kereszténység
Nem akarunk olyan baloldali világot, ahol a normalitást szégyellni kell – Karanténvlog
A hazánkban megtartott CPAC-konferencia arra is rávilágított, hogy olyan fordított világot alakítottak ki a liberálisok, ahol a normalitás, a hagyományok és kereszténység szégyellnivaló. Manapság minden devianciát boldogan lehet és kell is hirdetni, a minimum a vállveregetés ebben az esetben. Ha egy muszlim Európába jön, az itt lakók rejtsék el keresztény szimbólumaikat, nehogy akár egy illegális bevándorlót is megbántsunk, fordítva azonban az is előfordulhat, hogy a müezzin a Liverpool stadionjában énekel az angol Premier League meccse előtt. A CPAC ma már sajnos szigetnek tekinthető a liberális óceánban, ahol a normális hang, a nemzeti, konzervatív, hagyománytisztelő gondolatok még szabadon hangozhatnak el. A Karanténvlog ezt a fordított világot járja körbe a szokásos szókimondó stílusában, végül a DK és Molnár Csaba kivételes aljasságával is foglalkozunk, érdemes megnézni az adást. Az oszmán kori Magyarország hangulata a Liverpool stadionjában
Végleg elmúltak a régi idők, és nem is térnek már vissza. Törődj bele, hogy szekuláris világban élünk, és a mai modern életünkben ez nem is lehetne másként. Biztos sokszor hallottad már ezt a szöveget, ha egyetértesz vele, ha nem. És te is elhitted, ugye? Csakhogy a keresztényellenes és a szekuláris nem ugyanazt jelenti, márpedig a nyugati világban a szekularizáció csupán addig fontos, amíg a kereszténységet kell háttérbe szorítani, amíg a keresztény hagyományokat kell megtagadni. Ha az iszlámról van szó, akkor dehogyis van itt szekularizáció, kérem, akkor diverzitás van, meg befogadás, meg sokféleség, meg az összes ilyen cukrozott nyálas woke ömlengés. Kocsmai igazságok – Értenünk és éreznünk kellene a kereszténységet, ahogy a saját családi hagyományainkat is!
A kereszténység hanyatlásának egyik fontos jele a templomok "kiürülésén" kívül az, hogy az úgynevezett kulturális keresztények semmit sem értenek abból a hagyományból, amelynek a külsőségieben élnek. A családi hagyományok is hasonlóképpen enyésznek el, a XXI. századi Európában már nem is a családi múlt elvesztéséről és a családi kulturális folytonosság lényegtelenné válásáról szól, hanem egyenesen már a nukleáris család megsemmisülése zajlik. A gyerekszám csökkenésének következtében eltűntek a nagynénik és a nagybácsik, a közeli és távoli unokatestvérek, egyre kevesebb az esélye annak, hogy legyen a családban valaki, aki a küldetésének érzi továbbadni a maga teljességében azt, amit az őseitől kapott. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Dédnagyapám keresztje
Amikor az embernek van egy három hónapos gyereke, akkor van ideje töprengeni. Hisz mit csináljon, amikor kora reggel a konyhapult körül kell sétálgatnia egyik kezében a babával, másikban egy kávéval, abban a reményben, hogy előbb-utóbb a bébi visszaalszik – biztos sokan ismerik ezt a helyzetet. Az ember ebben az idilli csendben néha elgondolkozik – mert jobb dolga nincs –, például azon, hogy mit jelent most húsvétkor, kisbabával a kezében a nappali ajtaja fölé kiszögelt kopott kereszt (egy református családban), amit a dédnagyapja hagyott rá. Mert ez nem akármilyen kereszt, hanem egy olyan, ami nagy utat járt meg, hogy végül ide kerüljön. És nem az albérletről albérletre költözésekről van itt szó, hanem egy jóval komolyabb útról, olyanról, ami viharokon, hegyeken, véres hómezőkön és szenvedéseken át vezetett vissza az életbe... talán pont azért, hogy egyszer itt legyen húsvétkor, és lássa ezt az újjászületést.