karácsony gergely
Zugló a legátláthatóbb önkormányzatok egyike volt és lesz – Máris magyarázkodni kényszerült Horváth Csaba
Kellemetlen magyarázkodásba kezdett Horváth Csaba, zuglói szocialista polgármester vasárnap, mivel kiderült: megválasztását követően gyanús gyorsasággal készül olyan tervezetet lerakni a zuglói képviselőtestület asztalára, amellyel biztosíthatja, hogy bizonyos kérdésekben egyszemélyben dönthessen. Mivel a korábban kiszivárogtatott hangfelvételen maga Karácsony Gergely beszél a szocialisták durva korrupciós ügyeiről, megfélemlítésekről, elásásról, magától értetődő természetességgel ötlött fel – nemcsak bennünk, de elsőként a jobboldalisággal a legnagyobb jóakarattal sem vádolható Átlátszó.hu-nál – a kérdés, milyen szándékok is állhatnak Horváth Csaba elképzelései mögött. Az utolsó szó jogán természetesen közöljük a szocialista polgármester vasárnapi közleményét, amelyet stílszerűen azzal indít: Zugló eddig is a legátláthatóbb módon működő önkormányzatok közé tartozott, és ez ezután is így lesz.Zuglóban Horváth Csaba azonnal bevezeti a demokráciát: hétfőtől mindenben ő akar dönteni
Az okos ember mások hibájából tanul – van, aki a sajátjából sem. Utóbbi csoportba tartozik a zuglói választók azon 50 százaléka is, akik 5 év Karácsony után azt mondták, ez igen, ide nekünk 5 évnyi Horváth Csabát. Azt az embert, aki még az elő-előválasztást is elbukta Karácsony ellen és aki megígérte az ingyen BKV-t. Erre már tényleg nehéz mit mondani azon kívül, hogy a népakarat szent. Az a népakarat, amelyet Horváth Csaba most aztán úgy kiszolgál, hogy hétfőtől már ő döntene szó szerint mindenben, a képviselő-testület remélhető, utólagos jóváhagyásával. Még szerencse, hogy Karácsony korábban megnyugtatott mindenkit és természetesen minket is, hogy utódja legalább tudja, miért lehet börtönbe kerülni vagy elásódni valahol.Karácsony kiszolgálja a hisztit: Teljesen felesleges a klímavészhelyzet kihirdetése
A klímaváltozásról a tudósok a '80-as és '90-es években kezdtek beszélni, amire aztán szépen „rástartolt” a baloldal, aki ebben meglátta a politikai lehetőséget és a várható üzleti hasznot. Ma már az egész nyugati világban teljes erővel dübörög a klímahisztéria, és Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után hozzánk is meg fog érkezni az egész zöldpropaganda. Ugyanis Karácsony meghirdeti a klímavészhelyzetet. Ez elől nincs menekvés: ha tetszik, ha nem, ha akarjuk, ha nem, akkor is egész álló nap hallgatni fogjuk a zöldpropagandát. Ezért próbáljuk megérteni, mit jelent ez a kifejezés, hogy klímavészhelyzet.Gyurcsány embereinek gyámsága alá került Karácsony Gergely
Karácsony Gergely nem tud ellenállni a neki dirigáló balliberális világnak. Mindennek az eredménye, hogy Karácsonynak Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon parancsára legalább öt főpolgármester-helyettest kell kineveznie. Így helyet kaphat majd Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata, Kerpel-Fronius Gábor, Dorosz Dávid és Kiss Ambrus is. Ráadásul még a zavaros múltú ellenzéki ügyvéd, Magyar György is ki-be járkál a Városházán – írja az Origo.Karácsony súlyosan eladósíthatja Budapestet
Megtorpanhat a főváros fejlődése, illetve elszabadulhatnak Budapest kiadásai, ha Karácsony Gergely főpolgármester komolyan gondolta a kampányígéreteinek azonnali végrehajtását – hívta fel a figyelmet a Munkástanácsok.Troll: Karácsony Gergely képes saját magát szembeköpni
A Hír TV Troll című műsorában szó volt többek között arról, hogy új értelmezést kapott október 23. a ballibeknél, Karácsony Gergely szerint visszatért a köztársaság, egyes cikkekben pedig azt olvashatjuk, hogy a Zeneakadémia nem más, mint egy elmeosztály. A műsor vendégei Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője, Szarvas Szilveszter, a PestiSsrácok.hu főszerkesztő-helyettese, és Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa; a műsorvezető M. Dobos Marianne.Épül a "zuglói modell": már öt helyettese van Karácsony Gergelynek
Az ellenzéki Népszava értesülései szerint Kiss Ambrus politológus lesz Karácsony ötödik helyettese, aki "gazdasági és adminisztratív" feladatokkal lenne megbízva – értesült az Origo. Ha a Policy Agenda nevű kutatóintézet vezetőjének tevékenységét jobban megnézzük, láthatjuk, hogy egy keményvonalas baloldaliról van szó, aki olyan szervezetekben tevékenykedett, mint a Policy Agenda vagy az Új Egyenlőség, amelyek a régi, már bukott, Gyurcsány-Bajnai-féle baloldalhoz köthetőek, az ő érdekeiket szolgálják. Ennél azonban valójában sokkal szorosabb a kapcsolat Kiss Ambrus és a baloldali kormányok között. Életrajzából kiderül, hogy a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején egyre magasabb posztokat töltött be a kormányzatban, most pedig sikeren ült be egy újabb kifizetőhelyre, hála a baloldali városvezetésnek. Rajta kívül Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata, Kerpel-Fronius Gábor és Dorosz Dávid lehetnek a főpolgármester-helyettesek – írja a lap.Elvszerűség, ó – Gajda Péter közbelépett, Karácsony meg lett győzve, felépülhet a Bozsik Stadion
Úgy tűnik, a kispesti Bozsik Stadion felépítését nem akarja megakadályozni Karácsony Gergely. Pénteken a főpolgármester azt nyilatkozta: szerinte attól, hogy a kampányban még stadionstop-ot ígért, nem változtatott az elvein.Drágább parkolást akar Karácsony tanácsadója
Drágább parkolás és hosszabb fizetési idő: megemelné a parkolási díjakat Karácsony Gergely tanácsadója. Király Dávid erről a Magyar Narancsnak beszélt. Szerinte a frekventált területeken nemcsak a díjak emelésére van szükség, hanem arra is, hogy a fizetős időszakot este 8 óráról 10 óráig kitolják.Ajánljuk még

















