kárpátaljai magyarok
Isten megbocsát, az ukránok nem?
Ezzel a hangzatos, nagyképű és elképesztően undorító fenyegetéssel várták egyes ukránok Szijjártó Péter látogatását. A gyűlölködő, gyilkossággal fenyegető véglények természetesen a Jóisten fölé helyezték magukat (ez a minimum), de a robbantással, gyilkolással történő ijesztgetés mutatja, hogy mekkora és milyen mélységű gond van egyes ukránok szívében és lelkében. Láthatóan azt sem tudják elviselni, ha valaki nem fogadja el minden gondolatukat és saját nemzeti érdekeit tartja szem előtt az ukrán helyett, ráadásul nem hajbókol előttük. Magyarország pedig nem az az ország, aki elfelejtené, hogy elsősorban a magyarokért rendelkezik felelősséggel, legyenek akár Kárpátalján, akár bármelyik határon túli területen vagy az anyaországban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter természetesen nem hátrált meg, hanem elment Ungvárra, tárgyalt az ukrán féllel, az ukránok pedig mégsem nőttek nagyobbra, mint a Jóisten. Mert minden bűnt az Isten sem bocsát meg. Kárpátalja vezekléstörténete egyetlen bűne miatt: amiért magyar maradt – Bemutatkozott a „Küzdelem a megmaradásért. A kárpátaljai magyarok (1944–2022)” című tanulmánykötet
„1944-ben a kárpátaljai magyarságot megtizedelték és úgy megfélemlítették, hogy joggal gondolhatta azt a szovjet hatalom, hogy a magyarok soha nem fogják felemelni a fejüket” – hangzott el a „Küzdelem a megmaradásért. A kárpátaljai magyarok (1944–2022)” című tanulmánykötet pénteki bemutatóján, amely önmagában csattanós választ ad az akkori szovjet vezetés elképzeléseire. A kötet angol nyelvű változatát tavaly novemberben mutatták be abból a célból, hogy Európa és a világ szakmai tényanyagokkal alátámasztva ismerhesse meg a kárpátaljai magyarság hányattatását, időközben felmerült azonban, hogy a magyar nyelvű olvasók számára is viszonylag kevéssé bemutatott a közösség és sorsa. Mint a magyar nyelvű kötet megjelenése kapcsán tartott sajtótájékoztatón kiemelték, a kárpátaljai magyarságot 1919-től előbb csehszlovákká, majd 1944-től szovjetté, végül 1991-től ukránná akarták átformálni, ugyanakkor, kitartott és kitart „a megfélemlítések, az elhurcolások, a jogfosztások ellenére, anyanyelvüket, kultúrájukat, hagyományainkat, de mindenekelőtt a szülőföld szeretetét megtartva és őrizve az utókor számára”. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.