karácsony gergely
Orbán: Karácsony épp igazat mondott, majd elnézést kért érte
Gulyás Gergelyt a Kormányinfón kérdezték Karácsony Gergely a The Economistnak adott, nagy port kavaró interjújáról. Gulyás szerint a kormányfő meglehetősen humorosan reagált a főpolgármester megjegyzéseire.Ennyit költöttek eddig Karácsony kampányára
A fővárosi Fidesz állította össze a táblázatot, amelyből kerül, mennyit költöttek eddig csupán a Facebook-hirdetések tekintetében Karácsony Gergely kampányára. Amint a táblázatból kiderül, a folyamatosan pénztelenségre és kifosztott önkormányzatokra panaszkodó főpolgármester miniszterelnök-jelöltsége eddig csupán a közösségi média területén több mint harmincegymillió forintot kóstált.Külföldi adathalász cégeknél landolhatnak az ellenzéki előválasztók személyes adatai
Megint külföldi (elsősorban amerikai) cégekhez kerülhetnek az ellenzéki szavazók különlegesen védett személyes adatai, legalábbis azoké, akik részt vesznek a baloldali előválasztáson. Mint ahogy bizonyítottan külföldre kerültek például a DK kínaivakcina-ellenes vagy éppen Hadházy Ákos európai ügyészségért indított petícióját aláírók védett adatai. Márpedig a pártállásra, világnézetre vonatkozó adatok különleges személyes adatnak minősülnek, azok illetéktelen felhasználása bűncselekmény, amelyért adott esetben szabadságvesztés is kiszabható.Cicaharc – A DK hívta fel a figyelmet Karácsony újabb hazugságára
Úgy tűnik, elindult az egyébként összetartó baloldal első összecsapása, méghozzá a DK és Karácsony Gergely között. Történt ugyanis, hogy a főpolgármester nemrégiben azt állította, hogy ő mondta ki elsőnek Simicska Lajos nevét a parlamentben. Szabó Zoltán gyurcsánypárti képviselő azonban gyorsan meg is cáfolta ezt, azt írta ugyanis közösségi oldalán: te akkor még a parlamentben nem mondhattad ki sem Simicska nevét, sem mást, legalábbis az ülésteremben nem, mert nem voltál képviselő.Így nem irányít Gyurcsány – Köhögéssel jelezte Karácsonynak, melyik újságírói kérdésre nem válaszolhat (Videó!)
Érdekes, politikai komédiába illő jelenet játszódott le az összbaloldal keddi sajtótájékoztatóján. Gyurcsány Ferenc ugyanis – tanúbizonyságot adván arról, hogy nem ő a baloldal vezére – apróbb köhécselésekkel jelezte Karácsony Gergelynek, hogy mely kérdésekre nem válaszolhat; például a doktorijával és az egyetemi állásával kapcsolatos hazugságairól nem volt szabad feleletet adnia az újságíróknak.XXI. Század Intézet: konstruált a Karácsony-kampány
Az amerikai és a spanyol populista baloldal kampányszlogeneit másolva, a balliberális kulturális elit támogatásával jelentette be Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltségét – írta legújabb elemzésében a XXI. Század Intézet. Jól látható módon igyekszik kompetenciaverseny helyett karakterek versenyévé tenni a 2022-es parlamenti választást, ennek érdekében mesterséges imázst építettek fel neki az amerikai demokrata körökből érkező kampánytanácsadók, amelynek fő célja az „őszinte”, „esetlen”, de „emberséges” és így „szerethető” jelölt képének kialakítása. Az utóbbi napok eseményei azonban kártyavárként dönthetik össze ezt a kreált valóságot, hiszen a szülőfalujában zavartan a kezét tördelve magát vidéki srácként jellemző Karácsonyról kiderült: csak kampányidőszakokban jár vidékre, ráadásul valótlanságot állított nyelvtudásával és iskolai végzettségével kapcsolatban is. A Gyurcsány Ferenc vezette baloldali stratégák célja egy Medgyessy-hasonmás felépítése, azonban a kezdeti baklövések után erősen kérdéses, hogy ez sikerül-e.Mikor tér vissza a budai értelmiség a valóságba? – Politikai Hobbista Láng Zsolttal (Videó!)
A nemzetközi sajtó nem nagyon adta annak a hírét, hogy Spanyolországot a napokban ismét megrohamozták a migránsok, hatezer bevándorló lepte el Ceuta városát, ahol megtámadták a rendőröket és üzleteket fosztottak ki. A városban ostromállapot van, a háttérben folynak a nemzetközi csaták, de nagy kérdés, hogy Marokkó miért zúdította rá ezt a töménytelen mennyiségű, főleg fiatal férfiakból álló csordát az Európai Unióra. Szakértők és nyugati hírforrások szerint hasonló jelenség várható Korzikán, illetve Szicíliában is. A műsor második felében Láng Zsolt, volt második kerületi polgármesterrel beszélgetett Jeszenszky Zsolt a Budán formálódó újhullámos értelmiségről, az elvesztett önkormányzati választásról és a jövő évi választások tétjéről.Én lenni magyar miniszterelnök, menni Brüsszelbe
Karácsony Gergely alkalmatlan. Alkalmatlan egy világváros vezetésére, alkalmatlan az ország irányítására, ahogy az volt Zuglóban is, pedig utóbbi sokkal kisebb léptékű kihívás volt. A látkép borzalmas: a főpolgármester úgy építi Budapest nemzetközi kapcsolatrendszerét, hogy nem tud tolmács nélkül tárgyalni, úgy készül miniszterelnök-jelöltnek, hogy nem képes a közvetlen diskurzusra. Miközben a közösségi oldalán továbbra is szurkálja a ködöt, sérelempolitikát folytat, most pedig már a fel nem vett uniós hiteleket is el tudná költeni. Az idegennyelv tudásának hiánya komoly probléma, de inkább az univerzális alkalmatlanság egyik látványos tünete.Pesti Riporter – Karácsony már a politizálással kacérkodik, Balázs Péter szerint az anarchia hozza el a világbékét (Videó!)
Ostoba bulvárkérdésként tekint a volt szocialista külügyminiszter, Balázs Péter arra, hogy Karácsony Gergely valótlant állított a doktori fokozat megszerzéséről. A volt külügyminiszter is az egyik alapítója Karácsony Gergely új mozgalmának, a 99 Mozgalomnak. Balázs Péter szerint a mozgalom nem amerikai mintára indult, holott lényegében lekoppintották az Occupy Wall Street mozgalomtól a "99 százalék az 1 százalék kiváltságosokkal szemben" szlogent. Ez egy anarchista, kommunista jelszavakkal tüntető tömeg volt – derült ki a Pesti Riporter keddi adásában.Ajánljuk még

















