katar
Katar többtucat tonnányi élelemmel segíti a szudáni lakosokat
Katar mintegy 40 tonna élelmet szállított a harcok által sújtott szudáni fővárosba, egyúttal 150 embert evakuált Kartúmból, miután pénteken ismét kiújultak a harcok a térségben - derült ki az AP hírügynökség helyszíni tudósításából.Katari egészségügyi minisztérium: a rovarok nem tartoznak az iszlám által megengedett élelmiszerek közé
A rovaralapú termékek nem felelnek meg az iszlám által megengedett (halal) étkezés szabályainak, ezért tilos azok fogyasztása – írta csütörtök esti közleményében a katari egészségügyi minisztérium.Kabinetfőnöke Eva Kailivel nyaralt, az előválasztáson Dobrev Klárának kampányolt a brüsszeli korrupciós botrány legújabb figurája
Szinte minden nap bővül a brüsszeli korrupciós botrány érintettjeinek listája. Ezúttal egy spanyol baloldali képviselő, Iratxe García Pérez, a szocialisták európai parlamenti frakcióvezetője került gyanúba, aki többször is együtt nyaralt és bulizott Eva Kailival, a botrány kulcsfigurájával. Pérez azonban nemcsak Kailivel ápolt szoros viszonyt, hanem Dobrev Klárával is.Katart nem szabad belerángatni az EP korrupciós botrányába
Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni katari külügyminiszter szerint országát nem szabad belerángatni az Európai Parlamentet érintő vesztegetési ügybe, mivel a vizsgálatok még folyamatban vannak. Hozzátette azt is, hogy csalódott az EP-ben.Öt perc – Karácsony „Kijivben”, a Momentum Novák Katalin irodájában járt (Videó)
Új év, új vlog a PS-en! Az Öt perc minden héten a legizgalmasabb eseményeket foglalja össze mellébeszélés nélkül, gyorsan, öt percben. Ha nincs több időd, hogy képbe kerülj a legfrissebb infókról, velünk biztosan nem kell csendben ülnöd a vasárnapi ebédnél! Ezen a héten Karácsony Gergely „kijivi” útjával foglalkozunk, ahol a főpolgármester a magyar embereket és nyelvünket is megtagadta, de a hét balfékjének kétes értékű díjáért is éles verseny volt. Részletek a videóban!Fizetett NGO-k, külföldi befolyás: az EP emberi jogi bizottságában gyűrűzik tovább a brüsszeli korrupciós botrány
Az Európai Parlament emberi jogi bizottságát (DROI) vezető szocialista EP-képviselő, Marie Arena egy katari utazást fogadott el, majd arról elfelejtett beszámolni, hogy a katari kormány fizette a repülőjegyeit és a szállodáját – számolt be a Politico. A szocialista képviselő asszisztensét hibáztatja, ugyanakkor az ügy rávilágít arra, hogy az Európai Parlament teljes emberi jogi bizottsága, és különösen annak szocialista szárnya nyakig benne van a „Qatargate” néven elhíresült korrupciós botrányban. A botrány miatt indult nyomozás során pedig az is kiderült, hogy a DROI emberi jogi vizsgálódásai, kritikái külföldi befolyásolás nyomására születhettek.VILÁGSZENZÁCIÓ! Ilyen még sosem történt azelőtt – Fiatal lányok pucérkodással hívták fel magukra a figyelmet egy focimeccsen (videó)
Argentína nyerte a labdarúgó-világbajnokságot, mielőtt azonban Lionel Messi átvette volna a világbajnoki címért járó kupát, a kamerák egy fiatal lányt rögzítettek, aki felsőjével integetett a győztes csapatnak. Ennek önmagában még nem lenne hírértéke, de a hölgy mindezt azzal a felsővel tette, amit pár másodperccel azelőtt még éppen viselt. A mutatványt követően mellette álló barátnője is beszállt az akcióba, ezzel börtönbüntetést kockáztatva. Tudniillik, a katari hatóság nem nézi jó szemmel az efféle mutatványokat (de attól még nézi).Ezt jelenti a "futballföldrajz" – Argentína Európát is képviselte
Vajon miként lesz Franciaország afrikai, és hogyan képviselheti egy dél-amerikai ország a fehér, keresztény Európát? Minden földrajzi abszurditásra választ kapunk, ha megnézzük a soron következő Hardcore Hobbistát, amelyben a műsor első részét kizárólag a vb-döntőnek és a körülötte tomboló balliberális hisztinek szenteltük. Vajon Afrika Franciaországba integrálása annyira sikeres, hogy ezentúl egyetlen afrikai születésűt se nevezhetünk afrikainak, ha a ballibsiken múlik? De akkor kik zavarogtak Franciaországban a múlt heti marokkói elődöntőjük után? A második részben pedig egy igazi fekete öves orosz propagandista, Nikolits Tamás volt a vendégünk, akivel az orosz–ukrán háború orosz narratívájáról beszélgettünk.A feketéknek van humorérzéke – a fehér liberálisoknak nincs
Végül nem afrikai csapat nyerte a vb-t. Sőt, kifejezetten fehér, keresztény és – legjobb tudomásunk szerint heteroszexuális – férfiakból álló csapat: Argentína. És van, aki ennek örül. A libsik pedig ettől szokás szerint vonyítanak. Akkor kezdtek sivalkodni, amikor Németh Szilárd kiposztolta a Facebook-oldalán, hogy fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok. És örült neki.Ajánljuk még