karácsony gergely
Szél Bernadett szerint is távoznia kell a szexuális erőszakkal fenyegetőző Janiczaknak
A kormánypártok után a hétvégén már több ellenzéki politikus is elítélte azt a stílust, ahogy a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere beszélt a nőkről, illetve azt is, hogy szexuális erőszakkal fenyegette meg egyik munkatársát. A köztévé Híradójának tudósítása szerint Szigetvári Viktor például úgy fogalmazott: a Jobbik „cukisága” mögül mindig előjön a mocsok és a nőellenesség.Az LMP a koalíciós kormányzásból sem kér
Az MSZP, a DK és a Jobbik nemet mondott a kormányváltás legvalószínűbb forgatókönyvére, most mégis már lassan államtitkári pozíciókat osztogatnak - így reagált Szél Bernadett Facebook-oldalán Karácsony Gergely ajánlatára.Karácsony koalíciós kormányzást ajánlott a DK-nak és az LMP-nek (Frissítés: részletek, Fidesz reakció)
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az LMP-nek vasárnap Budapesten. A Fidesz szerint Karácsony Gergelyék teljesíteni fogják Soros „megrendelését”.Karácsony Gergely a mecset-botrányról: „Miért engem csesztetnek ezekkel a kérdésekkel?” (Videóval!)
Nem mondott igazat Karácsony Gergely, amikor az Echo TV-nek azt nyilatkozta, hogy őt nem keresték meg a tiltakozó zuglóiak a helyi mecset létesítése kapcsán – állítja az Alsórákosi Civil Egyesület alapító tagja.Félnek és tiltakoznak a helyiek a zuglói mecset miatt
Karácsony Gergely beleegyezésével a Magyar Iszlám Közösség tavaly a kerületben élők megkérdezése nélkül hozott létre mecsetet egy családi házban. A zuglóiak hiába kezdtek aláírásgyűjtésbe és hiába tiltakoztak ellene, a polgármester nem hallgatta meg őket. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, néhány napja mégis pozitívan mutatták be a Saría-törvénykezést. A hazai iszlamisták csütörtöki, cinikus hangvételű közleményükben a holokauszt félremagyarázásával igyekeznek beállítani magukról azt, hogy Magyarországon ők a gyűlöletkeltés célpontjai.Karácsony: „A Jobbik Simicska Lajos lopott pénzén azzal kampányol, hogy ő egy antirasszista párt"
Karácsony Gergely a Magyar Narancsnak adott interjújában arról beszélt, hogy a Jobbikban továbbra is jelen vannak a párt gerincét jelentő neonácik, hungaristák, csak most, adott helyzetben, a jelenlegi politikai utóvédharcokban nem villanthatják fel a nyilaskeresztes karszalagokat, mert a kampány végjátékának idejére Vona a sarokba állította őket. Az utódpárt miniszterelnök-jelöltje még mindig bízik a pesti utcában (bár a párt ünnepi produkciója, az ott megjelenő teljes DK-szavazóbázis jelentősen alulmúlta a mentálhigiénés szolgálatot teljesítő Kétfarkú Kutya Párt „Békemenetét” is), abban, hogy a tömeges népharag, az elégedetlenek, az elnyomottak százezreinek üvöltése végül bedönti Babilon falait. Majd egy hosszú és fáradságos elszámoltatás, tisztogatást követően Orbán Viktor rendszere, a NER totálisan megsemmisül, kiszakad a néplélekből és talán, valahogy mégis visszatalálhatunk az ígéret földjére, a Kádár-rendszer szociális demagógiájának éterien súlytalan apaölébe. Ők újra megpróbálnák. Az átlagszavazó számára tanulság rövid: „ezek ugyanazok”.Karácsony és a többi Soros-jelölt veszélyezteti Magyarországot
Karácsony és a többi Soros-jelölt veszélyezteti Magyarországot, ők azok, akik bevándorlóországot csinálnának Magyarországból - reagálta a Fidesz Karácsony Gergely nyilatkozatára.Miután az LMP beintett, a Momentumot és az Együttet hívja tárgyalni Karácsony Gergely
Az LMP kedden nem sokkal 12 óra után jelentette be sajtótájékoztatóján, hogy nem kezdeményeznek további tárgyalásokat, önállóan indulnak a 2018-as választáson. Az esemény után nem sokkal Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írta, tárgyalni hívja az Együttet és a Momentumot.Keressük azt az ellenzéki pártot, amelyikkel Karácsony Gergely még nem nőtt össze
Az MSZP-nek sikerült a magyar politikai élet legnagyobb kalandorát lízingelnie miniszterelnök-jelöltnek. Nem nagyon van már olyan ellenzéki párt, amelyiknek a sajtófala előtt még ne mosolygott volna Karácsony Gergely. Egy olvasónktól kapott képösszeállításunkban végig követhető, ki mindenkinek volt már megbízható barátja Karácsony. Van ugyan egy pici hiányérzetünk, de még három hét rendelkezésére áll, hogy kipipálja a jobbikos sajtófalat is.Ajánljuk még















