karácsony gergely
Karácsony beismerte, ő nem párthű ember, de legalább elvhű, nem úgy, mint Vona
A „Politikát ne vigyük bele az oktatásba!” bölcsességet ismételgető Független Diákparlament három miniszterelnök-jelölt társaságában (éppenséggel szakpolitikusokat is hívhattak volna... – a szerk.) mutatták be Az oktatásról szóló vita című hétfői szakestet, ha már a kormány részéről egy felnőtt sem volt hajlandó a „forradalmi” tüntetéseik során megfogalmazott kihívásukat komolyan venni. Az LMP-t Szél Bernadett képviselte, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként Vona Gábor és az MSZP-P üdvöskéje, Karácsony Gergely vitázott arról, hogyan tennék külön-külön (vagy együtt) jobbá a „butító és elnyomó” orbanisztáni oktatási rendszert. A esemény valóban hamar vitává alakult, azonban ez csak még erősebben mutatta azt, hogy alapkérdésekben is képtelenek egyetérteni az ellenzéki pártok politikusai (nemhogy közösen egy országot vezetni), csupán ujjal tudnak mutogatni egymásra és erőteljesen lobbizni a szavazati joggal még nem rendelkező diákok szavazataiért.„Meglepetés”: Karácsony kabinetfőnökét is a Soros-birodalomból szerződtették
Karácsony Gergely kabinetvezetője és családja is ezer szálon köthető az európai bevándorlást támogató milliárdos tőzsdespekulánshoz - tudta meg az Origo. Németh Zsolt már nem az első személy az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje körül, akiről kiderül, hogy köze van vagy volt Soros Györgyhöz. Úgy tűnik, Karácsony nemcsak miniszterelnök-jelöltként, hanem polgármesterként is szereti körbevenni magát Soros Györgyhöz köthető, álfüggetlen liberálisokkal.Árnyékokkal bástyázta körül magát Karácsony Gergely a valóság ellen
Az embereket szolgává tevő uralkodás helyett az embereket szolgáló kormányzást ígért választási győzelmük esetére Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, amikor vasárnap Budapesten bemutatta árnyékkormányának tagjait. Színes a paletta, volt SZDSZ-estől kezdve, egykori MSZMP-párttagon át a Soros alapítvány programfőnökéig sorakoztak fel a „csodakormány” árnyéktagjai. Azon az apró akadályon nagyvonalúan átlépett az MSZP nemrég lízingelt üdvöskéje, hogy az általa remélt koalíciós kormányban valószínűleg a remélt koalíciós partnerei is ragaszkodnának bizonyos tárcákhoz, így az árnyékkormányos kísérletre úgy is tekinthetünk, mint a kincstári optimizmus időszakos győzelmére a valóságérzékelés felett.Feminista beszédekkel követelték Orbán bukását Karácsony Gergelyék
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint egy társadalom akkor sikeres, ha a férfiak és nők közösen építik az országot és minden feladatot megosztanak.Magyar György beismerte: a fia az egyik szerzője a Magyarországot szapuló uniós jelentésnek (Videóval!)
A Somogy megyei négyes számú választókerületben (Siófok és környéke) MSZP-Párbeszéd támogatással induló „független” képviselőjelölt, Magyar György egy szerdai, siófoki kampányrendezvényen beismerte: a fia valóban részt vett a hazánkat szapuló uniós országjelentés elkészítésében. Ám a sztárügyvéd szerint ebben az égvilágon semmi hírértékű sincs, az ő fia ugyanis nagyon felkészült szakjogász, és az a szerencsétlen, aki ezt az egészet egyáltalán szóba hozza. Magyar György a sajtótájékoztató utáni fórumon azt ígérte: a kormány képviselői hamarosan gyanúsítottak lesznek...Amilyen a nő, olyan a család, és végső soron a társadalom is
A nők és a férfiak hasonlóak és egyenlőek, de nem egyformák, ezért az egyenlőséget és nem az egyformaságot kell hangsúlyozni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtökön az Országházban tartott nőnapi konferencián.Karácsony csak ígérget, gyorsan elfelejtette a szoci gázáremeléseket (PS-videó)
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a 13. havi nyugdíj bevezetése és az „igazságos, fenntartható” rezsicsökkentés megvalósítása érdekében az MSZP-Párbeszéd - jelentette be a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje. A PestiSrácok.hu azt kérdezte Karácsony Gergelytől, hogy ha ők is jó ötletnek tartják a 13. havi nyugdíjat, akkor korábban miért törölték el azt a szocialista kormányok, illetve, hogy most is úgy kívánják-e csökkenteni a gáz árát, ahogy régen: lassan mondták, hogy mindenki megértse, nem lesz gázáremelés. Aztán lett. Nem is egy.Karácsony azonnal ratifikálja a gender-egyezményt, amint hatalomra jut
Karácsony Gergely miniszterelnökként ratifikálja az isztambuli egyezményt, valamint garantálja a nők és férfiak egyenlő bérezését - hangzott el az MSZP-Párbeszéd kormányfő-jelöltjének csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón. Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja ugyanitt azt mondta, ebben az országban kormánypárti képviselők bántalmazhatnak nőket, folyamatosan nő a dolgozói szegénység és ezzel a szegénysorba taszított nők száma.Ajánljuk még

















