karácsony gergely
Szánthó Miklós: Karácsony alkotmányellenesen akar Alaptörvényt módosítani
Népszavazással törölné el Magyarország Alaptörvényét Karácsony Gergely. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, erről szombati programismertetőjén beszélt. A témában Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója volt az Echo TV Napi aktuális vendége.„Kerítésbontók” címmel Tatabányán startolt a Fidelitas plakátkiállítása
Plakátkiállítással hívja fel a választók figyelmét a Fidelitas az ellenzéki politikusok valódi véleményére a magyar határvédelemről. A Fidesz ifjúsági társszervezetének vándorkiállítását elsőként Tatabányán láthatják.Karácsony Gergely nagy bemondásai
Karácsony Gergely mindenkinek, mindent megígért. Nem fogta vissza magát, mondván, ha blöff, akkor legyen nagy. Elővett mindent, ami csak eszébe jutott: 50 százalékos rezsicsökkentés, a szegénység leküzdése, a fideszes elit vagyonának elkobzása. Eközben csak azt felejtette el megemlíteni, hogy az általa vezetett Zuglói Önkormányzat helyzete pénzügyileg igencsak megroggyant. Karácsony ígéret cunamija kapcsán beszélgettünk Boros Imre közgazdásszal, az első Orbán-kormány miniszterével.Karácsony Gergely ezrével hozná elhagyott magyarországi laktanyákba a migránsokat Deutsch Tamás szerint
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje migránsok tömegeit helyezné el használaton kívüli laktanyákban – jelentette ki Deutsch Tamás vasárnap Egerben, a Dobó István laktanya előtt tartott sajtótájékoztatón. A fideszes európai parlamenti képviselő azt mondta, az ellenzéki pártok az elmúlt hónapokban csiki-csukit játszanak a választókkal, minden energiájukkal igyekeznek eltitkolni a migrációval, a kötelező betelepítési kvótával, a határzár lebontásával kapcsolatos álláspontjukat.Helyretette a migránsokról álmodozó Karácsony Gergelyt Simicskó István
Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem lesznek betelepítések sem laktanyákba, sem más középületekbe – jelentette ki a honvédelmi miniszter vasárnap reggel a Kossuth rádióban. Simicskó Istvánt a Vasárnapi Újság című műsorban ezt arra a kérdésre reagálva mondta, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje korábban nyilvánosságra hozták javaslataikat, amelyekben az szerepel, hogy meg kell nyitni a nem használt laktanyákat a bevándorlók előtt. A tárcavezető megdöbbentőnek nevezte ezt az elképzelést.A fideszesek vagyonainak elkobzásával kezdené Magyarország felvirágoztatását Karácsony Gergely (VIDEÓ)
Április 8-a után immár bizonyosan vége lesz a világnak, legalábbis erre utal az az ígéretcunami, amelyet Karácsony Gergely tett szombaton Budapesten, amikor egy profi termékbemutatón ismertette a „Szociális demokrácia 10 pontban” elnevezésű programját, amelyek megfogalmazása szerint az ő vállalásai, amennyiben tavasszal kormányfővé választják. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje már a Lurdy házban megrendezett előadás felvezetőjében megcsillogtatta szellemességét, amikor az Együtt pártos Tordai Bence hoppmesterrel kiötlötték, hogy Orbán Viktor azért nem mer vitatkozni Karácsonnyal, mert Karácsony egy magas ember, Orbán meg ugye nem. Az említett tíz pont között néha-néha csapongó aspiráns mondandójának alapja a már unalomig mantrázott „aFideszlopcsalhazudikMészárosTiborczEliosoktatásegészségügy” biztos paneleket nyújtó témája volt, Karácsony „Mi a f.sznak hagytam magam rábeszélni” Gergely azonban egy profi TV-Shop kereskedő mintájára azonban újdonságoknak látszó bónuszokat is becsempészett kihagyhatatlan ajánlatába.Budai Gyula: A baloldali vezetők mondják meg, találkoztak-e az egy napra kiengedett Czeglédy Csabával!
A Fidesz szerint Molnár Gyula MSZP-elnöknek, Karácsony Gergelynek, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének és Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének válaszolnia kell arra, hogy kapcsolatba léptek-e Czeglédy Csabával, amíg az ügyvéd szabadlábon volt.Ajánljuk még

















