karácsony gergely
Lezüllesztették a főváros cégeit Karácsonyék
Karácsony főpolgármesteri győzelme után több fővárosi cégben alakultak ki kaotikus viszonyok. A legnagyobb visszásságok a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) történtek, ahol a nem célszerű működés, az indokolatlan intézkedések, a kivételezés, valamint a dolgozók bizonytalanságban tartása együttesen azt eredményezték, hogy jelentősen romlott a köztisztaság a fővárosban – mutatott rá a Magyar Nemzet.A Lánchídról is kitiltaná az autósokat Karácsony Gergely
A főpolgármester szerint még mindig túl jó Budapest közlekedése, és van még mit rombolni rajta. Karácsony Gergely szerint "szólnak amellett érvek", hogy a rakpart után a Lánchidat is lezárja az autósforgalom előtt.Karácsony Gergely az Alkotmánybíróság döntéséről: megtaláljuk annak a módját, hogy legalább a budapestiek elmondhassák a véleményüket
Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, nem lehet népszavazást tartani a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék ügyében. A döntésre Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is reagált közösségi oldalán, akinek megfordult az is a fejében, hogy legyen csak a budapestieknek népszavazása.A budapesti Fidesz szerint a főpolgármester felmérése nem túl meggyőző
A főpolgármester bejelentette, hogy a budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart autómentesítését, ezért folytatni fogja esztelen vízióját, ami egész Budapestet forgalmi káoszba taszítaná – írja a Fidesz Budapest Facebook-oldalán. Hozzátették, valójában csak a budapestiek 17 százaléka adná át teljesen a gyalogosoknak a rakpartot.Karácsony szerint közös munka volt a metrófelújítás – Valóban, a Tarlós-féle önkormányzat és az Orbán-kormány munkája
Átadták a budapesti M3-as metróvonal központi szakaszán a felújított Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásokat, a főpolgármester pedig azonnal lecsapott a sikerre és a jelenlegi városvezetés szerepét tüntette ki benne. Karácsony felszólalásában különösen meglepő volt, hogy a folyamatosan "kisemmizett" önkormányzatokra panaszkodó városvezető külön megköszönte a kormány támogatását – talán az ötven tanácsadó valamelyike rászólt, hogy visszás lenne kihagyni a kormányzati szerepet a projektben.Karácsony Budapestje – Leállt a sírgondozás a nagy fővárosi temetőkben
Újabb fővárosi szolgáltatás állt le a pénzhiány miatt. Ezúttal a temetőgondozást függesztették fel, és bár a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) honlapja úgy fogalmaz, hogy a szolgáltatás "technikai okok miatt" szünetel, később beismerték: a kialakult helyzet alapvető oka az önkormányzati díjstop.Dunai Mónika: a fejlesztésekért komoly harcot kell folytatnunk, Karácsonyék gátolják a munkát
A közlekedés fejlesztése, gyorsítása a legfontosabb cél Rákosmentén, mert onnan tízezrek utaznak másfél órát a munkahelyükre, illetve iskolába – hívta fel a figyelmet Budapest 14-es számú választókerületének országgyűlési képviselője a közmédiában. Dunai Mónika ugyanakkor kiemelte: ezek fejlesztéséért komoly harcot kell folytatniuk, mert a közösségi közlekedés és a főutak a fővárosi önkormányzat tulajdonában állnak, Karácsonyék pedig hátráltatják a munkát.Félmillió forint bírságot szabott ki Karácsony Gergelyre az NVB
A főpolgármester több mint hatszáz népszavazási aláírásgyűjtő ívet nem juttatott vissza a Nemzeti Választási Irodához, ezért az NVB félmilliós bírságra kötelezte a főpolgármestert. Az összeg azonban így is mindössze az egy tizedét teszi ki annak a pénznek, amit Karácsony Gergely a kampányára költött.Az autósok után a babakocsisokkal és a mozgáskorlátozottakkal is csúnyán kitolt Karácsony
A budapesti Blaha Lujza tér felújítása körüli problémákra a politikusok és a szakemberek már a projekt kezdetén felhívták a közvélemény figyelmét. Sára Botond korábbi józsefvárosi polgármester arra figyelmeztetett, hogy a babakocsisok és a mozgássérültek járnak a legrosszabbul, ugyanis az aluljáróhoz tartozó lifteket meg sem építik. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy érdemes lett volna a térre behozni a Népszínház utcai villamosmegállókat, hogy az utazóközönség kényelmesebben érhesse el a járműveket – jegyezte meg az Origo a Blaha Lujza tér elfuserált fejlesztésével kapcsolatban.Ajánljuk még

















