavaszi kampányának rendkívül gyanús finanszírozásával kapcsolatban. Meg sem próbálják cáfolni őket, sőt, némi malíciával egyenként megismétlik ezeket, nem titkolva a csodálkozásukat azon, hogy miként lehet ilyen ügyetlenül hazudni. De a Telex persze azért Telex, hogy teljesen biztos legyen viszont abban az egyben, hogy az összevissza beszélő Márki-Zay Péter és Korányi Dávid semmiféle törvénysértést nem követett el, nem finanszíroztak külföldről magyar ellenzéki pártokat. Megindokolni persze meg sem próbálják, az ellenzéki olvasó biztos úgyis elhiszi hozomra.Ismét a nemzetbiztonsági bizottság elé kerül a dollárbaloldal kampányfinanszírozási ügye
Miközben baloldal Márki-Zay Péterre próbálja hárítani a felelősséget a guruló dollárok ügyében, és rendre arról nyilatkoznak a politikusaik, hogy nem tudtak a baloldal választási kampányába érkezett külföldi támogatásokról, aközben csütörtökön ismét terítékre kerül a dollárbaloldal botránya a parlament nemzetbiztonsági bizottságának az ülésén – számolt be a Magyar Nemzet.Guruló dollárok: Márki-Zay Péterrel vitetné el a balhét a balliberális oldal
Márki-Zay Péterrel vitetné el a balhét a baloldal a guruló dollárok ügyében. A sajtó megkérdezett több ellenzéki politikust is, hogy pártja hogyan használta fel a kampányban az USA-ból érkező 3 milliárd forintnyi támogatást. A modern kori magyar demokrácia legnagyobb kampánytámogatási botrányában érintett ellenzék képviselői azonban többnyire Márki-Zayra mutogattak, illetve volt, aki meglepettnek tűnt a kérdés hallatán, és akadt, aki válasz helyett inkább nyúlcipőt húzott. Az ügyben többek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz.Ceglédi szerint az ellenzék eredetileg azt tervezte, hogy Karácsonyhoz gurítja a dollárokat
Az ATV Öt című műsorának pénteki adásában az egyik központi téma a dollárbaloldalhoz érkezett külföldi pénzek kérdése volt. A beszélgetés során Ceglédi Zoltán kifejtette, hogy szerinte eredetileg Karácsony Gergely lehetett az amerikai támogatások várományosa, és az ő mozgalmát kívánták jobban felfuttatni a titokzatos támogatók.A Partizán közel egy órás Karácsony Gergellyel készült interjújában szó sem esett az amerikai pénzekről
Bár Karácsony korábbi beosztottja, Korányi Dávid kalapozta össze az amerikai pénzeket a baloldalnak, a szintén amerikai támogatásból működő Partizán csütörtöki adásában fel sem merült a téma – szúrta ki a Mandiner.Már Korányi Dávid szerint is tarthatatlan a baloldal mikroadományokról szóló hazugsága
Nemcsak mikroadományokból gyűlt össze a 3 milliárd forint, amit a választási kampány idején utaltak Magyarországra – ismerte be Korányi Dávid a közleményében. Az alábbi, rendkívül szórakoztató magyarázkodás valóságtartalma pontosan annyi, mint az előző és az ezt követő hazugságé, vagyis semennyi – de haladunk azért a beismerés felé, Korányi ugyanis beismerte, hogy voltak nagy adományozók is. A CIA-ról pedig egyelőre azt sem tudja, hogy micsoda.ÁSZ: A Mindenki Magyarországa Mozgalomnak tisztáznia kell a külföldről kapott pénzek felhasználását
Közzétette honlapján az Állami Számvevőszék az Egységben Magyarországért ellenzéki összefogáshoz tartozó pártok vezetőinek, illetve a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) vezetőjének, Márki-Zay Péternek küldött adatbekérés egyes űrlapjait.Hadházy szerint ő erről semmit sem tud, de azért Márki-Zaynak nem kellett volna elfogadnia az amerikai pénzeket
Némiképp meglepő válasszal állt elő a Magyar Nemzetnek Hadházy Ákos, a baloldal részére Amerikából juttatott kampányfinanszírozás kapcsán. A most éppen független, de momentumos támogatással induló politikus szerint ugyanis Márki-Zaynak nem kellett volna elfogadnia a pénzeket, ennél többet azonban „információ hiányában” nem tudott mondani. Ezzel csupán két probléma van: a pénzekkel kapcsolatos vizsgálatról szóló jelentés nyilvánosan elérhető, a pénzek felhasználásában pedig Márki-Zay szerint nem csak neki, hanem a többi pártnak, így a Hadházyt jelölő Momentumnak is része volt.Ajánljuk még