kereszténység
Potápi: Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne
Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Besztercebányán, csütörtökön. Az államtitkár erről a helyi Szent Erzsébet-templomban szólt, ahol beszédet mondott a XIV. századi egyházi épület – magyar kormánytámogatással felújított – Szent Anna-kápolnájának ünnepélyes átadásán.Simicskó: cél a kereszténydemokrácia további erősítése
A kereszténydemokrácia további erősítését jelölte meg pártja alapvető feladataként a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) újraválasztott frakcióvezetője szerdán, az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Európa bízza magát Krisztusra, ha újra nagy akar lenni! – Húsvéti Plebejus Polbeat Pogrányi Lovas Miklóssal és Miloszerni Laurával (Videó!)
Európában még az ateista is keresztény – idézzük sokszor Antall Józseftől, de elég lehet-e az ebből a mondásból tükröződő kultúrkereszténység Európa fennmaradásához? Mire van szüksége a valaha a világot uraló földrészünknek, hogy legyen még keresnivalója a globális versenyben Kelet-Ázsiával és az USA-val szemben, és milyen erőt adhatna ehhez a valódi hittel megélt kereszténység? Többek között ezekről beszélgettünk a Plebejus Polbeat húsvéti adásában Pogrányi Lovas Miklós egyetemi oktatóval és Miloszerni Laura egyetemi hallgatóval, és természetesen elkalandoztunk a politikai kereszténység terepére is. Miután a két héttel ezelőtti parlamenti választáson már nemcsak a jobboldal, hanem a baloldal is keresztény üzenetekkel kampányolt, nem mehettünk el szó nélkül e váratlan fordulat mellett.Mohos Gábor a Pesti Riporternek: Jézus Krisztus története „A történet” (Videó!)
Nagypéntek van, Jézus Krisztus kereszthalálának napja, amely a kereszténység egyik legszentebb ünnepe, húsvét első napja. A Szent István Bazilikában az ünnep alkalmából idén is megtartották az ilyenkor szokásos keresztút végigjárását, amelyet idén Mohos Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke vezetett. A szertartást követően az atyát Jézus Krisztus kereszthalálának üzenetéről és a kereszténység előtt álló kihívásokról kérdeztük.Nagypéntek és a keresztény Magyarország
Nagypéntek van, Jézus Krisztus kínszenvedésének és kereszthalálának napja, amely immáron öt éve piros betűs ünnep Magyarországon. Szükség is van erre, mert bizony húsvét misztériuma Mária országában is erősen kiveszőben van. Meg kell próbálni visszaállítani mindazt, amit az ünnep valójában jelent, mert a vágyott cél elérése – egy keresztényi értékeken nyugvó társadalom felépítése – nem sikerülhet, ha a legszentebb ünnepeink jelentőségével sem vagyunk tisztában.Pajor András atya: Most nem lehet libikókázni azzal, hogy a kereszténység ellenségeit támogatja valaki (Videó!)
"Most nem lehet libikókázni azzal, hogy esetleg a kereszténység ellenségeit támogatja valaki. Még akkor sem, hogyha az ellenfelek közötti harcban, vitában felkorbácsolt tengeri hullámok tetején van egy olyan gyenge kis fedezet nélküli papírvitorlás, amely azt állítja magáról, hogy keresztény és konzervatív. Ezt nyilvánvaló, hogy el kell utasítanunk, ez egy nagy trükk, amelynek nem szabad bedőlnünk" - fogalmazott Pajor András atya a PestiTV-ben. Arról is kifejtette a véleményét, hogy vajon lelkiismereti kérdés-e a választás egy keresztény ember számára.Csak transzneműként lehetsz igazi keresztény! (Varga Ádám vlogja)
A celebvilág és a szórakoztatóipar tagadhatatlanul balra húz. Hogy ennek mi az oka, máig kérdéses, de tény, hogy a baloldal már évtizedekkel ezelőtt észrevette, hogy az ebben rejlő potenciál nagyobb tömeget képes megmozgatni, mint a legnépszerűbb politikusok összesen. A hírességek ma már egyre gyakrabban foglalnak állást társadalmi kérdésekben, de a karrierjük valahogy csak akkor kerül veszélybe, ha a hagyományos értékek mellett emelik fel a hangjukat. Ez persze nem mindenhol és minden esetben igaz, de vitathatatlan, hogy a baloldal ilyenkor világszerte megpróbálja a legválasztékosabb módon "megkaraktergyilkolni" az adott személyt. Még az sem zavarja őket, hogy az általuk összetalicskázott szitokszavakat egy másik – balra húzó – híresség esetében pozitív jelzőként emlegetik. Magyarul minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek.Márki-Zay értékálló, "humánus és keresztény" üzenete: hullanak a fideszes nyugdíjasok, tehát nő az ellenzék esélye
Szinte már bátor dolog manapság, ha valaki vállalja a kereszténységét, hiszen az európai trendek szembemennek a kontinens alapfundamentumaival, így a keresztény Európa fogalmával is. Az igazi keresztény általában nem döngeti a mellét, sőt, eszébe sem jut mások halálának örülni, abból hasznot remélni. Márki-Zay Péter, az ellenzék saját magát napi szinten dagonyába tunkoló miniszterelnök-jelöltje és önjelölt keresztény bástyája azonban olyan szövegkörnyezetben csusszantotta ki fogai kerítésén keresztül újabb ostoba és gonosz szavait, ami már az ellenzéki oldalon is komoly hisztériát keltett, és nem először vonhattuk kétségbe mélységes kereszténységét. Aki ugyanis képes szétszórni az éterben, hogy növeli az ellenzék esélyeit a közeledő választásokon, hogy a járvány azt az idős lakosságot tizedelte meg hazánkban, akik közül a Fideszt nagyon sokan támogatják, ott félelmetesen nagy a baj, és az erkölcsi szint egyszerűen nem is mérhető. Milyen keresztény, milyen ember az ilyen? Márki-Zay azonban ezt is a Fideszre kente, hiszen remek gondolatait szerinte félremagyarázták, az utóbbi napokban pedig meg is ismételte ördögi gondolatait. Viselkedése, makacs bunkósága és fennhéjázása egyre kellemetlenebb a saját választói és szövetségesei számára is. Ne feledjük, ezek az emberek alkotják a "tiszták koalícióját". El sem tudjuk képzelni, hogy milyen lehet a mocsok, ha ezek a tiszták.Kétfrontos támadás zajlik a kereszténység ellen Azbej Tristan szerint
Azbej Tristan a Magyar Nemzetnek adott interjúban rámutatott, hogy az európai, nyugati kereszténységre két típusú veszély leselkedik. Az egyik a migrációval együtt megjelenő szélsőséges iszlamizmus, amely egyre több terrorcselekményhez vezet; a másik a szélsőséges liberalizmus, amelynek képviselői egyre erőszakosabban próbálják kiszorítani a közéletből a keresztényeket.Ajánljuk még