kereszténység
KDNP: Gyurcsány Ferenc kicsinyes céljaiért tipor sárba társadalmi csoportokat
A baloldal vezérének, Gyurcsány Ferencnek tényleg semmilyen erkölcsi aggálya nincs, hogy egész társadalmi csoportokat, vallási meggyőződésű embereket kicsinyes politikai céljai eléréséért a sárba tiporjon – közölte a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az MTI-vel hétfő este Gyurcsány Ferencnek az Országgyűlésben elhangzott, napirend előtti felszólalására reagálva.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Egyszer már legyőztük a kommunizmust, ne felejtsük el ezt a tudásunkat továbbadni a következő nemzedékeknek
Százmillió halott, ennél is több bebörtönzött, tönkretett, kifosztott ember, a meg nem született gyermekek tömegei és a megszületettek feldolgozatlan transzgenerációs fájdalmai. A kiskapuk, a megalkuvások, az „élni csak kell” önfeladások, a félrefordulások, a lesunyt tekintetek és az elkapott pillantások évtizedei. A „ne szólj szám”, a duplagondol és a kettős beszéd „kultúrája”. A csengőfrász rettenetéből főzött hamisgulyás, a kínos felvonulásokért és műmosolyokért nyert langyos sörök és hideg virslik szánalmas szürkesége. Egyszóval: a kommunizmus.Skót duda – A kereszténység, ami még a kitoloncolástól is megvéd (VIDEÓ!)
Bár állítólag az Orbán-rendszer tönkretette a Klubrádiót, mégis megjelenhetett annak nagyon is létező felületén egy cikk, amiben Arató András az ősi szakma művelőjeként nevezte meg Novák Katalint és Varga Juditot. Érdekes módon a nagy feministák és azok, akik mindent is kikérnek a nők nevében, most mélyen hallgatnak. Bár a közfelháborodás végül oda vezetett, hogy Arató bocsánatot kért, a balos képviselőnők felkiáltásait hiányoljuk. Úgy tűnik, a nők lealacsonyítói a túloldalon találhatóak. A Skót duda e heti epizódjában szó volt arról is, hogy a brit kormány kabinetjében dolgozó egyik férfi inkább az egyik arab emírség szekerét tolja a jövőben, ami azért is érdekes, mert az ember alapvetően azt gondolná, hogy a kormánynak dolgozókat egyfajta hazaszeretet is vezérli. Végül kitértünk rá, hogy még a muszlimokat is a kereszténység védheti meg a jövőben, ugyanis egyre többen vallják magukat kereszténynek annak érdekében, hogy ne legyenek kitoloncolva.A magyar már csak ilyen: rendíthetetlen, „rémisztő képződmény”
Négy évvel ezelőtt tudtuk meg Niedermüller Pétertől, hogy a fehér, heteroszexuális, keresztény emberek rémisztő képződmények. Ezen persze jól elnevetgéltek Tordai Bencével az ATV stúdiójában. „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heretoszexuális férfiak, meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.” Ezt fejelte meg Tordai Bence azzal, hogy „akik antifeministák”. Talán nem is gondolták, hogy ezek a „rémisztő fehér képződménynek” nevezett antifeminista, fehér nacionalisták – tudják, a keresztények – ezt nem fogják annyiban hagyni. Mert azért mindennek van határa.A Fülöp-szigeteken több mint egymillióan gyűltek össze egy évszázados Krisztus-szobor tiszteletére rendezett körmenethez
Több mint egymillió mezítlábas keresztény csatlakozott kedden a túlnyomórészt katolikus Fülöp-szigeteken egy évszázados Jézus Krisztus-szobor tiszteletére rendezett éves vallási körmenethez.Miért nem merünk keresztények lenni?
De frankón: miért nem? Félünk tőle? Vagy a libsiktől félünk? A gúnyolódó megjegyzéseiktől? Vagy már mi magunk is bátortalanná, szkeptikussá, agnosztikussá, horribile dictu: hitetlenné váltunk? Azt látjuk, hogy rendes emberek, barátaink, ismerőseink közül jó páran kulturálisan ugyan egyértelműen kereszténynek vallják magukat, de a hitüket már nem igazán merik felvállalni. Saját maguk előtt sem. Van, aki kifejezetten ateistának mondja magát.Miért vert el a Mikulás egy főpapot az egyik legnagyobb zsinaton?
Kezdjük először is abból a vadregényes világból, amely a kereszténység első évszázadait jelentette. A tanítás a maga teljességében még sokkal kiforratlanabb, mint mostanság, és bár történelmi mértékben nincs még annyira messze a történelmi Jézus tevékenysége – bár valljuk be, pár száz év is rengeteget számít, nemigen van például személyes ismerősünk az 1849-es szabadságharc idejéből –, de máris rengeteg a kuszaság.Unokájával gyújtotta meg az első adventi gyertyát Orbán Viktor
Bercivel meggyújtottuk az első gyertyát. Fiús advent – olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.Az utolsó utáni pillanatban vagyunk: ez már nem illegális migráció, hanem az európai muszlim hódítás – Karanténvlog
Rendhagyó különkiadással jelentkezik a Karanténvlog, ahol kivételesen nem a hazai baloldal heti ostobaságait és gonoszságait vesézzük ki, hanem a mindennapjainkat már teljesen betöltő migráció sorsfordító pillanataival foglalkozunk. Az Európába özönlő hordák, akik nagyrészt életerős, fiatal férfiakból állnak, egyre merészebben, egyre nagyobb tömegben és egyre elszántabban veszik birtokukba a kontinenst, és hozzák magukkal az általuk minden fölött álló iszlám térhódítás tanait. Általában háborús övezetekből érkeznek, a pusztítás mellett elképesztő népességfelesleget termelő Afrikából, Közel-Keletről és Ázsiából indulnak útnak, hogy álmaik földjére, az egyre gyengülő és inogó Európába érkezzenek. Ha pedig itt vannak, láthatják az öreg kontinens elképesztő gyengeségét, az önvédelem hiányát, így most már nem csupán illegális migrációról beszélhetünk, hanem egyértelmű hódításról. A valaha erős keresztény Európa napról napra veszti az erejét, néhol már akarat sincs a védekezésre, tettek pedig még kevésbé. Hazánk nem kér a kultúrát átalakító, az európai és keresztény hagyományokat elmosó hódításból, de egyelőre igen kevesen vannak, akik nem a behódolást választják. Európa az utolsó utáni pillanatban van, hogy megpróbáljon felébredni, mert úgy tűnik, hogy nem a kontinens kultúrája integrál, hanem fordítva történik. A Karantén tehát ezekkel a vészjósló időkkel foglalkozik, amikor már nem lehet elbújni és eltakarni a szemünket, hanem szembe kell nézni a kellemetlen és egyre fájdalmasabb rögvalósággal, amikor eldől, hogy megmarad-e a saját kultúránk, vagy a nyitott kapukat továbbra is kitárva várja Európa, hogy a saját sírját ássák meg azok a tömegek, akiktől semmilyen jóindulatra nem számíthatunk.Ajánljuk még
















