kereskedők
Pofátlan kereskedők: brutális hasznot fölöztek le az élelmiszerár-emelkedésről
Nem a levegőbe beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a szombati évértékelőjén, amikor azzal fenyegette meg a kereskedőket, hogy ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor a kormány korlátozni fogja a profitjukat. A Világgazdaság információi szerint csak idén januárban a 2,8 százalékos UHT-tejek értékesítéséből 500–530 millió forint, míg a tojáseladásokból 380–400 millió forint profitjuk származhatott a kiskereskedőknek, miután a beszerzési áraknál jóval magasabb árulták az érintett termékeket.Nem azt az időszakot éljük, amikor érdemes „ülni a pénzünkön”, jobban járunk, ha befektetünk – Interjú Isépy Tamással
Már több mint egy éve sújtja a magas infláció egész Európát; tulajdonképpen nincs olyan termék vagy szolgáltatás, amely ne drágult volna drasztikusan az elmúlt időszakban. Az alagút végén viszont pislákol a fény, hiszen az infláció és az árak is elkezdtek mérséklődni. A teljes fellélegzés viszont még messze van, de hogy addig is mibe fektessük a pénzünket, továbbá miért nincs legalább nekünk is eurónk, mint a több tagállamnak, és kell-e aggódnunk a tengeren túli bankcsőd miatt, a Századvég makrogazdasági üzletágvezetőjétől kérdezte meg a PestiSrácok.hu. Isépy Tamással továbbá arról is beszélgettünk, hogy az alapélelmiszerek a baloldal által javasolt áfacsökkentése és a további ársapkák könnyítenének-e a magyarok helyzetén, és meddig kell még várnunk arra, hogy a bankok csökkentsék a kamatokat.Két hónapig tartó, összehangolt ellenőrzés-sorozatot indít az adóhivatal a Balatonnál
Két hónapig tartó, összehangolt ellenőrzés-sorozatot indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Balatonnál – írja szerdai számában a Magyar Nemzet. Mint a hivatal legfrissebb ellenőrzési tervéből kiderült, a NAV emberei júliusban és augusztusban összehangoltan ellenőrzik a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit.Kedvezőbb a kereskedők helyzete, mint tavaly tavasszal
A nyitvatartásra vonatkozó szabályt mindenki betartja, ugyanakkor vannak határesetek, ezeket tevékenységi kör alapján meg kell vizsgálni, főleg az iparcikk jellegű vegyeskereskedéseknél – mondta a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.Időt nyer a szegedi szegénypiac: a kereskedők megtámadják szerződésük felbontását
December második szombatján kapták kézhez a szegedi Cserepes sori piac állandó kereskedői a pavilonbérleti szerződésük felmondását. A Cserepes Sori Piac Kft. igazgatója a piac végleges bezárására javaslatot Botka László polgármesternek, azzal az indoklással, hogy egyre nagyobb a 91 százalékban önkormányzati tulajdonú cég vesztesége. Aztán felmondott. Szabó Bálint független önkormányzati képviselő, aki évek óta képviseli a vegzált piacosokat, bejelentette: mind a 35 bérlő megtámadja a bíróság előtt a szerződésbontást, ami halasztó hatályú. Egy másik hasonló módon kipucolt piac, a Mars téri esete jól mutatja, hogy a helyzet jogi rendezése,akár hosszú évekig is tarthat, ezért egy dolog biztos: ha a háborút még nem nyerték meg a kereskedők, időt biztosan nyernek. Szabó Bálint azt is közölte, hogy a Cserepes sori piac működése kapcsán különösen jelentős értékre elkövetett hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt büntető feljelentést tettek.Ajánljuk még