kern andrás
Megint szabálytalanul parkolt Kern András
Kern András magyar színész megint vétkezett és most is a II. kerületben parkolt szabálytalanul. Bár a kerület szocialista polgármestere már egyszer "tahóparkolónak" nevezte ezért Kernt, úgy tűnik, nem hatotta meg a jelző a színészt, aki most egy túrós pite miatt szabálytalankodott.A II. kerület MSZP-s polgármesterének sem tetszik, hogy Karácsony Gergely szabálytalanul közlekedik
Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere több posztot is szentelt annak, hogy Kern András színművész szabálytalanul állt meg az autójával, sőt, ezekben a bejegyzésekben „tahóparkolónak” nevezte Kern Andrást. Mivel Karácsony Gergely is bebizonyította, hogy tesz a közlekedési szabályokra, a Bors az ő tetteiről is megkérdezte Őrsit. A polgármester a főpolgármester kihágásaira azért nem reagált ilyen hevesen, de kifejezte nemtetszését a szabálytalankodással kapcsolatban, mert szerinte inkább példát kellene mutatni.Kern András McDrive-nak nézett egy belvárosi pékséget
Nem tétovázott Kern András, amikor a minap kávéért sietett az egyik fővárosi pékségbe. A színész nem a megszokott módon érkezett. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nem bajlódott a parkolóhely-kereséssel, inkább felhajtott a zebrán keresztül a járdára, majd szinte közvetlenül az üzlet bejárata előtt állt meg az autójával.Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.Ajánljuk még