karácsony gergely
Gyurcsány már nyíltan beszél a Jobbik-DK koalícióról
„Korlátozott mandátumú” szakértői kormányt el tud képzelni a Jobbikkal - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az atv.hu-nak adott interjúban. A beszélgetés során szóba került az is, hogy a DK-elnök ellenzéki győzelem esetén kit látna szívesen a miniszterelnöki székben. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ellentmond Karácsony Gergelynek, hogy az alkotmányt nem lehet népszavazással eltörölni.Hollik: Karácsony, Vágó és a Soros-hálózat már lakásokat keres a migránsok betelepítéséhez
Ha április 8-án az ellenzék kerül hatalomra, akkor teljesíteni fogják a "Soros-hálózat" rendelését, és nemcsak a kerítést bontják le, hanem beengedik a bevándorlókat, akiket többek között budapesti lakásokba fognak betelepíteni - jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden újságírók előtt.Karácsony visszahozhatja a vizitdíjat és a fizetős egészségügyet
Karácsony Gergely és a szocialisták az egészségügyben is ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták, mivel miniszterjelöltjük, Komáromi Zoltán, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésének elkötelezett harcosa, aki több mint egy évtizede küzd a fizetős egészségügyért és az egészségügy privatizációjáért – hívja fel a figyelmet a Fidesz, közleményében.A zuglói Magyar Iszlám Közösség imámja gépfegyverrel pózolt a Facebook-on
Kovács Miklós Ahmed a zuglói Magyar Iszlám Közösség imámja gépfegyverrel a kezében pózol azon a képen, amelyet nemrégiben osztott meg az Átlátszó Zugló elnevezésű Facebook-oldal. Mint felhívják a figyelmet, a közösség nemrégiben vásárolt meg egy családi házat a kerületben, amelyet mecsetté alakítottak át. Nemsokkal ezután a Saría-törvénykezést népszerűsítő rendezvénysorozatba kezdtek, amely a szélsőséges iszlám alapjának tekinthető.Szél Bernadett szerint is távoznia kell a szexuális erőszakkal fenyegetőző Janiczaknak
A kormánypártok után a hétvégén már több ellenzéki politikus is elítélte azt a stílust, ahogy a Jobbik alelnöke, Ózd polgármestere beszélt a nőkről, illetve azt is, hogy szexuális erőszakkal fenyegette meg egyik munkatársát. A köztévé Híradójának tudósítása szerint Szigetvári Viktor például úgy fogalmazott: a Jobbik „cukisága” mögül mindig előjön a mocsok és a nőellenesség.Az LMP a koalíciós kormányzásból sem kér
Az MSZP, a DK és a Jobbik nemet mondott a kormányváltás legvalószínűbb forgatókönyvére, most mégis már lassan államtitkári pozíciókat osztogatnak - így reagált Szél Bernadett Facebook-oldalán Karácsony Gergely ajánlatára.Karácsony koalíciós kormányzást ajánlott a DK-nak és az LMP-nek (Frissítés: részletek, Fidesz reakció)
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a Demokratikus Koalíciónak (DK) és az LMP-nek vasárnap Budapesten. A Fidesz szerint Karácsony Gergelyék teljesíteni fogják Soros „megrendelését”.Karácsony Gergely a mecset-botrányról: „Miért engem csesztetnek ezekkel a kérdésekkel?” (Videóval!)
Nem mondott igazat Karácsony Gergely, amikor az Echo TV-nek azt nyilatkozta, hogy őt nem keresték meg a tiltakozó zuglóiak a helyi mecset létesítése kapcsán – állítja az Alsórákosi Civil Egyesület alapító tagja.Félnek és tiltakoznak a helyiek a zuglói mecset miatt
Karácsony Gergely beleegyezésével a Magyar Iszlám Közösség tavaly a kerületben élők megkérdezése nélkül hozott létre mecsetet egy családi házban. A zuglóiak hiába kezdtek aláírásgyűjtésbe és hiába tiltakoztak ellene, a polgármester nem hallgatta meg őket. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, néhány napja mégis pozitívan mutatták be a Saría-törvénykezést. A hazai iszlamisták csütörtöki, cinikus hangvételű közleményükben a holokauszt félremagyarázásával igyekeznek beállítani magukról azt, hogy Magyarországon ők a gyűlöletkeltés célpontjai.Ajánljuk még

















