kárpátaljai magyarok
Zsigeri magyargyűlölet: a magyar kisebbséget segítő hagyományőrzőket utasítottak ki Ukrajnából, kémnek titulálva őket
Az ukrán állam ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy semmi köze nincs Európához és nem is akar odatartozni. Folyamatos magyarellenes akciói csupán a zsigeri és kicsinyes gyűlöletet közvetítik, amikor magyar nemzetiségű embereket csupán azért támadnak, hurcolnak meg szülőföldjükön, mert magyarok, és nem bánnak finomabban az anyaországból érkező honfitársaikkal sem. A gyomorforgató sztálinista gondolkodás sorába remekül illeszkedik a legutóbbi példa, amelyet Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója osztott meg pár napja Facebook-oldalán. Az anyaországból érkező, a Petőfi program keretében Kárpátalján tartózkodó, hagyományőrzéssel, néptánccal, kultúrával foglalkozó magyar fiatalokat bélyegzett meg az ukrán állam: nem hosszabbították meg a vízumukat, gyakorlatilag kiutasítva őket Ukrajna területéről. A vegzálásuk már korábban kezdődött, most pedig el kell hagyniuk azokat a magyar gyermekeket és családokat, akik megszerették őket, és akikkel együtt őrizték és építették a magyar kultúrát és hagyományokat. Az értelmetlen, fölösleges és primitív magyargyűlölet hatósági szintekről érkezik tehát, tovább hergelve és borzasztó példát mutatva az ukrán átlagembereknek. A kárpátaljai Tiszakeresztúrra vitt adományokat karácsony előtt a PestiSrácok.hu csapata (PS-videó+képgaléria)
A PestiSrácok.hu csapata idén Kárpátaljára vitt adományokat: stábunk Tiszakeresztúrra látogatott, mely Beregszász mellett található. A kis falu mintegy ezer lakost számlál, rengeteg a nélkülöző. Portálunk tíz családnak tudott most segíteni, akik elsősorban tartós élelmiszert kaptak; jól jött karácsony előtt a lisztből, cukorból, tésztából, konzervekből és egyéb alapélelmiszerekből álló csomag, emellett a 30 kis magyar óvódásnak is vittünk egy-egy karácsonyi csomagot, valamint játékokat. Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere fogadott bennünket, aki elmondta, hogy Tiszakeresztúr mellett található a körülbelül négyszáz lelkes Karácsfalva, a két településnek pedig közös polgármesteri hivatala van, így az ő hivatala igazgatja a másik kis falut is. Nem könnyű ma magyarnak lenni Kárpátalján, azonban az ott élő magyar emberek szerényen és mégis büszkén viselik sorsukat. Nézzék meg a helyszínen készített videónkat!