kegyelmi ügy
Mikor tüntettek az áldozatokért, elvtársak? – Politikai pedofília kommunista módra
Az ellenzék dühöng, mert szerintük még mindig nem kaptak megfelelő magyarázatot a köztársasági elnök kegyelmi döntésére, amit “joguk van tudni”, akkor is, ha nem. Az ugyanis nem elegendő számukra, hogy Novák Katalin és Varga Judit lemondott, mennek tüntetni, őket nem lehet elhallgattatni..! Igazságot szolgáltatnak, őszödi beszédhez hasonlítják a köztársasági elnöki kegyelemből kiindult ügyet, amit persze ők habosítottak fel annyira, hogy abból már eljutottak addig, hogy “Orbán Viktor mondjon le”. Ez egyébként nem újdonság a dollárbaloldal feketeöveseitől, hiszen minden demonstrációnak - témától függetlenül - ez a vége. És mi évek óta kénytelenek vagyunk eltűrni ebben a fene nagy diktatúrában, hogy gyűlölettől vezérelve randalírozzanak a fővárosban, leöntsék festékkel a Sándor-palotát, szidalmazzák az ország közjogi méltóságát, a kormányt, a miniszterelnököt, megdobálják a rendőreinket, törjenek-zúzzanak. Most is utcára vonulnak dühösen, mert "elegük van". Csak éppen a lényeget felejtették el: a gyermekeket, akik szexuális ragadozó(k) áldozatává válnak. Hol van mindabban, amit tesznek, az ő védelmük? És vajon hol voltak akkor, amikor a gyermekvédelmi törvény szavazásáról döntött a parlament? Segítek: ott, ahol most. Az utcán. Tüntetni a gyermekek védelmét szigorító szabályzat elfogadása ellen. Szentesi Zöldi László: Péter, téged csak a bosszú hajt!
A Magyar Nemzet publicistája, Szentesi Zöldi László észre vette, hogy Magyar Péter, a volt igazságügyi miniszter férje is a követője, ezért terjedelmes bejegyzést szentelt annak, hogy leírja neki, micsoda árulás az, amit tett. Az újságíró szerint Magyart a bosszú hajtja, szegény magyarokról beszél, miközben milliós órát villogtat és fogalma sincs arról, hogy mennyi embernek az életét tette jobbá a jelenlegi magyar kormány. Vagy tudja, csak direkt nem beszél róla. Szekunder szégyen, hogy kik pózolnak civilként
Életmódblogger, celebfikázó, reakcióvideós, anyablogger, énekes, ugye? Hát persze. Inkább baloldali aktivista úgy pozicionálva, hogy elhidd. Ne vigyük persze túlzásba az összeesküvés-elméleteket, lehet, hogy nem mindannyian egyből a megtévesztés és politikai indoktrináció céljával indultak. Viszont naivak se legyünk, és lássuk meg azt a nyilvánvaló trendet, ahogy a balliberális propaganda – egyébként nagyon előrelátóan és ügyesen – beszervezi maga alá a civileket, és még azután is civilként adja el őket, amikor már réges-rég nem azok! Mit ad ég, megint ilyen „civilek” támadják tüntetéssel a kormányt. Balog Zoltán elismerte a vétkességét, de nem akar távozni hivatalából (videóval, frissítve!)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának épületébe érkezett kedd délelőtt Balog Zoltán püspök, volt miniszter, ahová azért rendelték be, hogy magyarázatot adjon a nagy vihart kavart kegyelmi ügyben játszott szerepére. Most egy nyilatkozatban mondta el, hogy amikor kikérték a véleményét, ő is a kegyelem mellett tette le a voksát, de nem ő kérvényezte azt, akitől pedig kellett, bocsánatot kért.