Pesti Srácok

karanténvlog

Az újkommunisták számára a vallás, kereszténység és a nemzet még mindig szitokszó – Soltész Miklós államtitkár a Karanténvlogban

Magyar ugar 2022 január 8.
Eltelt egy újabb év, ismét itt a Karanténvlog, és hiába próbáltunk tiszta lappal nyitni, az ellenzék már január elején gondoskodott arról, hogy megmaradjunk a szokásos attitűdünknél: dühöngve röhögtünk egyet. Ebben Szabó Gergő és állandó vendégei, Szalai Szilárd és Dezse Balázs nagy segítséget kapott Soltész Miklóstól, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárától. Az ellenzék közös szeánszot rendezett január elején, ahol a kínlódó népszavazásukat igyekeztek népszerűsíteni, amely szerintük a kormányváltás előszobája. A választás évét is eltévesztő Dobrev és Karácsony csupán a szélsőbaloldali mantrában jeleskedtek, de Soltész Miklós rámutatott egyéb hiányosságaikra is. A műsorban szerepet kapott a nagy csapaton kívül Bangóné Borbély Ildikó is, a szocialisták nagy gyűlölködője, aki a határon túli magyarok ellen hergelt már 2004-ben is, most pedig a kormány családpolitikáját támadta. Szóba került a régi és új kommunisták által már évtizedek óta hangoztatott aljas toposz is, miszerint a vallás elavult dolog, az egyházak csupán néhány idős embert vonzanak, erre pedig a csattanós választ adtak a műsor résztvevői, akik együtt nézték meg a 2021-es adventi flashmob egyik részletét, ahol számtalan fiatal énekelt együtt a Mátyás-templomnál. A kommunisták számára láthatóan minden maradt a régiben, a nemzet, a kereszténység csupán szitokszó, a rombolásban élik ki magukat, máshoz nem értenek.

Bangóné keményen nekiesett a családtámogatási rendszernek, szerinte a baloldal ezt jobban csinálná (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2022 január 7.
Itt az újév, vettünk egy nagy levegőt és elöntött bennünket a szeretet minden embertársunk iránt, aztán hirtelen jött a kalapács baloldalról és jól fültövön vágott bennünket, ahogy megláttuk a sokszínű ellenzék közös performanszát. A szivárvány minden színe is kevés lenne ahhoz, hogy leírjuk ezt a csodálatos csapatot, akik láthatóan mindenféle rendszer és szervezettség nélkül beszéltek hetet-havat össze, köztük a szélsőbaloldali retorikát előtérbe helyező Karácsony Gergely, de az igazi fennköltséget akkor érezte a Karantén, amikor Márki-Zay kezdett beszélni. Ez rögvest meg is ihletett bennünket, hiszen a kormányváltást hangoztató horda semmi újdonságot nem tudott mutatni azon kívül, hogy új ostobaságokkal öklendezte tele az étert. A Karanténban itt lesz velünk az újból színre lépő, nagyot pihenő Dobrev Klára, akinek akár új feladatok is kinézhetnek, ha Zajos Peti tovább vágja maga alatt a fát. Abban pedig jó a baloldal miniszterelnök-jelöltje, hiszen a fideszes nyugdíjasok talán egy horrorfilmben sem halnak meg ennyiszer és ennyien, mint a vásárhelyi guru hagymázas gondolataiban. Megvillan hosszú idő után Bangóné is, hiszen a határon túli magyarok nagy gyűlölője most a családtámogatási rendszer ellen veti be viperamérgét a szokásos felkészültségével és visszafogottságával. A tények, számok és a valóság most is csak fölösleges sztárallűr a szocialista politikusnál, akinél mélyebbre csak Jakab Péter került mai adásunkban. A Jobbik viharvert elnöke szereptévesztésében főnöki beszédet tartott az ATV-ben, képzelt beszélgetéseivel próbálva meg csökkenő ázsióját legalább picit visszatornázni, de erre annyi esélye van, mint 1945 áprilisában a német csapatoknak Berlin megvédésére a szovjetek ellen: semmi. Nézzétek ma is a Karantént, nem fogtok csalódni!

Nő a tét: idén sem hagyott alább az ellenzék magyargyűlölete és hagymázas álmodozása – best of Karanténvlog 2021

Magyar ugar 2022 január 1.
Eltelt ismét egy év, az ellenzék azonban cseppet sem lett bölcsebb az elmúlt időben, a hergelésfaktort azonban sikerült még erősebbre csavarniuk. A Karanténvlog ezeket a néha vicces, néha csupán dühítő és gyomorforgató pillanatokat igyekezett idén is megénekelni, a vlogot pedig péntek esténként a műsor követte a Pesti TV-n, ahol este 20 órakor élőben beszélgetett Szabó Gergő és két állandó vendége, Szalai Szilárd és Dezse Balázs az aktuális anomáliákról. A csapat minden héten kiegészült egy-egy vendéggel, akikkel a srácok együtt elemezték Gyurcsány, Dobrev, Márki-Zay, Fegyőr és a többi felforgató tevékenységét. Az év legérdekesebb beszélgetéseiből állítottunk össze nektek egy rövid etűdöt, ahol láthatjátok és hallhatjátok Tuzson Bencét, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkárát, aki részletesen beszél a szocialisták álságos migránspolitikájáról és a nemzet valódi problémáiról, valamint az elért eredményekről. Itt lesz Nagy Feró is, aki sajátos humorával vesézte ki a baloldal hatalmas szabadstrandőrületét, valamint Deák Dani is, aki szokásos tűpontos elemzésével mutatott rá a Momentum komolytalanságára és ürességére. Végül Szatmáry Kristóf, fideszes országgyűlési képviselő és Gyurákovics Andrea, Ferencváros fideszes önkormányzati képviselője beszélt a DK hazaárulásáról, valamint Márki-Zay hagymázas gondolatairól. Nézzétek ma is a Karanténvlogot és boldog, békés újévet kívánunk mindannyiótoknak! Találkozzunk 2022-ben is!

Gyagyás Tódik és hatalomról álmodozó Gyurcsány-klán – ilyen volt 2021 a Karantén szerint

Magyar ugar 2021 december 31.
2021-ben is rengeteg munkát adott a Karanténnak az ellenzék, amely hétről-hétre bizonyította, hogy nem tud alternatívát nyújtani a jelenlegi kormányzattal szemben, csupán hergelnek, irigységet táplálnak az emberekben, és vízió nélkül szórják a gyűlöletet a magyar emberek közé. A Karantén nem is tudott mindig minden aljas mozzanatot elétek tárni, de igyekeztünk megmutatni a szavakban minden szépet megígérő ellenzék fonák oldalát, az üres és sötét belsőt, a lélektelen hatalomvágyat és a rettentő ostobaságot. Akik követték péntekenként a vlogot, tudják, hogy Márki-Zay, Gyurcsány, Dobrev, a nulla felé konvergáló MSZP és a hazáját külföldön árusító Momentum voltak a főszereplők, egy-egy vicces és néha kissé erős betét kíséretében visszatérő vendégként riogattak titeket. Ebből az éves termésből állítottunk össze nektek egy rövid csokrot, melyben találkozhattok Dobrev Klárával, Gyagyás Tódival és a fenséges Henceggel, azaz Kész Zoltánnal és Márki-Zay Péterrel, de felvidítja a Szilvesztert a nagy tudású városromboló, Karácsony Gergely és a korrupció ellen nagy hangon harcoló, korrupciós botrányba keveredett Cseh Katalin is. Végül szót ejtünk a magyar futballválogatott Európa-bajnoki helytállásáról is, valamint arról, hogy a szivárványos propaganda már a fociba is beette magát. Vigyázzatok magatokra, találkozzunk jövőre is, nagyon boldog újévet kívánunk mindenkinek!

A semmittevő, még a főpolgármester-helyettesi posztról is kirúgott Dorosz Dávid rákosista módon fenyeget, és országgyűlési képviselő akar lenni (videó)

Magyar ugar 2021 december 18.
Közeledik a karácsony, azonban a szeretet ünnepe a politikában nem tud gyökeret verni, csupán a számító és pánikot keltől szólamok érkeznek az egyesült ellenzék soraiból, a pozitív üzenetek ismét elmaradtak, ahogy ezt szomorúan tapasztalták a Karanténvlogban Szabó Gergőék. Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett most Bokor Gábor, a PestiSrácok.hu újságírója egészítette ki a csapatot, akivel tételesen kibeszélték a srácok a hét történéseit. Elsőként Márki-Zay "kapitány" került sorra, aki egyre kétségbeesettebben magyarázza milliókat dehonesztáló kijelentéseit, semmilyen megbánást nem tanúsítva, a csillagot is letagadva az égről. Márki-Zay egy lakossági fórumon a trágyával etetett gombák kitételt próbálta megmagyarázni, hasonló meggyőző erővel, mint amikor egy óvodás tagadja le, hogy bekakilt, miközben sáros a pálya. A Karanténvlogban a kapkodó, pánikban levő, de azért ordasakat hazudozó DK is szerepet kapott, akik félárbocon hergeltek a kormány járványpolitikája ellen, érveik ugyanis nem voltak. Dorosz Dávid volt főpolgármester-helyettes ismét kinyitotta a száját, ez pedig sok örömmel nem kecsegteti a normális embereket, hiszen Dorosz semmihez sem ért a felforgatáson kívül, még saját baloldali haverjai is megszabadultak tőle, hiszen a fővárosból távoznia kellett. Gondolhatjátok, hogy milyen szintű szakértelem rejtőzhet Dorosz agyában, ha még a nem túl magasra rakott mércét sem tudta megugrani Budapest vezetésében, most azonban teli szájjal szidja a kormányt és a körzet képviselőjét, Tuzson Bencét, aki ellen indulni fog áprilisban országgyűlési képviselőjelöltként. Végül Jakab Péter is szerepet kapott a műsorban, aki egyre inkább megfáradva hergel a kormány ellen, elárulva azokat, akik valaha jobboldali pártként szimpatizáltak a Jobbikkal, hiszen a pártot véglegesen Gyurcsány karmaiba taszította. Nézzétek most is a Karanténvlogot!

Cseh Katalin levezette, hogy a belarusz-lengyel határon balhézó migránsokért is Orbán Viktor a hibás – Szatmáry Kristóf a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 december 11.
Pénteken este Szatmáry Kristóf, fideszes országgyűlési képviselő volt a Karanténvlogban Szabó Gergő vendége. Szalai Szilárd és Dezse Balázs állandó vendégek szokás szerint a elfoglalták helyüket és a srácok így négyen néztek nagyot a XVI. kerületi listázós, szélsőbaloldali Vajda Zoltán eddigi ténykedésén, fenyegetésein, aki Szatmáry Kristóf ellenfele volt az előző országgyűlési választáson, ahol kikapott és most újra megméreti magát. A Karanténvlog nem hagyhatta ki Márki-Zay újabb rettenetes taplóságait sem, aki minden megszólalásával milliókat sért meg és idegenít el magától, miközben kőkemény baloldali mantrát böfög föl. Így tett most is, amikor a magyar óvodásak LMBTQ-érzékenyítése került szóba, amit álproblémának tart a baloldal miniszterelnöke. Ismerjük ezeket a baloldali álproblémákat, ilyen volt a 2015-ös migránsválság is, valamint minden olyan válsághelyzet, amely magyar embereket érintett. A műsorban a magyart a magyar ellen uszító DK-s Arató Gergely újabb undorító uszítása is helyet kapott, melyet ugyancsak nem hagytak szó nélkül a résztvevők, ahogy kapott hideget-meleget Jámbor elvtárs és a szocialista Hiszékeny Dezső is, akik a CSOK-ot becsmérelték, cserében egy zavaros kommunista maszlagot igyekeztek lenyomni a magyar emberek torkán. Végül nem maradhatott ki Cseh Katalin sem, aki belpolitikai, külpolitikai és gazdasági szakértőként is debütált, de a baráti ATV stúdiójában is sikerült zavarba hozni a csaknem ötmilliárdos uniós pénzt zsebre tevő momentumos politikust, aki zavar nélkül hazudott bele a kamerába. Egy dolgot viszont megtudtunk tőle: a lengyel-belarusz válságért is Orbán Viktor a hibás. Megéri megnézni a Karanténvlogot!

A DK-s Arató Gergely a határon túli magyarok ellen hergel, miközben a kormányt vádolja a magyar összetartozás elárulásával (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2021 december 10.
Széles ismét a paletta, az ellenzéki megmondóemberek bőven ellátták a Karantént mesteri munícióval, amelyeken időnként idegeskedünk, néha a fejünket fogjuk, máskor jókat nevetünk. Alapvetően mégis szánalmas, hogy – sajátos módon kínálva alternatívát – például Gyurcsány Ferenc hű csatlósa, Arató Gergely nem tud leszakadni a határon túli magyarok iránti hergeléssel. Furcsa egy magyarországi pártnál arra hivatkozni, hogy magyargyűlölő; 2004. december 5. óta tudjuk, hogy Gyurcsányék ezt büszkén vállalják is, sőt, minden alkalommal igyekeznek egy lapáttal rátenni a gusztustalan szólamokra. Nem maradhatott ki a Karanténból az a Márki-Zay Péter sem, aki még mindig igyekszik minél erősebben megsérteni a fideszes szavazókat, majd fennhéjázva szólítja fel őket, hogy szavazzanak rá. A nemzet Zajos Petije közben azt sem felejti el, hogy az ovis LMBTQ-propaganda veszélyeit bagatellizálja és hülyeségnek tartsa, de egy jó fasisztázásra is futja az önimádó hódmezővásárhelyi politikusnak. Nem hagyhattuk ki a csok ellen hörgő kőkomcsi Jámbor Andrást és kedves barátját, a szocialista Hiszékeny Dezsőt sem, akik nyugodt arccal adták el a csok fölöslegességét, amit egy szélsőbaloldali maszlaggal és ígéretcunamival fejeltek meg. Végül igazmondó Cseh Katalin is a hálónkba került, aki a baráti ATV stúdiójában mutatta meg, hogy belpolitikai és külpolitikai szakértő egyben, sőt gazdasági tudor is, csak éppen a kérdésekre nem tud válaszolni, a közel 5 milliárd forintos uniós pénzzel kapcsolatban pedig zavartan hadovált, tagadva mindent, még azt is, hogy bármi történt volna az ügyben. Érthető: egy több szervet magába foglaló nyomozás és a házkutatás az egyik telephelyükön nyilván kívül esik az érdemi események halmazán. Ma sem fogtok unatkozni!

Márki-Zay és hű fegyverhordozója, Gyagyás Tódi teljesen indiszponáltan, és magát lejáratva KÉSZül a hatalomátvételre

Magyar ugar 2021 december 4.
A péntek esti Karanténvlog most sem maradt izgalmas témák nélkül, Szabó Gergő és állandó vendégei ismét lubickoltak az ellenzék hülyeségeiben. Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett most Gyurákovics Andrea ült a vendégszékben, a ferencvárosi önkormányzat fideszes frakcióvezetője pedig egyből alkalmazkodott a hangulathoz. A sok nevetést és szörnyülködést egyből Márki-Zay Péter és hű szolgája, Kész Zoltán prezentálta, akik csípőből hozták Gyagyás Tódi és a fenséges Henceg szerepét a Gumimacikból. Sajnos a szellemi szintjük hasonlósága mellett a rosszindulatuk már nem a mesehősökhöz tette őket hasonlóvá, hiszen ismét külföldre mentek hazát árulni, Putyin-bérencnek nevezve Orbán Viktort. Gyurákovics Andrea részletesen beszélt a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros viszontagságairól is, hiszen bő két év alatt az ellenzéki összefogás hazugságon és romboláson kívül nem nagyon csinált mást a kerületben. A Karanténvlog hangulatát a DK újabb gusztustalan hergelése tette teljesen szürreálissá, hiszen Gyurcsány egyik fegyverhordozója, Barkóczi elvtárs makogott arról, hogy a magyar embereknek már az alapvető karácsonyi étkekre sem futja idén az Orbán-kormány ténykedése miatt. Végül a Momentum egészségügyi hergelése és hazugsága, valamint Gurmai Zita újbóli őrületes perfomansza tette teljessé a műsort, hiszen az MSZP nagy futóbajnoka szerint a magyar emberek háromnegyede az uniós szegénységi küszöb alatt él. Nézzétek most is a Karanténvlogot, sokat fogtok nevetni!

Cseh Katalin ismét Brüsszelben könyörgött a genderelmélet magyarországi bevezetésének érdekében és a "szélsőjobboldali" magyar kormányt szidta – Harrach Tamás a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 november 27.
Ha péntek este 20 óra, akkor Karanténvlog a Pesti TV-ben, ahol Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd beszélget időnként dühöngve, időnként jókat nevetve az ellenzék őrültségein. Most péntek este Harrach Tamás, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, választókerületi elnök volt a srácok vendége, aki őszintén beszélt Angyalföld ügyes-bajos dolgairól, a szinte megdönthetetlen szocialista uralomról, és arról, hogy milyen ügyesen adja elő Tóth József MSZP-s polgármester saját vívmányaként a kormányzati pénzek kerületi felhasználását. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése természetesen téma volt a Karanténvlogban, hiszen Karácsony Gergely még magához képest is bizonytalanabb volt, ám az egyértelmű tények tagadását azért nem adta fel, még akkor sem, amikor Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke kőkeményen felelősségre vonta és helyretette a baloldali főpolgármestert. A műsorban helyet kapott a hetekig pihentetett Dobrev Klára is, hiszen Gyurcsány felesége újult erővel hazudott és ígérte le az égről az összes csillagot, ám egy kis fenyegetésért sem ment a szomszédba. Végül a vergődő szocialista hergelők és a Brüsszelben ismét hazát áruló Cseh Katalin is figyelmet kapott, aki az uniós pénzek nagy barátjaként most épp szélsőjobboldalozott és a genderelméletet akarta lenyomni a magyar emberek torkán az EU segítségével. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!

Akár az ötvenes években: Jakab Péter értelmiségi találkozót hívott össze, de kisnyilas keretlegényként hőbörgött és fenyegetett (Karanténvlog)

Magyar ugar 2021 november 20.
Rendhagyó csapattal állt fel a Karanténvlog ezen a pénteken, hiszen Szabó Gergő, Szalai Szilárd és Dezse Balázs mellett Bokor Gábor, a PestiSrácok.hu újságírója volt a negyedik vendég. A srácok el voltak kényeztetve, hiszen igazi gyöngyszemek kerültek terítékre ezen az estén. A legszínesebb pillanatot talán Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke szolgáltatta, aki zenei díjat alapított és gegbe illő önégetést csapott egy spontánnak beállított telefonbeszélgetés során, ahol az 5 százalék alatt álló párt vezetője úgy próbált fiatalokat megszólítani, hogy a karácsonyi ünnepélyeken előadott gitározásáról elmélkedett. Nála talán csak Jakab Péter villant nagyobbat, aki az értelmiséget hívta össze, mindezt egy igazi szélsőjobboldali keretlegény sármos attitűdjével. A Karanténvlog lecsapott Márki-Zay Péterre is, aki még mindig nem állt le a rezsinövelés ostoba szajkózásával, valamint az összeomlóban lévő német klímastratégia majmolásával, miközben a DK hergelési szintjére süllyedt. De ha már Gyurcsány pártja szóba került, természetesen a DK is szerepet kapott a műsorban, hiszen Arató Gergely, Feri egyik régi csatlósa a Fidesz által elkövetett választási csalás lehetőségéről beszélt, valamint aljas módon kijelentette, hogy amennyiben a Fidesz–KDNP nyeri az országgyűlési választásokat, azt csak csalás útján tudja elérni. Nézzétek most is a Karanténvlogot!
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.