kamuvideó
Ujhelyi uniós pénzből gyártott fakenews-videót a magyar szocialistáknak
A baloldali kamuvideót a magyar szocialisták EP-képviselőjének egyik brüsszeli munkatársa készítette; az ügy a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is felveti – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.Két éve már elítélték kuruzslásért az MSZP kamuvideójának „mentőtisztjét”
Kuruzslás miatt jogerősen elítélték 2018-ban az Origo információi szerint azt a nőt, aki az MSZP képtelen hazugságokkal teli videójában mentősnek mondja magát, és egy alig tájékozott ember számára is hihetetlen hazugságokat állít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. A szocialisták is pontosan tudták, hogy a zavarosan beszélő asszony nem mentős, hanem egy egyszerű csaló, viszont hasznosnak gondolták, hogy valaki azt állítja: tíz betegből kilenc meghal, vagy hogy egy tumoros beteget úgy küldenek haza, hogy nem varrják össze a sebét. Mint ismert: a nagyon sok hozzászólásban, megjegyzésben csak baloldali kamuvideónak nevezett felvételen Korózs Lajos, az MSZP úgymond szakpolitikusa volt a riporter, ő kérdezgette az álmentőst (sőt, hízelgett neki), a videó terjesztéséről pedig az elnökség döntött, Tóth Bertalan pártelnök vezetésével. Míg a 2013-as bajai, hasonlóan leleplezett MSZP-csalásnak súlyos következményei lettek, most láthatóan nem lesz semmiféle érdemi felelősségre vonás párton belül – írja az origo.hu.Fokozódik a Németh Athina-ügy: az AMS tagadja a foglalkoztatását, feljelentik a nőt
Fokozódik a Németh Athina-ügy: az AMS tagadja a foglalkoztatást, feljelentik a nőt – írta pénteken az atv.hu. Németh Athina az MSZP videója kapcsán híresült el. A magát mentőtisztnek valló nő az ATV Start című műsorában azt állította, hogy mentőtiszt végzettsége van, és feketén dolgozott az AMS mentőszolgálatnál. Az atv.hu szerkesztőségéhez eljuttatott közlemény szerint az AMS nem foglalkoztatta a nőt, és a cég jó hírnevének védelme érdekében feljelentést tesznek a kamu mentőtiszt ellen, aki korábban főorvosnak is kiadta magát.MSZP-s kamuvideó: az egész baloldal felhasználta egy zavaros múltú nő meséit
Minél többet tudunk meg Korózs Lajos álmentőtisztjéről, annál világosabb, hogy nem egy véletlen tévedésről, hanem egy jól felépített akcióról van szó. A komplett hazai baloldal, az MSZP, DK, Párbeszéd, és csatlósaik, mint Magyar György ügyvéd és a Helsinki Bizottság egy zavaros múltú nő meséit felhasználva folytatnak hadjáratot hosszú hetek óta a kormány ellen itthon és nemzetközi színtéren egyaránt. Németh Athina – akiről egyértelműen kiderült, hogy semmilyen egészségügyi végzettséggel nem rendelkezik – hitelességét sem a rá hivatkozó politikusok, sem a sajtóorgánumok nem próbálták meg ellenőrizni. Néhány kattintás az interneten megmutatja, hogy Németh Athina nem szerepel az egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában, azon kívül hol ápolónak, hol gyógytornásznak, hol orvosnak adta ki magát – ezek a posztjai, nyilatkozatai nyilvánosak, mind a mai napig elérhetők a világhálón és egy kereséssel listázza a Google keresője."Idegállapotban vagyok!" – Nem kér senkitől bocsánatot az MSZP videójában szereplő álnővér
Németh Athina az MSZP elhíresült kamuvideójában azt állította, hogy mentőtiszt és ilyen irányú végzettsége van, azonban most azt állítja a zavart nő, hogy nem emlékszik már, hova járt iskolába; ezt azzal magyarázza, hogy "idegállapotban van".Rendőrségi nyomozás indult az MSZP kamuvideója miatt
Rémhírterjesztés miatt folytat nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az MSZP videója miatt, amelyen egy Németh Athina nevű nő magát ápolónak kiadva Korózs Lajos képviselőnek mondott tényeket nyomokban sem tartalmazó dolgokat – tudta meg az Index.hu.Csak a szokásos következmény-nélküliség: nem lesz felelősségre vonás az álmentős videó miatt a szocialistáknál
A Hír TV információi szerint Tóth Bertalan pártelnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Nyakó István hagyta jóvá az MSZP álmentős videóját, vagyis az országos botrányt okozó felvételt látták a párt vezetői, mielőtt megjelent, így nekik kellene vállalni a felelősséget is. Ezt azonban nem akarják megtenni, pedig Tóth Bertalan elismerte, hogy látta a felvételt. Az, hogy Tóth Bertalan is felelős a hamisításért és a hazug videóért, megmagyarázza, hogy miért nem kell lemondania Korózs Lajosnak sem – már nem Korózs széke a tét, hanem Tóth Bertalané.Ujhelyi István asszisztense, egy volt népszabadságos újságíró csinálta az álmentős kamuvideót
Szalay Tamás Lajos volt az, aki felvette Korózs Lajossal és Németh Athinával a riportot, amiről kiderült, hogy tele van valótlanságokkal. Mint arról beszámoltunk, már belső vizsgálat indul az MSZP-ben a párt Facebook-oldalára felkerült pánikkeltő videó miatt, amelyben egy magát mentősnek kiadó nő beszélget a szocialista képviselővel. Németh Athináról azóta kiderült, hogy soha sem alkalmazták a mentőszolgálatnál és még csak nem is egészségügyi dolgozó.Vigyázzon a Fidesz a pofonokkal – Zárug Péter Farkas és Németh Árpád a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Zárug Péter Farkas politológus és Németh Árpád, az MSZP-t faképnél hagyó, de korábban a szocialisták győri alelnöke és frakcióvezetője lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Polbeatben, amelyben a vasárnapi győri időközi polgármester-választás tétjét, az ellenzék mindent egy lapra feltevő, hazugságoktól és gyűlöletes választási beavatkozásokkal teli politikáját járjuk körül. Az egy az egy elleni felállásokra berendezkedő ellenzéki horrorkoalíció ugyanis leporolta a régi szoci módszereket, és a bajai kamuvideó után Győrben is választási kamuvideóval indítottak utolsó hajrát a településért, amelyben, mint kiderült, Az Ördög ügyvédje által lefizetett győri cigányok lódítanak fideszes választási csalást. Élő vitaműsorunkban megvitatjuk, miért hazudik és uszít az ellenzék, miért akarnak magyar-cigány polgárháborút és feszültséget kirobbantani a börtönbizniszből, Gyöngyöspatából és Győrből is. "Bárcsak valaki felhergelné a cigányságot, vagy még jobb lenne, ha maguktól hergelődnének fel, és szembe szállnának az intézményesült magyar szadista rasszizmussal" – böfögte fel magából a minap Jámbor András, a Mérce korábbi főszerkesztője, lerántva ezzel a leplet a célokról. Győr után a 2022-es választásokra is előretekintünk a Polbeatben, Zárug Péter Farkas ugyanis hosszú tanulmányban hívta fel a Fidesz figyelmét a párt bizonyos hibáira. Hogy mikre és hogy min lehet, kell változtatni, az a Polbeatből kiderül. Kérdések és válaszok este a Polbeatben! Várjuk tisztelt olvasóinkat a megszokott időpontban, este hét órától a helyszínre, azaz az R56 Sörözőbe, illetve ide, a képernyő elé!Ajánljuk még