kézilabda
Zavaros pénzügyek a szombathelyi kézilabda-akadémia háza táján?
Több olyan embert is fizethettek rendszeresen taoból, tehát közpénzből, sportmunkatársként a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémiánál, akinek nem igazán van köze a sporthoz. Éveken át kapott taoból fizetést például az akadémia vezetőjének, Pődör Zoltánnak a felesége, de TV2-exriporter, kamionsofőr és Czeglédy egyik legjobb barátja is – tudta meg a PestiSrácok azokból az adatokból, dokumentumokból, amelyeket közérdekű adatigénylésre kaptunk meg a Magyar Kézilabda Szövetségtől. Korábban már írtunk arról, hogy több furcsaságot is találtunk az SZKKA működése körül, amelynek egyik munkatársát nemrég rajtakapták, hogy fotózza az öltöző ablakán át a fiatalkorú lányokat, ezért kirúgták és feljelentést is tettek a történek miatt. Nem ez az első nyomozás a klub munkatársai körül, hiszen az SZKKA két korábbi alkalmazottja, B. Roland edző és N. Tibor szertáros, akiket szintén taoból fizettek, konkrétan a Czeglédy-ügy vádlottjai. Furcsa, hogy amikor éppen egy szép nagy vajtömeg olvadozik Pődör Zoltán fején, ahelyett, hogy lapítanának, éppen azért megy a harc, hogy bevehessék magukat a Haladás Sportkomplexumába – tudják, annak a Haladásnak a csarnokába, amely egyesületből Pődör anno kilopta a kézilabda-szakosztályt. Ungár Péter, a Szombathelyre teleportált LMP-s aranyifjú és lapja oltári cirkuszt csapott, amiért Pődörék nem edzhetnek annyit, amennyit szeretnének a Haladás sportkomplexumában, ráadásul ezért képesek az illetékes Nemény András polgármester helyett Hende Csaba országgyűlési képviselőt és Kocsis Mátét, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökét számonkérni és pofátlanul támadni. Szombathely és a kézilabdabiznisz: százmilliós tao-támogatások, adótartozás és végrehajtás alatt álló cégek
Nemrég robbant ki a botrány a szombathelyi utánpótlás kézilabdaklubnál, amikor kiderült, hogy a sportközpont egyik alkalmazottja az öltöző ablakán át fotózta a fiatalkorú játékosokat, részben 18 év alatti lányokat. A tiniket kukkoló sportmenedzser, S. Ádám a helyi baloldal bizalmi embere, baloldali kapcsolatainak köszönhetően kötött ki a klubnál. Alábbi riportunkban be fogjuk mutatni, hogy a Szombathelyi Kézilabda Klub Akadémia (SZKKA) történetében több ellenzéki politikai kapcsolat is tetten érhető. Az SZKKA több alkalmazottját, ahhoz köthető embereket a Czeglédy-féle iskolaszövetkezet-hálózatban és bűnügyben is megtaláljuk. Az ügy két vádlottja konkrétan az SZKKA-nál dolgozott, de további személyi kapcsolódások is fellelhetők. De folyamatosan ott legyeskedik az SZKKA körül a hírhedt áruló Molnár Miklós is, aki talán a legnagyobb lobbistájuk is az önkormányzati érdekeltségű Haladás kézilabda-szakosztálya ellenében is. Miközben az ellenzéki politikusok folyamatosan támadják a tao támogatási formát, sőt Czeglédy például még a tao-perek élharcosa is volt, közben az Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia éppen a tao egyik nagy haszonélvezője. Önmagában ez még nem lenne baj, az viszont, amit az SZKKA háza táján találtunk bizony visszaélések, bűncselekmények sorának lehetőségét is felvetheti. Százmilliós tao-támogatások, 1 millióról 100-ra felsrófolt önkormányzati támogatás, pumpolt szülők és gyanús tevékenységű, végrehajtás alatt álló cégek és nem utolsósorban egy kivéreztetett, tönkretett önkormányzati, azaz köztulajdonú kézilabda szakosztály, mindez szintén ott áll a szépen csillogó érmek, kupák mögött. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.