karácsony gergely
Karácsony: tisztességes versenyt és tisztességes fizetéseket!
A munkaadóknak tisztességes versenyt, a munkavállalóknak tisztességes fizetést kínálna, és visszaállítaná a háromoldalú társadalmi érdekegyeztetés rendszerét a kormányváltás után - közölte Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.Karácsony: „A Fidesz fel fog robbanni!”
Ha a Fidesz elveszti a választást, „felrobban” – nyilatkozta a 24.hu-nak Karácsony Gergely. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a kormányt a baloldal fogja leváltani, nem a Jobbik, amely egyetlen egyéni mandátumot sem szerzett 2014-ben. Karácsony Gergely elmondta, azért tartja magát alkalmasnak az ország vezetésére, mert „tök normális srác”, és soha nem lopna el egy fillért sem. Ugyanakkor megjegyezte, szerinte ez a társadalom már most tönkre van téve, és a többségnek már most elege van a Fideszből.10-15 körzetben számít visszaléptetésekre az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje
Az ellenzéki pártok vezetői felelős politikusok, még 90 százalék az esélye annak, hogy kedden és szerdán, a fontos körzetekben érdemi bejelentések lesznek a visszaléptetésekről - jelentette be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Karácsony Gergely.Cuki családi fotókkal és a diákok megkörnyékezésével vágott neki a Húsvétnak Karácsony
A szokásosnál is erőteljesebb önreklámmal árasztotta el Húsvét ünnepére a közösségi oldalát és Facebook rajongóit az MSZP-Párbeszéd miniszterelnökjelöltje. Karácsony Gergely végigposztolta a vasárnapot. Előbb a diákok előtt húzta el egy ígéretcsomaggal a mézes madzagot, aztán megosztotta az Ellenszél, családi fotóalbumát bemutató irományát, amely egyébként dupla ünnepet, és Húsvét után rögtön Karácsonyt víziónál. Közszemlére tett egy állítólag húsvétra kapott üzenetet, miszerint rajta kívül nincs más alternatíva. Fogpaszta reklámra emlékeztető portré fotójával emlékeztetett, hogy egy hét múlva választás. A nap végére az ünnepről, Húsvétról is sikerült egy versidézettel megemlékeznie, még ha áthallásosan is.Karácsony Gergely családja ott volt a Békemeneten és a Fideszre szavaz (Videóval!)
Ha ritkán látott öccsével egy asztalhoz ülhetnének, elmondaná neki, gondolja végig a családja történetét, amin közösen végigmentek, ahogy az őseik éltek, mivel jelenleg amit Karácsony Gergely tesz, azzal szembemegy a gyökereivel - nyilatkozta az Echo TV-nek Karácsony László. Karácsony Gergely bátyja hangsúlyozta, családjuk története, háttere nagyon eltér Karácsony Gergely gondolkodásmódjától. Arról is beszélt, ő részt vett március 15-én a Békemeneten, miközben testvére az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a szoci szavazók előtt tartott beszédet. Véleménye szerint a Békemenet a hagyományos értékek melletti kiállást jelenti, amely a család számára is fontos.Gyurcsány már nyíltan beszél a Jobbik-DK koalícióról
„Korlátozott mandátumú” szakértői kormányt el tud képzelni a Jobbikkal - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az atv.hu-nak adott interjúban. A beszélgetés során szóba került az is, hogy a DK-elnök ellenzéki győzelem esetén kit látna szívesen a miniszterelnöki székben. Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ellentmond Karácsony Gergelynek, hogy az alkotmányt nem lehet népszavazással eltörölni.Hollik: Karácsony, Vágó és a Soros-hálózat már lakásokat keres a migránsok betelepítéséhez
Ha április 8-án az ellenzék kerül hatalomra, akkor teljesíteni fogják a "Soros-hálózat" rendelését, és nemcsak a kerítést bontják le, hanem beengedik a bevándorlókat, akiket többek között budapesti lakásokba fognak betelepíteni - jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden újságírók előtt.Karácsony visszahozhatja a vizitdíjat és a fizetős egészségügyet
Karácsony Gergely és a szocialisták az egészségügyben is ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták, mivel miniszterjelöltjük, Komáromi Zoltán, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésének elkötelezett harcosa, aki több mint egy évtizede küzd a fizetős egészségügyért és az egészségügy privatizációjáért – hívja fel a figyelmet a Fidesz, közleményében.Ajánljuk még

















