karácsony gergely
Gyurcsány kegyéből megalakulhat majd az LMP országgyűlési frakciója
Két országos listás mandátum kiadásáról döntött szerdai ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A bürokratikus bejelentés lényege, hogy Gyurcsány lemondott egy DK-s mandátumról azért, hogy az LMP-nek adva azt, a párt parlamenti frakciót alakíthasson. Kérdés persze, hogy mi lesz Gyurcsány kegyének az ára.Kockázatos és balesetveszélyes Karácsony legújabb autóellenes ötlete a szakértő szerint
Szükség lenne egy komoly hatástanulmányra, társadalmi egyeztetésekre, ilyen beavatkozásnál nem elég az ötletelés – reagált a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője arra, miszerint a fővárosi városvezetés autómentessé tenné a pesti alsó rakpart belvárosi szakaszát. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó közlekedésbiztonsági szakértő szerint a lezárás miatt több balesetre lehet számítani.Politikai Hobbista: Karácsony még jobban haza akarja vágni Budapest közlekedését? (Videó!)
Karácsony Gergely nagyinterjút adott a Telexnek, amiben kifejtette, hogy nem fogtak össze eléggé, ez volt a baj… meg azt is, hogy csakis ő győzhet egy esetleges 2024-es főpolgármesteri előválasztáson. De ami a legérdekesebb: őszödi beszéd módra elkottyantotta, hogy az országgyűlési választás előtt direkt nem árulták el, hogy végérvényesen lezárni készülnek a pesti alsó-rakpart legforgalmasabb szakaszát.Dühösek és káoszra számítanak a budapesti autósok Karácsony legújabb forradalmi ötlete miatt (Videó!)
A Pesti Riporter szerdán ellátogatott a pesti alsó rakpartra, ami a jövőben már teljesen autómentes lesz, arról kérdeztük a járművezetőket, mit szólnak ahhoz, hogy a frissen aszfaltozott területet a főpolgármester inkább teljesen megszünteti és a gyalogosoknak adja át. Karácsony Gergely a hét elején adott egy nagyinterjút a Telexnek, amiben a választási eredményeket elemezte, majd mellékesen elköhintette, hogy amúgy a tervei szerint nemsokára teljesen kitiltja az autókat a rakpartról a Lánchíd és az Erzsébet híd között. A járművezetők a Pesti Riporternek elmondták, nem örülnek a liberális politikus ötletének, ugyanis a hosszú felújítás után pont a hét elején adták át teljesen a részt az autósok számára. A sofőrök szerint ezek után dugó dugó hátán lesz, amit nagyon nem támogatnak. Szerintem fél órával később érek emiatt majd haza a gyerekemhez – panaszkodott egyikük. Egy taxis úgy kommentálta a főpolgármester döntését, meg kell nézni, most mi van a városban közlekedésügyileg és mi lesz majd megint, ha le lesz zárva a rakpart. Tegnap írtunk arról is, hogy mialatt Karácsonyék titkolóztak, még a régi forgalmi rend alapján teljesen új útburkolatot kapott az alsó rakpart ezen szakasza, az útpálya éppen most készült el. Mindeközben a Városházához tartozó BKK egy harmadik tervet is rendelt, amiben csak csillapítanák a forgalmat, de kétszer egy sáv megmaradna. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a titkolózás és a káosz miatt háromszorosan kell fizetnie a Városházának a tervekért és legalább kétszer az útépítésért.Kérem, inkább ne mondja! – Ilyen a demokrácia és a szólásszabadság a Karácsony-féle Városházán
Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere kedden átadta az Olimpia park körüli új futópályát. Az innovatív sportberuházás kerületi projektként valósult meg, környéke azonban a Fővárosi Önkormányzat fenntartása alá tartozik, ami meg is látszik rajta: a futópályát határoló terület magán viseli a főpolgármester gondoskodásának keze nyomát, a rendezetlen placc éles kontrasztot mutat a frissen átadott futópályával. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén felmerült a fővárosi sportfejlesztések támogatása is, amelynek kapcsán Szentgyörgyvölgyi kérvényezte a főpolgármestertől, hogy a városvezetés tegye rendbe a futópálya elhanyagolt környezetét. A főpolgármester (03.05.10-től a beágyazott videón) és helyettesének reakciója pedig mindent elmondott, mit gondol Karácsony és csapata a demokráciáról és a szólásszabadságról.Karácsony visszatért a Városházára, a baloldal pedig vele együtt veti rá magát a megmaradt koncra (Videó)
A baloldal a választási vereség után – vagy már közben – azonnal megkezdte a bűnbakkeresést, ami azonnal elvtelen sárdobálásba csapott át. Ennek hullámai pedig a városházáig is elértek: Karácsony Gergely egy interjúban többek között arról is beszélt, hogy nehéz feladat lesz a budapesti baloldal egyben tartása. Erről is kérdezte a Pesti Riporter Karácsony Gergelyt, valamint a Fővárosi Közgyűlés plénuma előtt megjelent baloldali képviselőket, akik néhány napja még egymást hibáztatták a választási vereség miatt, ma azonban már farizeus mosollyal állítják: minden rendben.Háromszor fizethet a Városháza, amiért Karácsony eltitkolta az autók kitiltásának tervét
Karácsony Gergely a Telexen ma bevallotta, hogy már korábban döntést hoztak az autók kitiltásáról a pesti rakpart déli szakaszáról, de a választási kampányban inkább nem beszéltek róla, mert nem akarták borzolni a kedélyeket. A PestiSrácok.hu informátora felhívta a figyelmet rá, hogy mialatt Karácsonyék titkolóztak, még a régi forgalmi rend alapján teljesen új útburkolatot kapott az alsó rakpart ezen szakasza, az útpálya éppen most készült el. Mindeközben a Városházához tartozó BKK egy harmadik tervet is rendelt, amiben csak csillapítanák a forgalmat, de kétszer egy sáv megmaradna. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a titkolózás és a káosz miatt háromszorosan kell fizetnie a Városházának a tervekért és legalább kétszer az útépítésért.Fusson, ki merre lát! Karigerinek tervei vannak!
Karácsony Gergely szürreális interjút adott. Az interjúból pedig számomra kiderült: az úgynevezett „jobboldali sajtó” teljes tévedésben van vele szemben. Hosszan ecseteltük, hogy mennyire nem dolgozik, mennyire a kampánnyal foglalkozik Karácsony, ezalatt pedig problémák hada torlódik fel Budapesten. Tévedtünk. Addig, amíg kampányolt, legalább nem rontott a helyzeten. Rá kell, hogy világítsak: Karácsonnyal akkor járunk jól, ha nem tesz semmit, ezt a semmit pedig minél messzebb teszi bármilyen közjogi felelősséggel járó pozíciótól. Ugyanis megint lezárni készül – a hagymázas „programja” értelmében – a Lánchídtól délre eső területeket. Ha eddig ne lett volna világos számunkra is: Karácsony Gergely meg akarja fojtani a budapesti közlekedést, ki akarja üríteni a fővárost.Mi van, ha ezek kormányra kerülnek? – KariGeri sem maradt ki az ellenzéki sárdobálósdiból
Teljesen másképp értelmezik az ellenzéki összefogás tagjai az elbukott választási eredményt. Sorra jönnek ki a nyilatkozatok a vezető politikusoktól és a baloldali holdudvar tagjaitól, amelyekben megpróbálják megfejteni, hol csúsztak el – nem kicsit, nagyon. Már a választás éjszakáján megindult a szardobálás: először Jakab Péter és Kanász-Nagy Máté, majd jött szépen sorban Gyurcsány Ferenc, meg a többiek, akik egymást okolják a rekordméretű bukáshoz. Most éppen Karácsony Gergelyen volt a sor, aki hosszú interjút adott a Telexnek és ott fejtegeti, miért nem működött az összefogás. Az interjúról Csizmadia Tamás publikációja itt olvasható!Ajánljuk még

















