Pesti Srácok

Zsigeri magyargyűlölet: a magyar kisebbséget segítő hagyományőrzőket utasítottak ki Ukrajnából, kémnek titulálva őket

null

Az ukrán állam ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy semmi köze nincs Európához és nem is akar odatartozni. Folyamatos magyarellenes akciói csupán a zsigeri és kicsinyes gyűlöletet közvetítik, amikor magyar nemzetiségű embereket csupán azért támadnak, hurcolnak meg szülőföldjükön, mert magyarok, és nem bánnak finomabban az anyaországból érkező honfitársaikkal sem. A gyomorforgató sztálinista gondolkodás sorába remekül illeszkedik a legutóbbi példa, amelyet Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója osztott meg pár napja Facebook-oldalán. Az anyaországból érkező, a Petőfi program keretében Kárpátalján tartózkodó, hagyományőrzéssel, néptánccal, kultúrával foglalkozó magyar fiatalokat bélyegzett meg az ukrán állam: nem hosszabbították meg a vízumukat, gyakorlatilag kiutasítva őket Ukrajna területéről. A vegzálásuk már korábban kezdődött, most pedig el kell hagyniuk azokat a magyar gyermekeket és családokat, akik megszerették őket, és akikkel együtt őrizték és építették a magyar kultúrát és hagyományokat. Az értelmetlen, fölösleges és primitív magyargyűlölet hatósági szintekről érkezik tehát, tovább hergelve és borzasztó példát mutatva az ukrán átlagembereknek.

Gyomorforgató élmény azt látni, amikor egyeseket csupán a származásuk miatt bélyegeznek meg. Így volt ez a múltban és sajnos így van ez a jelenben is, azonban, ahogyan a múltra emlékezni kell, a jelenről sem szabad megfeledkezni. A XXI. századi Európában kevés helyen beszélhetünk már olyan szintű nemzetiségi elnyomásról, amilyet a kárpátaljai magyaroknak kell elszenvedniük manapság a soviniszta ukrán államtól. A magyar nyelvtanítás elleni támadás, a folyamatos provokáció és a kommunista időszak legsötétebb korszakait idéző nyílt és fentről támogatott magyargyűlölet nap, mint nap szembesít mindannyiunkat azzal, hogy tényleg van még mi ellen síkra szállni, amikor az emberi jogokról, elfogadásról és egyenlőségről beszélünk.

A mintegy 150 ezer főnyi kárpátaljai magyarságnak egy komoly bűne van: ott merészel élni több, mint ezer éve a Kárpátok vonulatai alatt. Hányattatott sorsuk ma sem kerüli el őket; jelenleg az ukrán állam az oroszokkal zajló folyamatos összetűzéseit, a Krím elvesztését sokszor a magyar kisebbségen torolja meg. Ez történt most is, amikor a Petőfi program keretében Kárpátalján tartózkodó több fiatal magyar hagyományőrző vízumát egyszerűen nem hosszabbították meg az ukránok. Kiderült az is, hogy már korábban vizsgálták, vegzálták őket, végül kvázi kémként, nemkívánatos személyként kell elhagyniuk a magyar gyermekeket, akiket népzenére, néptáncra, hagyományőrzésre, nyelvtanulásra oktattak. Dupka György így írt a méltatlan helyzetről Facebook-oldalán:

PestiSracok facebook image

Látható tehát, hogy az anyaországi ösztöndíjasok milyen alávaló és az ukrán állam alapjait megrengető összeesküvésben vettek részt: magyar gyermekekkel foglalkoztak magyar nyelven, táncokat oktattak és népzenével foglalkoztak. Ez elég volt a kommunista reflexeket tökéletesen kezelő ukrán hatóságok számára, hogy kegyetlenül odalépjenek. Dupka György így folytatja:

Nyolc Petőfi-programos fiatalnak kell tehát befejeznie kárpátaljai munkáját, akik Ungváron, Szolyván, Beregrákoson, Beregszászon, Tekeházán, Aknaszlatinán és Rahón foglalkoztak a szórványmagyarságban élő gyermekekkel. Ez a soviniszta és kommunista ukrán gyakorlat több száz magyar gyermeket fosztott meg attól, hogy anyanyelvén énekelhessen, tanulhasson és még jobban megismerje a magyar hagyományokat. Az ukrán hozzáállást tükrözi a legutóbbi incidens is, amiről a karpatalja.lap.net számolt be, amikor részeg ukrán turisták ordítoztak és kötekedtek a magyar eladókkal a beregszászi Márton-napi fesztiválon. Mint kiderült, a részeg nő a kürtőskalács-árusokat szidalmazta, amiért állítólag azok magyarul szóltak hozzá. Az eladók bűne az volt, hogy nem találtak ukrán kifejezést a "kürtőskalács" szóra, mire a soviniszta és magyargyűlölő ukrán nő ezt ordította nekik:

A felelőtlen és öncélú kisebbségellenes politika tehát sűrűn termeli rohadt gyümölcseit, a magyar kisebbség egyszerűen támadás alatt áll Ukrajnában, nekünk pedig kötelességünk szót emelni értük és minden lehetséges eszközzel megvédeni őket az ukrán állam brutalitásától és gyűlöletre uszító politikájától.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.