kenya
Terroristák támadtak meg egy amerikai katonai bázist Kenyában
Az as-Sabáb dzsihadista szervezet megtámadott egy haditengerészeti bázist Kenyában, amit kenyai és amerikai erők közösen használnak – írja a BBC. A kenyai hadsereg tudósítása szerint a kormánycsapatoknak sikerült visszaverniük a támadókat.A World Trade Center elleni támadást túlélte, a nairobi terrortámadásban meghalt egy amerikai állampolgár
A kenyai biztonsági erők megölték a nairobi terrortámadás összes elkövetőjét, illetve volt az iszlamisták között olyan, aki felrobbantotta magát. Öt támadó holttestét találták meg, és legalább 21 ártatlan halálos áldozata van a drámának, de könnyen lehet, hogy ez a szám nőni fog, mert mintegy 50 embert eltűntként tartanak számon - jelentették csütörtök hajnalban hírügynökségek különböző források közlése alapján.A migránstábor, a melegek és a halálos fenyegetés
A jobboldali konzervatív oligarchák és "vidéki tanulatlan suttyók" épp ebben a pillanatban dörzsölik össze tenyerüket, arcukon kaján vigyorral – gondolhatják a baloldali értelmiség frontvonalban harcoló katonái. A napokban ugyanis egy kenyai menekülttábor berkein belül bántalmaztak és fenyegettek meg halálosan egy kisebb elszeparálódott migráns LGBTQXYZ csapat tagjait más, javarészt "orvoskutató" társaik a tolerancia jegyében.Közel száz ember halálát és százezrek otthonának elvesztését okozták az áradások Kenyában
Mintegy száz ember halálát és csaknem 260 ezer otthonának elvesztését okozták a több mint egy hónapig tartó esők, áradások és földcsuszamlások Kenyában - közölte pénteken a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és Vörös Félhold Társaságok.Megvan a terrorizmus felelőse az amerikai külügy szerint: a heteroszexualitás
Az amerikai külügyminisztérium terrorelhárítással foglalkozó főosztálya 592 ezer dolláros pályázatot írt ki nonprofit csoportok és nemkormányzati szervezetek (NGO) számára, hogy tanulmányozzák a férfiak és fiúk nemi identitástudatát és nemi szerepekről vallott felfogását Kenyában, a terrorizmus elleni küzdelemmel összefüggésben.Ajánljuk még