Pesti Srácok

Két hónapig tartó, összehangolt ellenőrzés-sorozatot indít az adóhivatal a Balatonnál

null

Két hónapig tartó, összehangolt ellenőrzés-sorozatot indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Balatonnál – írja szerdai számában a Magyar Nemzet. Mint a hivatal legfrissebb ellenőrzési tervéből kiderült, a NAV emberei júliusban és augusztusban összehangoltan ellenőrzik a Balaton környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit.

A vizsgálatok alkalmával az adóhivatal munkatársai leginkább azokra a tényezőkre figyelnek, amelyekre más esetekben is szoktak. Fontos kérdés lesz, hogy a kereskedő, a szolgáltató átadja-e vevőjének, ügyfelének a nyugtát, a számlát. Lényeges emellett az is, hogy a vállalkozások megfelelően használják-e online pénztárgépüket és bejelentették-e alkalmazottaikat. A trafikosok és az alkoholos italok árusítói szintén számíthatnak ellenőrzésre. Az ellenőrök elsősorban az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthető vendéglátóegységeket, ajándékboltokat, piaci árusokat és strandokon működő vállalkozásokat keresnek fel. Nem ez lesz az első eset, hogy az adóhatóság kitelepül a Balaton partjára. Átfogó vizsgálatsorozatot tavaly, a járvány két hulláma között is tartott a szervezet a tó mentén, ahogy a korábbi években is rendszeresek voltak a razziák. Rendszeresnek nevezhető az is, hogy bár a NAV jó ideje előre jelzi ellenőrzéseit, sok kereskedő mégsem elég óvatos, vagy inkább szabálykövető. Az utóbbi években négyből egy vállalkozásnál találtak a revizorok valamilyen szabálytalanságot – ismerteti a Magyar Nemzet.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.