karácsony gergely
A főváros közlekedési cége ismét nem tartotta be a közbeszerzési szabályokat
A Fidesz fővárosi szervezetének pénteki közlése szerint a főváros közlekedési cége ismét nem tartotta be a közbeszerzési szabályokat: most a Blaha Lujza tér felújításával kapcsolatban hibáztak, amiért újabb ötmillió forintra bírságolták a Budapesti Közlekedési Központot.Elkelt az Arany Farizeus-díj – Karácsony azt kéri, külföldről ne avatkozzanak be a választásba
Portré jelent meg Karácsony Gergelyről az angol The Economist című újságban. A cikkben a főpolgármestert Orbán Viktor miniszterelnökkel hasonlítják össze, hangsúlyozva, hogy szöges ellentétei egymásnak. A cikk kitér arra is, hogy miben különbözik Karácsony Gergely és a miniszterelnök: például előbbi a fővárost vezeti, utóbbi azonban inkább a vidékre fókuszál jobban. Orbán majdnem teljes ellenőrzést gyakorol a Fidesz felett, míg Karácsony hat párt valótlan szövetségének köszönheti a munkáját. Az Economist a karikatúra alapján biztosra veszi: ha Karácsony lenne a miniszterelnök Magyarországon, azonnal lebontaná a határkerítést. Valamint Karácsony azt nyilatkozta: akik külföldről segítenének, inkább maradjanak távol, mert a jó szándékú beavatkozásokat sem látják szívesen Magyarországon.Csak a szokásos: Karácsony szerint a Fidesz egy tollvonással kivégezte az önkormányzatiságot
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormánynak megint nem sikerült állnia a szavát, mert az ígéretek ellenére a koronavírus-járvány miatt megfelezett helyi iparűzési adó ügyében nem történt érdemi egyeztetés és érdemi kompenzáció sem.Íme, KariGeri új Budapestje a Pesti Riporterben! Drogosok, életveszélyes felüljárók és szemét mindenütt! (VIDEÓ)
Az egykor szebb napokat is megélt fővárost "haladó módon" zülleszti le Karácsony Gergely és az ellenzéki vezetésű kerületeket irányító csapat. Kiebrudalt zeneiskola Erzsébetvárosban, buszparkoló a Mészáros utcában, ész nélküli költekezések és meg nem valósított projektek - a sor korántsem teljes. Ferkó Dániel a Pesti Riporter szerdai adásában a két legújabb botrányról beszélgetett Vörös Tamással, a Fidesz–KDNP józsefvárosi frakcióvezetőjével. Pikóék ugyanis a lakók felháborodása ellenére drogambulanciát terveznek a város egyik legsűrűbben lakott területére. De nem mehetünk el szó nélkül a Flórián téri felüljáró életveszélyes állapota mellett sem, ezzel kapcsolatban Pintér Gábor kormánypárti fővárosi képviselő fejtette ki véleményét a Pesti Riporter szerdai adásában.Baranyi Krisztina még mindig erőlteti a népszavazást a Fudan Egyetemről
Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely főpolgármester korábban már közös videóban állt ki az állam által tervezett kínai egyetem ellen. Ferencváros polgármestere ezúttal a Facebookon teszi fel a kérdést: Azt hiszi Palkovics miniszter, hogy egy kis furmánnyal meg tudja akadályozni a népszavazást?Elfogadhatatlanok a fővárosi adóemelések a Fidesz–KDNP szerint
A Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja elutasítja, hogy a Karácsony Gergely által irányított budapesti városvezetés a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság idején növeli a családok és vállalkozások terheit. A kormánypártok erről az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben írnak, arra reagálva, hogy a fővárosi kormányhivatal kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást jogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt.Gyurcsány Karácsonyt szemelhette ki a miniszterelnök-jelölti pozícióra
A járvány és a gazdasági válság közepette a baloldal a kampánnyal és az előválasztással foglalkozik. Jakab Péter és Fekete-Győr András, illetve a színház kedvéért Gyurcsányné is nyilvánosan bejelentette, hogy szeretnének miniszterelnök-jelöltek lenni, azonban minden jel arra utal, hogy Gyurcsány Ferenc nem őket szemelte ki a pozícióra. Sváby műsorában ugyanis Karácsony korábbi helyettese és kampányfőnöke, Dorosz Dávid úgy beszélt, mintha már egyértelmű lenne, hogy Karácsony is beszáll az előválasztási színjátékba – szúrta ki a Tűzfalcsoport.Vár ránk a nyár, éljen a védettségi igazolvány! Kovács Zoltán a vakcinaútlevélről, baloldali trükkökről a Pesti Riporterben! (Videó!)
A nyár közeledtével egyre inkább előkerülnek a külföldi utazással kapcsolatos szabályok, hol és mikor kell a karantén, mire is jó a védettségi igazolvány, és mi is tulajdonképpen a WHO hivatalos álláspontja a különféle oltóanyagokkal kapcsolatban. A vírus mellett a szokásos baloldali rítusról, a miniszterelnök-jelöltek digitális pankrációjáról is szó esett a Pesti Riporter keddi adásában. Vincze Emília Kovács Zoltán Nemzetközi Kommunikációért és Kapcsolatokért felelős államtitkárral beszélgetett ezekről a kérdésekről. Ha már nyár, akkor Velence, ahol a baloldali rágalom- és hecckampány ellenére folytatódnak a fejlesztések.Láng Zsolt: Karácsony nem bánik jól a pénzzel
Láng Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendégeként azt mondta: úgy látja, komoly munka folyik a kormányon belül azzal kapcsolatban, hogyan lehet az újraindítást az önkormányzatoknál és az ország többi szegmensében is segíteni. A frakcióvezető szerint a védekezéssel és az újraindítással összefüggésben nagyjából ötezer milliárd forintos kiadásnál jár a kormány, vagyis nem gondolja, hogy nem segítenek.Ajánljuk még

















