karácsony gergely
Karácsony Gergely azért nem akarja a teljes szolidaritási adót befizetni, mert szerinte már így is sokat adott az államnak
Meglehetősen érdekes magyarázattal állt elő Karácsony Gergely azzal kapcsolatban, hogy miért van csődközeli állapotban a főváros és miért nem akarják befizetni a teljes szolidaritási adó összegét. Természetesen erről is a kormány tehet, mert úgymond "lerabolták" Budapestet, Karácsony számításai szerint ugyanis három év alatt 227 milliárd forintot vont el a kormány a fővárostól.Tarlós István a PS-nek: Nem volt még olyan a világon, hogy következmények nélkül maradt volna egy főváros csődbevitele
Karácsony Gergely sajtótájékoztatót tartott a főváros anyagi helyzetéről és bejelentette, hogy a jobboldali sajtónak megint igaza lett: Budapest csődbe ment a baloldali városvezetésnek köszönhetően. Karácsony Gergely nemrégiben azért siránkozott, mert szerinte a kormány elkötelezett egy Budapest-ellenes politika mellett. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a kormány 148 milliárdot vett el Budapesttől, ez okozza a nehézségeket. Tarlós István lapunknak kifejtette, Karácsony Gergelynek vagy külső nyomásra, vagy talán magától is az a kommunikációs technikája, hogy bármi történik, ami kedvezőtlen, azonnal valakire rámutat, mindenki lehet hibás, csak a jelenlegi városvezetés nem.Karácsony bejelentette, hogy 3 év alatt csődbe vitte a fővárost
Karácsony Gergely sajtótájékoztatót tartott a főváros anyagi helyzetéről és bejelentette, hogy a jobboldali sajtónak megint igaza lett: Budapest csődbe ment a baloldali városvezetésnek köszönhetően. Boldogok nem vagyunk, de meg sem lepődtünk, különös tekintettel arra, hogy már korábban foglalkoztunk azzal, hogy a főváros vezetése pár hónap alatt felélte a Tarlós István által hátrahagyott költségvetési többletet. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a kormány 148 milliárdot vett el Budapesttől, ez okozza a nehézségeket. A Tarlós István által hátrahagyott 180 milliárd forintról sorsáról – ami az általa említett összegnél önmagában jóval nagyobb –, valamint a rekord iparűzési adóbevételekről azonban nem tett említést.Budapesten jártam... ökölbe szorult a kezem
Aki igazán szereti, vagy szerette valaha Budapestet, annak ökölbe szorul a keze, amikor azt látja, hogy mit műveltek a neokommunisták az ország fővárosával, és hogy milyen őszintén asszisztálnak ehhez azok, akiknek valójában soha nem tettek semmit ezért a városért, de imádnak büszkék lenni valamire, ami nem Budapest. Értem én, a fővárosban élő WOKE-szuperhaladó, a világot szivárványszínekben látó álértelmiségi, az identitását és életcélját a kényelemben soha meg nem találó senkiházi imádja az általa szabadságnak nevezett mocskot, mert ugyebár az olyan „nagyvárosi” dolog, hasonlóan a mindenmentes vegán húshoz, a járdán tekerő biciklisekhez, a kapualjba hugyozáshoz, a kávémentes szója lattéhoz, vagy a Pride-on vonagló szakállas nőkhöz. És én szívem szerint oda is adnám nekik az egészet, éljenek benne, lakják le, alakítsák ki maguknak a „földi paradicsomot”. Szívem szerint azt mondanám, hogy alapítsanak itt egy WOKE-városállamot, tőlünk függetlenül, éljenek boldogan, növesszenek füvet a homokozóban, mi pedig tegyük át az ország fővárosát mondjuk Esztergomba, és hagyjuk őket itt a posványban. A lényeg viszont most is a „DE” után jön...Amit csak lehet, dobra vernek Karácsonyék
A fővárosi önkormányzat ingatlanértékesítési tervének előterjesztéshez csatolt táblázat szerint Karácsony Gergelyék bruttó 18 milliárd forint bevételt remélnek különféle ingatlanok eladásából – számolt be a Népszava. A lap szerint az eladásra kínált ingatlanok legdrágábbikát 7 milliárd forint plusz 1,75 milliárd forint áfa kikiáltási áron hirdetik meg.Újabb tégla a látványpolitizálás bábeli tornyába a szivárványos zászló előtt pózoló Karácsony Gergelytől
Lassan eltelik az a négy év, amelyet Karácsony Gergely és a baloldali brigád kapott Budapesten, de a szép szavakon és rohamosan fogyó pénzen kívül csupán Gyurcsány embereinek pozícióba helyezéséről tudunk beszélni, ha ezt az időszakot vesszük górcső alá. Na, meg persze a látványpolitizálásról és a Facebook-királyságról, ezt a portfóliót pedig tovább bővítette a főpolgármester közösségi oldalán ma reggel: egy szivárványos zászló előtt pózolós képpel hívta fel a figyelmet arra, hogy Budapest mindenkié. A szlogen továbbra is szép, a valóság annál kiábrándítóbb.Még sehol sincs a vége a dollárbaloldal botrányának
Szinte napról napra újabb fejlemények látnak napvilágot a guruló dollárok ügyről, miután nemrég a kettős gazdálkodás gyanúja is felmerült a dollárbaloldalon – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet rá, hogy Márki-Zay Péter egy interjúban vallotta be, hogy a mozgalmát külföldről támogatták. Azóta a hatóságok is elkezdték vizsgálni az ügyet, miközben a baloldalon folyamatosan tagadják, hogy kaptak volna pénzeket külföldről.Karácsony kicserélte az LMBTQ-zászlót roma zászlóra a nemzetközi roma nap alkalmából
Kitűztük a roma zászlót a Városháza homlokzatára; ma ünneplik a roma közösségek szerte a világon, Magyarországon és Budapesten is a nemzetközi roma napot, amely egyszerre hívja fel a figyelmet különleges és gazdag kultúrájukra és nehézségekkel teli társadalmi helyzetükre – írta Karácsony Gergely főpolgármester a nemzetközi roma nap alkalmából Facebook-oldalán, szombaton.GEOrgPOLITIKA – Izrael bombázta Libanont és Gázát
A Libanonból és a Gázai övezetből kilőtt rakétákra válaszul az izraeli légierő csapásokat mért libanoni és gázai célpontokra. Jeruzsálem szerint a rakétákat a radikális Hamász (Harakah al-Muqáwamah al-ʾIslámijah), azaz az Iszlám Ellenállási Mozgalom lőtte ki. Az izraeli válasz várható volt, hiszen a múltban minden hasonló akciót a zsidó állam légiereje órákon belül megtorolt. Tegnap délután Benjámín Netanjáhú már bejelentette, hogy megtalálják a támadások felelősét és a légierő parancsot fog kapni a támadásra. A libanoni kormány tiltakozott a bombázások miatt.Ajánljuk még
















