karmelita kolostor
Ismét megrohanták volna a Karmelitát a diáktüntetők, csak menet közben elfogytak (Videó)
Csütörtökön a Belügyminisztérium előtt próbáltak rendszert dönteni a diáktüntetetők, akik a mérsékelt érdeklődést észlelve inkább spontán utcabálba fojtották bánatukat. A szokásos rigmusok skandálását követően az apátiába fulladó utcabuliból néhányan inkább mégis a Karmelita kolostor felé vették az irányt, útközben azonban elfogyhatott a maradék lelkesedés is: stábunk csak a keddi virrasztás után csomagoló négy diákkal – és a tüntetőket messze meghaladó számú turistával – találkozott a Várban. Ők azt mondták, nem szívesen látták volna a minisztériumnál demonstrálókat, mivel azok egy része erőszakos tüntető, ráadásul a politika is beférkőzött a soraikba. Jelen esetben mondjuk inkább kiférkőzött, hiszen Hajnal Miklós például már a rendezvény hivatalos programjának kétharmadánál sietve távozott a tüntetésről. Úgy tűnik, lassan a Momentum is kinövi a demonstrációkat – ez pedig minden érintett kapcsán sokatmondó.Az esedékes Lilik mindig jó alapanyagok az esedékes kétharmadhoz
Az ember így elgondolkozik rajta időnként, hogy persze, érdemes szem előtt tartani, éppen mi is történik a világpolitikában vagy Magyarország aktuális közéletében és arról írnia vezércikkeit, de lássuk be, ezek a történések nem éppen kényeztetik el az egyszeri próbálkozót ezekben a hetekben.Hont András felhívta a figyelmet arra, hogy 2006-ban nem 17 éveseket küldtek előre randalírozni
A kormánypártisággal nem vádolható Hont András újságíró fontos dolgokra hívta fel az elvakult baloldaliak figyelmét a diáktüntetéssel kapcsolatban a közösségi oldalán. Az egyik az az, hogy 2006-tal ellentétben most 17 éveseket küldtek előre randalírozni, és ha csak egy fiatal is dobott követ a rendőrök felé, az untig elég ahhoz, hogy a saját életét tönkretegye. Fontos gondolat továbbá, hogy lehet példázni azzal, hogy Orbán Viktor is kordont bontott, amikor ellenzékben volt, és 2006-ban is történt erőszak, de ha ezekre rossz tettekként hivatkoznak, akkor most miért követendő példa?Volt rendőr dulakodott a Karmelitánál és még büszke is rá
Volt rendőrként meglepetésként érte, hogy a kordont védő egyenruhások előállították, miután saját bevallása szerint is az első sorban volt az egyik férfi, akit előállítottak a múlt heti kordonbontós tanártüntetés közben. Csőgör Péter tavaly nyáron még gazdasági főnyomozó volt Pest megyében, múlt héten már a kordont bontotta az első sorban.Kordont bontottunk reggel, éjjel, meg este! (Videó)
Ha van státusztörvény, akkor azért tüntetünk, ha nincs, akkor azért: újból kordont bontott a Momentum. Hiába ült le a kormány május 2-án egyeztetni a pedagógusokkal, hiába írták át a státusztörvényt a szakszervezetek követeléseivel összhangban, a Momentum lelkesedése nem csökkent. A kissé okafogyottá vált ügyben, amelyben már éppen csak a kordonos párt brüsszeli üdvöskéi gáncsolják a tanárok követeléseinek teljesülését az EP-ben, ismét megmutatták, mire képesek. Kedden ismét lebontották a kordont, és kitűzték a mostanra 7 pontra zsugorodott listájukat a Karmelita kolostor kapujára. Stábunk a megjelent momentumos politikusokat kérdezte a mostani és az előző akciókkal kapcsolatban, a vélemények hétpontosra zsugorodott listája azonban tovább lankadt. A momentumos politikusok ezúttal sem fejtették ki álláspontjukat, Hajnal Miklóson kívül, aki vélhetően a hajnali értelemben véve jogi diplomával is rendelkezik, hiszen megszakértette: nem sértették meg a gyülekezési törvényt a tüntetők azzal, hogy eltakarták az arcukat. Spoiler: de.Az LMP nem fog „a momentumos kordonbontáshoz hasonló attrakciókban” részt venni (Videó)
Ismét a karmelita kolostornál randalíroztak a Momentum országgyűlési képviselői, akik Hadházy Ákossal és a párt szimpatizánsaival együtt ma reggel hét óra körül ismét lebontották a karmelita kolostor körül felállított kordonokat. A negyven-ötven fős csapat az Európa-nap alkalmából uniós zászlóval vonult a helyszínre, majd a kordonok lebontása után azokon ülve igyekeztek megakadályozni, hogy ne lehessen helyreállítani – írja a Magyar Nemzet.Büntetőfeljelentést tesz az építési kordont megrongálók ellen a rendőrség
Be nem jelentett gyűlést tartottak 2023. május 9-én a főváros I. kerületében, a Karmelita kolostornál – írja a police.hu közleményében, kiemelve: a résztvevők az építési területet határoló kordonelemeket lehajlították, ledöntötték, összekötő tartóelemeket vágtak át.Reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett erőlködésének tűnik a kordonbontás Havasi Bertalan szerint
A Momentum politikusai Hadházy Ákossal kiegészülve ma megint a Karmelita kolostornál bontották a kordont, majd ültek rá a kerítéselemekre, miközben Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Havasi Bertalan is megérkezett a munkahelyükre. A sajtófőnök személy szerint sajnálja az összegyűlt maroknyi embert és kétségbeesett erőlködésnek titulálta a politikusok akcióját. Havasi egyébként megjegyezte: rosszul esett neki, hogy nem köszöntek vissza a tüntetők.Kordonokkal táncoló baloldali képviselőkkel indult a nap a Karmelitánál (VIDEÓ)
A Momentum – Hadházy Ákossal kiegészülve – nem bír leállni: úgy tűnik, nincs jobb dolguk, mint hogy a Karmelita kolostornál lopják a napot. Ma reggel is ott kezdtek, amire még a rendőrök sem számítottak. A sok gyakorlásnak köszönhetően talán már vakon is tudnának kordont bontani, amit most is megtettek, majd diadalittasan ücsörögtek a lebontott kerítéselemeken.Ajánljuk még