kárpátaljai magyarok
A fényesre nyalt Zelenszkij-talp nyomában | Karanténvlog
Amikor Kollár Kinga nyílt hazaárulását láthattuk és hallhattuk, nem gondoltuk volna, hogy onnantól mások is előmerészkednek a sötétből és nyíltan vallják meg magyarellenességüket, miközben itt élnek Magyarországon. Ruszin-Szendi Ukránusz bőszen éltette NATO-üléseken az ukránokat, szinte már meg sem lepődtünk, ahogy a menekülésen és a hazudozáson sem, ám most megérkezett a G-nap árulója, Vörös Szabolcs, a Válasz Online hivatalos talpnyalója, aki egy elképesztően alákérdező interjút készített Volodimir Zelenszkijjel. Talán csak a pálmaág hiányzott, amivel legyezgette az ukrán vezérürüt, de nem voltunk ott, lehet, hogy az is megtörtént. Vörös Szabolcs tökéletesen teret adott az ukrán fenyegetéseknek, cserében meg sem említette a kárpátaljai magyarok vegzálását, egyetlen kérdést sem ért számára a talpnyalás közepette. Azt azonban örömmel vette, amikor Zelenszkij megfenyegette hazánkat, még segített is neki. A Karanténvlogban a Los Angeles-i zavargásokkal is foglalkoztunk, ahol érthetetlen, hogy aki Mexikóból menekül az Egyesült Államokba, az miért lobogtat mexikói zászlót, miközben szétveri azt a helyet, ahol befogadták. Sajnos az is a baloldali, woke őrület velejárója, hogy a város és az állam baloldali vezetése az illegális bevándorlókat védi a helyi lakosokkal szemben. Önök is észrevették már, hogy megszálltuk Kárpátalját?
Félelmetes, magyarpéteri mélységű összeesküvés körvonalazódik Ukrajnában, azon belül is Kárpátalján, ahol az ukrán katonai elhárítás állítólag a magyar katonai elhárításnak jelentő kémeket fogott el. Bűnösségük egyértelmű, ugyanis az eddigi információk szerint a környéken járva-kelve megfigyeltek dolgokat, beszélgettek más emberekkel, sőt, dobpergés, tratatata, az egyiküknél még egy mobiltelefont is találtak. Ha netán Ruszin-Szendi Romulusz is adott tanácsokat az ukránoknak megboldogult vezérkari főnök korában, akkor nagyobb összegben fogadhatunk arra, hogy akár még kémtollak is előkerülhetnek a játszmában. Magyar B. Tamás: olyan háborúban pusztul el a kárpátaljai magyarság, amelyben semmi keresnivalójuk nincs | Karantén EXTRA
Immár harmadszorra beszélgettem Magyar B. Tamás haditudósítóval, aki Fronthelyzet és Hátország csatornáin naponta osztja meg az orosz-ukrán háború legújabb fejleményeit és a geopolitikai helyzet változásait. Mostani beszélgetésünk bő egy órásra sikerült és még így is rengeteg minden bennünk maradt. Sajnos szomorú kötelességünknek tettünk eleget, hiszen Tamás egy kárpátaljai magyar férfitól kapott egy levelet, amelyben fia elvesztéséről ír, aki az orosz-ukrán háborúban, a donyecki fronton esett el. A kárpátaljai férfi fiát kényszersorozás folyamán küldték a frontra, ahol néhány nappal ezelőtt adta vissza lelkét a Teremtőnek. A magyar nemzeti érzelmi fiú halála felhívja a figyelmünket egy olyan háború borzalmaira, amelynek ki sem kellett volna robbanni és amelyben a kárpátaljai magyaroknak semmi keresnivalója nincs, valamit rámutat az erős gerincű magyar édesapa fájdalmaira is. Tamással ezt követően a nyugat-európai liberális fősodor háborúimádatáról beszéltünk, hiszen legutóbb magát értelmiséginek csúfoló, 500 félnótás nyílt levelet írt, melyben Európa minden erejét az ukrán frontra akarja küldeni. Az aláírók között ott van többek között a régi SZDSZ-es Magyar Bálint, vagy a magyargyűlölő Guy Verhofstadt, korábbi belga miniszterelnök is, akik eddig mindig a békéről és az elfogadásról papoltak. Az természetesen nem zavarja az ostoba légvárépítőket, hogy 180 ezer fő milyen elképesztően kevés (pedig ez Európa minden ereje), főleg, ha megnézzük, hogy jelenleg Oroszország mintegy másfél millió katonával vesz részt az ukrajnai hadműveletben, akiknek a fele a hátországban várja a parancsot. Végül a front jelenlegi helyzetéről, a kurszki ukrán összeomlásról és a Trump-Putyin viszonyról, az öngyilkos ukrán politikáról is beszélgettünk, ne hagyjátok ki az adást! "Halálsorra szántak minket" | Szívbemarkoló levél egy kárpátaljai magyar édesapától, akinek a fia néhány napja esett el az ukrán fronton
Magyar B. Tamás Youtube-csatornáján jelent meg az a videó, melyben Tamás egy megható és szívbe markoló levél tartalmát osztotta meg a nézőkkel. Egy kárpátaljai magyar édesapa szívszaggató története tárul elénk, akinek a fia nemrégiben esett el a donyecki fronton. Magyarként, értelmetlenül halt megy olyan háborúban, amelyhez semmi köze nem volt, egy olyan hadsereg kötelékében, mely számtalanul ontja a húsdarálóba, a biztos halálba a kiképzetlen, ártatlan embereket. A semmiért. Ennek a háborúnak el sem lett volna szabad kezdődnie, de az biztos, hogy már évekkel ezelőtt véget kellett volna érnie. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.