magyar hagyományok
Zsigeri magyargyűlölet: a magyar kisebbséget segítő hagyományőrzőket utasítottak ki Ukrajnából, kémnek titulálva őket
Az ukrán állam ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy semmi köze nincs Európához és nem is akar odatartozni. Folyamatos magyarellenes akciói csupán a zsigeri és kicsinyes gyűlöletet közvetítik, amikor magyar nemzetiségű embereket csupán azért támadnak, hurcolnak meg szülőföldjükön, mert magyarok, és nem bánnak finomabban az anyaországból érkező honfitársaikkal sem. A gyomorforgató sztálinista gondolkodás sorába remekül illeszkedik a legutóbbi példa, amelyet Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója osztott meg pár napja Facebook-oldalán. Az anyaországból érkező, a Petőfi program keretében Kárpátalján tartózkodó, hagyományőrzéssel, néptánccal, kultúrával foglalkozó magyar fiatalokat bélyegzett meg az ukrán állam: nem hosszabbították meg a vízumukat, gyakorlatilag kiutasítva őket Ukrajna területéről. A vegzálásuk már korábban kezdődött, most pedig el kell hagyniuk azokat a magyar gyermekeket és családokat, akik megszerették őket, és akikkel együtt őrizték és építették a magyar kultúrát és hagyományokat. Az értelmetlen, fölösleges és primitív magyargyűlölet hatósági szintekről érkezik tehát, tovább hergelve és borzasztó példát mutatva az ukrán átlagembereknek. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.