kétnyelvű helységnévtáblák
Nagyszombat megyében erős a magyar érdekképviselet, ezért a településneveket ott már magyarul is kiteszik az útjelző táblákra
Szlovákiában nemrég egy jogszabály-változtatással lehetővé vált olyan jelzőtáblák kihelyezése, amelyeken a települések nevei már magyarul is szerepelhetnek, ám ez nem kötelező. Nagyszombat megyében viszont, ahol erős a magyar érdekképviselet, már magyar táblákkal is találkozhatunk – hívta fel a figyelmet a külgazdasági és külügyminiszter.Román jogállam: nem probléma magyar településnévtáblák rongálása a bíróság szerint
A Marosvásárhelyi Táblabíróság megszüntette az eljárást a székelyföldi települések egész sorának a magyar nevét festékszóróval befeketítő férfi ellen – közölte hétfőn a Székelyhon.ro portál.Nem kell eltávolítani a kétnyelvű feliratot Brassó megye székelyföldi határából
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Brassó megyei szervezete csütörtökön közölte, hogy a Bukaresti Táblabíróság jogerős ítélete értelmében Brassó megye önkormányzatának nem kell eltávolítania a kétnyelvű feliratot a megye Székelyföld felőli határából.Kétnyelvű helységnévtáblákat állíttattak Úzvölgye település határaiba
Kétnyelvű helységnévtáblákat állíttatott hétfőn délután Hargita megye tanácsa az elnéptelenedett Úzvölgye település határaiba. A táblaállításra azt követően került sor, hogy Hargita megye a sajátjaként telekkönyveztette a településen áthaladó megyei utat, és a törvényes határidőn belül senki nem támadta meg a lépést a bíróságon.Közösség elleni uszításért feljelenti az EMNP a székelyföldi magyar helységnévtáblák megrongálóját
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közösség elleni uszításért büntető feljelentést tesz az ellen a Bákó megyei férfi ellen, aki ellen a székelyföldi magyar helységnévtáblák bemázolása miatt csak rongálás gyanújával indított eljárást a rendőrség.Ajánljuk még